2020. október 20. kedd Vendel

Kiderült: sokkal, de sokkal ellenállóbb a koronavírus, mint azt eddig a tudósok gondolták


A Semmelweis Egyetem kutatóinak a Nemzeti Népegészségügyi Központ, Nemzeti Biztonsági Laboratórium kutatóival együttműködve először sikerült az aktív, fertőzőképes koronavírus szerkezetét megvizsgálni. Eredményeik szerint a felszínüket koronaszerűen borító tüskék rendkívül mozgékonyak, maga a vírus pedig öngyógyító, és az egyik legrugalmasabb, ember által ismert biológiai organizmus lehet. A vizsgálatuk bebizonyította, hogy a koronavírus könnyedén összenyomható, de alakja gumilabdaszerűen helyreáll, szerkezetükben pedig a fizikai behatás sem tesz kárt. Mindez közrejátszhat szokatlanul nagy fertőzőképességében is.

Az új típusú koronavírusról (SARS-CoV-2) az elmúlt több mint fél évben egyre több dolgot tudhattunk meg, de még mindig sok a kérdőjel a működésével és tulajdonságaival kapcsolatban. A Semmelweis Egyetem kutatóinak vizsgálatával azonban egy lépéssel közelebb kerültünk az organizmus megismeréséhez: dr. Kellermayer Miklós, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja által vezetett munkacsoport a Nemzeti Népegészségügyi Központ Nemzeti Biztonsági Laboratóriumának kutatóival együtt megvizsgálta a koronavírus szerkezetét. Különleges technikával, atomi erőmikroszkóppal tapogatták le a SARS-COV-2 részecskék felületét. Kimutatták, hogy a vírust koronaszerűen borító tüskék rendkívül mozgékonyak, az organizmus pedig különlegesen ellenálló: alakja könnyedén összenyomható, de gumilabdaszerűen helyreáll, a fizikai behatás pedig nem tesz kárt se a struktúrájában, se a tartalmában. Dr. Kellermayer Miklós szerint a vírus mechanikai és öngyógyító tulajdonságai biztosíthatják a környezeti körülmények széles köréhez való alkalmazkodás, ami szokatlanul nagy fertőzőképességében is közrejátszhat.

Pénzre van szükséged hirtelen? A Pénzcentrum Személyi kölcsön kalkulátorának segítségével könnyen megtalálhatod a számodra legkedvezőbb megoldást. KATT!

A Semmelweis Egyetem kutatóinak vizsgálata azért is számít egyedülállónak, mert a szakirodalomban a vírusról eddig megjelent cikkek mindegyike inaktivált, kémiailag kezelt vagy fagyasztott mintán készült. Dr. Kellermayer Miklós és munkacsoportja azonban aktív és fertőzőképes koronavírust vizsgált - erre a mérésre kidolgozott protokoll mellett az atomi erőmikroszkóp (AFM) adott lehetőséget. A Semmelweis Egyetem műszerét atomok, molekulák és sejtek topográfiai szerkezetének és nanomechanikai tulajdonságainak vizsgálatára alkalmazzák - a módszerért még 1986-ban ítélték oda a Nobel-díjat Gerd Binning és Heinrich Rohrer kutatóknak. A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja szerint egyedül az AFM alkalmas arra, hogy natív kórokozókról nagyfelbontású képeket készítsen - ennél a műszernél ugyanis az eletronmikroszkópiával ellentétben nincs szükség a minta fixálására vagy fagyasztására.

A magyar kutatócsoport a vizsgálat során a kb. 80 nanométer szélességű SARS-CoV-2 részecskét egy ettől is kisebb tűvel szúrta meg. A tű hegyét a vírus tetejétől az aljáig nyomták, amitől az összenyomódott, majd a tű eltávolításakor azonnal visszapattant. Ezt száz alkalommal megismételték ugyanazon az organizmuson, ám a vírus szinte teljesen sértetlen maradt. Mindez azt bizonyítja, hogy a SARS-CoV-2 lehet az ember által ismert, fizikailag egyik legrugalmasabb és legellenállóbb vírus.

A Semmelweis Egyetem és a Nemzeti Népegészségügyi Központ Nemzeti Biztonsági Laboratóriumának kutatói az organizmus szerkezetének egyéb tulajdonságait is megvizsgálták. A vírusok a gazdatestet elhagyva általában sebezhetővé válnak, a SARS-CoV-2 azonban tárgyak felületén megtapadva is hosszú ideig fertőzőképes maradhat - a kutatás szerint ehhez a részecskét borító tüskék rugalmassága is hozzájárulhat. A korábbi kutatások eredményei eltértek azt illetően, hány ilyen koronaszerű tüske borítja a vírus külsejét: a Cambridge Egyetem tanulmánya szerint körülbelül 24, míg a németországi Max Planck Institute 40-re becsülte a számukat. A magyar kutatók által vizsgált organizmus 61 tüskével rendelkezett - dr. Kellermayer Miklós szerint ez is bizonyítja, hogy a vírusszerkezet változékonysága nagyobb lehet, mint korábban gondolták. 

Vizsgálatukban a tüskéket alkotó fehérjéket is fizikai vizsgálat alá vetették: a koronaszerű alkotóelemek a tű fizikai behatására olyan magas frekvenciával lendültek ki, hogy a másodpercenkénti 300 felvétel készítésére is képes atomi erőmikroszkóp is csak elmosódott képet tudott készíteni róluk. A kutatók szerint ez a nagysebességű mozgás segíthet a vírusnak könnyebben megtalálni a gazdasejteket és összekapcsolódni azokkal. Szintén vizsgálták a SARS-CoV-2 hőellenállását: eredményük szerint megjelenését tekintve vírus egyedülálló módon akkor alig változik, ha 10 percen át 90 Celsius fokos hőnek van kitéve; mindössze néhány tüskéjét veszítette el, de a szerkezete sértetlen maradt. Ez magyarázatot adhat arra is, miért maradt fertőzőképes a meleg éghajlatú országokban, vagy a nyári időjárás ellenére is.

Címlapkép: Getty Images

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

10.15-10.21
Országos

Lidl

10.15-10.21
Országos

Auchan

10.15-10.21
Országos

Tesco

10.15-10.21
Országos

Spar

10.15-10.21
Országos

Praktiker

10.15-10.26
Országos


Öngondoskodás 2020

Befektetés, vagyon, megtakarítás

Portfolio Private Health Forum 2020

A koronavírus és a magánegészségügy

Budapest Economic Forum 2020

A magyar gazdasági csúcstalálkozó