Fontos változás élesedik az iskolai menzákon: erről minden szülőnek tudnia kell 2026-ban
Feigl Edit, a Magyar Közétkeztetők Szövetségének szakmai vezetője elmondta, hogy ezek a lépések megadják a választás szabadságát a szülőknek és a gyerekeknek.
Feigl Edit, a Magyar Közétkeztetők Szövetségének szakmai vezetője elmondta, hogy ezek a lépések megadják a választás szabadságát a szülőknek és a gyerekeknek.
Tavaly február óta új előírások szerint étkezik a mintegy 1,2 millió hazai bölcsődés, óvodás és általános, illetve középiskolás gyermek.
Tart még a pollenszezon késő tavaszi legerősebb terhelésű időszaka, egyszerre közel 20 féle allergén virágpora van jelen a levegőben.
Bár a hazai patikákban egyelőre csak mérsékelt áremelkedés tapasztalható, a globális folyamatok néhány hónapon belül a magyar fogyasztókat is elérik.
A legfrissebb adatok alapján a nyír- és égerpollen okozta szezonális terhelés 15-20 százalékkal nőtt Dél-Angliában, Észak-Franciaországban, Németországban és Kelet-Európában.
A termék fogyasztása arra érzékeny fogyasztók esetében egészségügyi kockázatot jelenthet.
Az idei allergiaszezon már javában tart, és a következő hónapokban több mint 1,5 millió magyar életét keserítheti meg.
Az ékszereket követően ezúttal háztartás-vegyipari termékeket és illatosítókat ellenőriztek a szakemberek.
Az allergiaszezonban érdemes elsősorban hajnalban vagy késő este szellőztetni, amikor alacsonyabb a pollenkoncentráció, így kevesebb allergén jut a lakásba.
A fűtési szezonban a beltéri allergénterhelés révén gyakoribbá válhatnak a penészgomba és poratka által kiváltott allergiás megbetegedések.
Az enyhe idő hatására az elmúlt napokban ugrásszerűen megnőtt a korai allergén növények virágporának koncentrációja.
A mogyoró, az éger, a kőris, illetve a ciprus- és tiszafafélék pollenjére allergiások készüljenek fel az allergiás tünetek megjelenésére.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság felvette a kapcsolatot az érintett vállalkozásokkal a vállalkozások az NKFH-val együttműködve.
Gluténmentesnek hirdették, mégis glutént tartalmaz: egy népszerű rizssüteméket hívnak vissza Magyarországon.
Hány embert érint valójában az ételallergia és az ételintolerancia? Miben különbözik a két állapot? És miért válik mindez komoly gazdasági kérdéssé? Mutatjuk!
A Lidl új, speciális tisztítógépet hoz a boltokba, amely sok háztartásban tényleg hiányzó láncszem lehet
Július végétől októberig tart a parlagfű pollenszórása, amelyre hazánkban minden tizedik ember érzékeny.
Jobb, ha most odafigyelünk egy ideig, hol és mennyi ideig tartózkodunk a szabadban, különösen a kültéri sportok esetében.
A hétvégén ismét emelkedik a pollenszint: a szél és a száraz idő újra súlyosbíthatja az allergiás tüneteket.
A légkondicionálók helytelen használata miatt egyre több szezonális légúti megbetegedést regisztrálnak a szakorvosok.