2020. október 20. kedd Vendel

Orbán Viktor: egyre közelebb a vakcina, több állammal tárgyalunk


A járványügyi intézkedésekről beszélt Orbán Viktor abban az interjúban, amelyet este hatkor adtak le a TV2-n. A Pénzcentrum élőben közvetítette az interjút.

2020.09.27 18:45
Ki fogunk szabadulni

Március-áprilisban aggódott a vírus miatt, neki is vannak idős rokonai, még ismeretlen volt az ellenség. De az katasztrófa lett volna, ha a gyerekekre is veszélyes lenne a koronavírus. Az idősek leválasztását valahogy meg lehet oldani, de a gyerekekét jóval nehezebb. Lesz egy pont, amikor ki fogunk szabadulni, lesz vakcina és meg fogják szervezni, hogy Magyarországon is elérhető legyen a védőoltás.

2020.09.27 18:39
Ha munka van, minden van

A gazdaság akkor működhet, ha az embereknek van munkája, akkor jönnek a jó gazdasági eredmények és a jó hitelminősítés. Erre megvannak az eszközök: a vállalkozókat támogatni kell, és az állam is tud munkát adni az embereknek. Sőt, a közmunka is létezik, ami nem jó, de a semminél több a kormányfő szerint. Hozzátette, a jövőben a közmunkások bérét is meg kell emelni, ezen dolgoznak. Elmondta, hogy a a cél, hogy 5 millió dolgozó magyar ember legyen az országban. A vállalkozóknak versenyképes munkahelyeket kell létrehoznia: nem biztos, hogy egy üzem ugyanott nyit ki, ahol azt tavasszal bezárták. A miniszterelnök szerint a világban most újraszerveződik a munkaerő, a gyártás eloszlás. Ebbe a versenybe nekünk be kell szállni.

2020.09.27 18:35
Ausztria a példa

Ha a nyolc járványkórház megtelik, jön a következő lépcső, az egészségügyi dolgozókat oda kell vezényelni, ahol szükség van náluk. Korábban Ausztriát tekintették példaként, de Orbán érti, ami a térségben történik. Ausztriát követjük, mert ami ott történik, az kicsit később nálunk is bekövetkezik. A cseheknél nem érti, hogyan szabadult el a járvány - mondta a kormányfő. Igaz, a vírus belül pusztít, de az utánpótlás kívülről jön, ezért kell fenntartani a határzárat.

2020.09.27 18:32
Nyáron lazult a fegyelem

Egyetértési pontokat kell létrehozni: az emberek védekezni akarnak, de az országot sem akarják megállítani. A kormánynak kell megoldania az idősek védelmét, az iskolák működését, de ha az egészségügy kitart, akkor meg tudjuk csinálni. A nyár nagy kerítő, lazult a fegyelem, ősszel lehűltek a kedélyek, most sokkal inkább betartják az emberek a szabályokat - mondta Orbán.

2020.09.27 18:30
Egyre közelebb a vakcina

Tavasszal le kellett csavarni a lángot, most az országot kell működtetni. Márciusban nem tudta senki, mikor lesz vakcina, de Orbán Viktor szerint most már közelebb vagyunk hozzá. Tárgyalunk az amerikaiakkal, a japánokkal és az EU-s fejlesztésekbe is beszálltunk. Brüsszel szerint jövő év közepére lehet európai vakcina, az USA pedig 2020 végéig számol. A többi fejlesztési központ is jól halad, belátható időn belül lesz oltás a vírus ellen.

2020.09.27 18:28
Az idősek veszélyben vannak

A gazdaságot majd valahogy helyre lehet hozni, de az elvesztett életeket nem adhatják vissza: fontos tanulság, hogy az idősek továbbra is veszélyben vannak - mondja Orbán Viktor. A helyzet nehéz, az egészségügyre nagy nyomás nehezedik most, és a következő időszakban is fog.

2020.09.27 18:00
Ki fogunk szabadulni - hamarosan kezdődik az interjú

Orbán Viktor a járványügyi intézkedésekről, a határzárról, és arról is fog beszélni, hogy mikor várható Magyarországon leghamarabb vakcina - hangzott el a TV2 promójában. Az interjút este hattól a TV2 Tények című műsorában fogják levetíteni.

Ki fogunk ebből a nyomorúságból szabadulni, és addig pedig ki fogjuk bírni. Működni fog az egészségügy, működni fog a gazdaság, és nem fogunk hátralépni, hanem megőrizzük az esélyét annak, hogy Magyarország a válságból megerősödve kerüljön ki

- mondta Orbán a beharangozóban. Az interjút a Pénzcentrum is élőben közvetíti majd.

 

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is, ezért nagyon fontos, hogy már most a számunkra legmegfelelőbb konstrukciót válasszuk! Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 550 forintos törlesztővel a Sberbank nyújtja (THM 7,11%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 39 604 forintos törlesztőt (THM 7,17%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

10.15-10.21
Országos

Lidl

10.15-10.21
Országos

Auchan

10.15-10.21
Országos

Tesco

10.15-10.21
Országos

Spar

10.15-10.21
Országos

Praktiker

10.15-10.26
Országos


Öngondoskodás 2020

Befektetés, vagyon, megtakarítás

Portfolio Private Health Forum 2020

A koronavírus és a magánegészségügy

Budapest Economic Forum 2020

A magyar gazdasági csúcstalálkozó