Kvíz: Ismered Magyarország térképét, megyéit, mint a tenyered? Lássuk, mit tudsz a hazai járásokról!
A mai kvíz során a hazai közigazgatási rendszer egyik kevésbé ismert területére kalandozunk, a magyarországi járásokat vesszük górcső alá.
A mai kvíz során a hazai közigazgatási rendszer egyik kevésbé ismert területére kalandozunk, a magyarországi járásokat vesszük górcső alá.
Február végére 2015 óta nem látott mélypontra zuhant Magyarország biztonsági kőolajkészlete.
Az elmúlt hét évben ötödével csökkent a természettudományos tantárgyakat oktató pedagógusok száma a magyar iskolákban.
Idén őszig több tízezer autó tulajdonosának kell rendszámot cserélnie Magyarországon: a jelenlegi zöld táblák helyett fehér rendszám kerül az autókra.
Több mint 20 Celsius-fok volt a napi hőingás az ország egyes részein - derül ki a HungaroMet Zrt. hétfői Facebook-bejegyzéséből.
Bár az elmúlt években az iskolaőrség bevezetésével próbálták kezelni az intézményekben megjelenő agresszió problémáját, a konfliktusok továbbra is jelen vannak az intézményekben.
Északnyugat felől fokozatosan beborul az ég, a Dunántúlon és a középső országrészben már a délelőtt folyamán megvastagszik a felhőzet, és helyenként gyenge eső, zápor is kialakulhat.
A helyzet visszásságát érzékeltetve úgy fogalmazott: teljesen abszurd és nevetséges, hogy a színpadon Rómeó iparűzési adót, Júlia pedig társasági adót fizet.
Március 15-én ünnepeljük a magyar sajtó napját ebben a formában 1990 óta, ugyanis 1848-ban ezen a napon nyomtatták ki a magyar sajtó első szabad termékeit.
2026-ban is átadják Magyarország legrangosabb elismeréseit március 14-én, többek között a Széchenyi-díjakat.
A Kossuth-díj 2026-ban is Magyarország egyik legrangosabb művészeti és kulturális elismerésének számít, amelyet minden évben március 15-e környékén adnak át.
Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából kitüntetéseket adományozott.
2025-ös szakmai adatokból egészen durva bérszakadék rajzolódik ki a magyar munkaerőpiacon. Miközben egyre kevesebben dolgoznak idehaza.
Hol élnek a legelégedettebb magyarok? Térképre került az anyagi és egészségi elégedettség. Mutatjuk!
A hitelminősítő szerint a várható gazdasági fellendülés és a szektor erős alapjai sikeresen ellensúlyozzák a makrogazdasági kockázatokat.
Több mint 11 százalékkal csökkent a használtautó piacon meghirdetett elektromos autók átlagára egy év alatt, miközben a kínálat tovább bővült.
A helyzet rendezésébe azóta már az Európai Unió is bekapcsolódott.
Egy friss elemzés szerint Európa GDP-vel súlyozott gazdasági egyensúlypontja 1950 óta folyamatosan vándorol keletre.
A Fitch Ratings szerint a következő magyar kormány komoly gazdaságpolitikai kihívásokkal szembesülhet
A módosítás célja a fogyasztók adminisztratív terheinek csökkentése és a szabályok egyértelművé tétele.