Súlyos fordulat Kőszegen: újabb helyeken találtak azbesztet, a kormány azonnal lépett
Egy magánszemély által bevizsgált osztrák kőmintában is kimutatták az azbeszt jelenlétét.
Egy magánszemély által bevizsgált osztrák kőmintában is kimutatták az azbeszt jelenlétét.
A francia egészségügyi hatóság tavaly márciusban közzétett jelentéséből kiderült, hogy a kadmium nevű rákkeltő nehézfém veszélyes mértékben halmozódik fel az európai talajokban.
Egy évvel azután, hogy a fölötte folyó Korond-patak teljesen elárasztotta a parajdi sóbánya tárnáit, továbbra is érvényben marad a veszélyhelyzet a székelyföldi településen.
Egy év telt el azóta, hogy a parajdi sóbányát lezárták, miután a Korond-patak áradása betört a tárnákba.
Újabb fordulatot vett a nyugat-magyarországi azbesztügy: miközben Szombathelyen még mindig lezárások és aggodalom kíséri a szennyezést, az osztrák oldalon már a bányák újranyitását készítik elő
Egészségre káros mennyiségű azbesztet mutattak ki Szombathely Oladi Platóján: a szennyezés mintegy 12 kilométernyi úthálózatot, összesen 24 utcát érint.
A jelentés szerint a bányából származó kobalt több autógyártó, köztük a Mercedes-Benz, a Stellantis, a BMW és a Volkswagen ellátási láncában is jelen van.
Washington elsősorban Zambiára, Guineára és a Kongói Demokratikus Köztársaságra összpontosít.
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
Hónapokig tartó civil tiltakozás, szakmai kifogások és hatósági vizsgálatok után elkaszálta a kormányhivatal a csobánkai dolomitbánya újranyitásának tervét.
Újabb harminc nappal meghosszabbították a tavalyi bányakatasztrófa után elrendelt vészhelyzetet a székelyföldi Parajdon.
Egy 5–8 méter átmérőjű kráter tátong Vizslás határában, miután beszakadt a föld egy korábbi bányaművelés miatt. A helyszín életveszélyes, a területet lezárták, a hatóságokat értesítették.
A döntés október 29-től lépett életbe, és összesen mintegy 40 ezer embert érint.
A parajdi sóbánya napjai meg vannak számlálva – figyelmeztetett dr. Deák György, az Országos Környezetvédelmi Kutató és Fejlesztő Intézet vezetője az Erdély TV #24plusz című műsorában.
Megállapították, hogy előrelátható volt, hogy Korond-patak eláraszthatja a bányát, ennek ellenére a Salrom folyamatosan alábecsülte ennek kockázatát és nem tekintette közvetlen veszélynek.
Különleges lehetőség nyílik Káli-medence déli kapujának, Kővágóörsön: egy régi bánya kerül árverésre, amelyet az érdeklődők szeptemberben személyesen is megtekinthetnek.
A turizmust is bedöntheti az ökológiai katasztrófa Parajdon, az erdélyi turistacélpont túlélése csakis összefogással valósulhat meg.
Szakértőkkel való egyeztetésre hivatkozva Miruță kijelentette, hogy a bányát már nem lehet megmenteni.
A parajdi sóbánya májusi katasztrófája drámai emlékeztető arra, milyen gyorsan válhatnak áldozattá természeti értékeink.
Késést okoz a nyersanyagbeszerzés a Korond-patak elterelési munkálatainál.