Már 13 ezer magyar autóson kattant a bilincs: sokan nem is tudják, de ez ma már bűncselekmény
Az eltiltás alatt volán mögé ülni ma már komoly következményekkel jár Magyarországon, 2021 óta konkrétan bűncselekménynek számít.
Az eltiltás alatt volán mögé ülni ma már komoly következményekkel jár Magyarországon, 2021 óta konkrétan bűncselekménynek számít.
Az ADAC ezúttal a noname téli gumikat is letesztelte, hogy kiderüljön: valóban jó üzlet az olcsóság, vagy komoly biztonsági kockázatot rejt a spórolás?
A sofőr vita nélkül elismerte, hogy ittas - és ezt alá is támasztotta, mikor kiszállt a kocsijából.
Az M1-es, M7-es és M3-as autópályákat bővítik hamarosan, és új matricarendszert is bevezetnek.
Augusztusban 75 ezer személygépkocsi cserélt gazdát a hazai használtautó-piacon, 8,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
A zsúfoltság megszüntetésére a fizetős parkolást vezetnék be a XV. kerületben – szeptember 25-én dönthetnek róla.
A legfelsőbb bíróság kimondta: több autókereskedő gyakorlata sokszor tisztességtelen.
Az autósoknak érdemes figyelni: szeptember 19. és 21. között ezeknél a benzinkutaknál literenként 20 forinttal olcsóbban tankolhatnak
A magyar autósok többsége továbbra is bizalmatlan az elektromos autózással szemben – derül ki egy több mint 1500 fő bevonásával végzett kutatásból.
Az XPENG kínai elektromosautó-gyártó hivatalosan is belépett a magyar piacra. Az értékesítés ősszel indul, elsőként a P7, a G6 és a G9 modellekkel.
Minden eddiginél több e-matricát vásárolt az utazóközönség idén nyáron: 4 millió 786 ezer úthasználati jogosultságot vettek a közlekedők június, július és augusztus hónapban.
Bemutatkozott a Kia legújabb dobása, a K4, amely minden bizonnyal a Ceed-családot fogja váltani a palettán.
Szeptember 18-tól életbe lép az a rendelet, amely meghatározza a biztonsági öv használatának elmulasztásáért kiszabható bírság mértékét.
Bár az Audi győri gyárában 720 fővel csökkent a dolgozói létszám, ez a magyar autóiparban visszafogottnak számít.
A benzin ára nem változik, a gázolaj ára emelkedik bruttó 2 forinttal csütörtöktől.
Sok autós panaszkodik a szembejövő forgalom túl erős fénye miatt. Az ADAC műszaki szakemberei ezért LED-fényszórórendszereket vizsgáltak meg.
Lerobbant egy tehervonat az átjáró közelében, és az autósok, valamint egy busz sem akart várakozni a fehér jelzésre. Csakhogy ezzel az életüket kockáztatták.
Magyarországon jelenleg mintegy 280 trafibox található az utak mellett.
A héten kedden a benzin beszerzési ára emelkedik bruttó 2 forinttal literenként, holnap a gázolaj nagykereskedelmi ára nem változik.
A kínai elektromos és hidrogén meghajtású buszokat és teherautókat gyártó vállalat 30-50 millió dolláros beruházást tervez.