Elindult a Wabard: belecsaptak a közepébe

Pénzcentrum
2008. október 31. 11:15

A 920 millió forintos tőkével induló Wabard Biztosító Zrt. számára nem a piacvezető pozíció az elsődleges cél, hanem az, hogy mindenképpen látható szereplői legyenek a kgfb-piacon, s egy idő után megkerülhetetlenné váljanak, azonban üzleti tervüket alapvetően a konzervativizmus jellemzi - derült ki mai sajtótájékoztatójukon.

Dr. Békesi László igazgatósági elnök elmondta, a hazai piac nagyon koncentrált, ahol ugyan jelentős a verseny, azonban még nem alakult ki az a vállalkozói struktúra, amely optimálisnak tekinthető az ügyfelek szempontjából. A piac az igazgatósági elnök szerint még elbír néhány szereplőt, akiknek belépése javíthatja a feltételeket, a díj- és árverseny kialakítását segíti, amely pedig az ügyfeleknek jó.

Mindenki tisztában van azzal, hogy egy új társaság indítása kockázatos, azonban most egy olyan területre kívánnak belépni, ahol a tulajdonosok személyesen is érdekeltek. Az óriási gépjárműpark biztosítása nagy költségekkel jár, azonban már kialakult és jól működő szervízhálózattal rendelkeznek.

A tulajdonos Wáberer György aláhúzta, eddig is az volt a filozófiája, hogy csak olyan tevékenységet vesznek fel a portfolióba, amely szorosan kapcsolódik az alaptevékenységhez. Mikor elindították a biztosítót, azt mérlegelték, hogy a 4200-as flottaállományuk elég-e a gazdaságos működtetéshez, végül arra jutottak, ez az ügyfélszám a megalapítandó új társaság önköltségének felét fedi le.

A PSZÁF részéről nagyon komolyak az előírások, azonban a feltételek átnézését követően is arra jutottak, hogy érdemes piacra lépni. A terveket is ismertette a tulajdonos, így elhangzott, hogy a kgfb termékkel indulnak, kásőbb casco, cmr, vagyonbiztosítás és kezességvállalás termékekkel is megjelennek.

Nagy Imre vezérigazgató elárulta a jó biztosító receptjét, eszerint az emberek azt a szolgáltatást fizetik meg, melyet meg szeretnének kapni. A másik kritérium a rugalmasság és a gyorsaság, rugalmasság a termékfejlesztésben, hatékonyság a kiszolgálásban. Már az infrastruktúra kialakításánál is a megfelelő informatikai, információs rendszer kialakítására törekedtek, s céljuk, hogy minél kevesebb legyen az ügyfelek számára az adminisztráció.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A vezérigazgató kiemelte, hogy látható szereplők akarnak lenni a piacon, nem törekszenek a piacvezető pozíció elérésére, de fontos, hogy jelenlétük érzékelhető legyen. Az első évben 30-50 ezres lakossági szerződésállományra számítanak, s reményeik szerint a 4200-as haszongépjármű-állományt megduplázzák majd.

Amint az a kgfb-díjakból is kiderül célcsoportjuk a többgyermekes családok és a közalkalmazotti szektor, s díjazzák az online kötést. A kárrendezést ugyan teljes mértékben nem lehet kiszervezni, így lesz saját osztály, de nem cél, hogy mindet ők bírálják el. A kárrendezés egy része már most ki van szervezve, különböző szakcégek csinálják.

A vezérigazgató mindehhez hozzáfűzte, a 90 százalékos flottakedvezmény (és a 200 százalékos pótdíjazási lehetőség) nem tér el a többi piaci szereplő díjstruktúrájától. Nagy Imre szerint az is mutatja konzervativizmusukat, hogy a kártartalékolásban a törvény 5 százalékot ír elő, ők 10-12 százalékot fognak félretenni, mert induló-biztosítóként nehéz előre meghatározni milyen lesz a kockázat-közösség.

PC BLOGGER & PODCASTER
ChikansPlanet  |  2025. december 26. 08:00
Egy új technológia megoldást jelenthet a hosszabb távú energiatárolás kérdésére: az olvadt sóra épít...
Holdblog  |  2025. december 24. 15:51
Boldog, meghitt karácsonyt kívánunk mindenkinek! A HOLD-csapat. The post Boldog karácsonyt kívánunk...
Bankmonitor  |  2025. december 23. 11:24
Részletesebb statisztikai adatok jelentek meg az Otthon Start hitel első 100 napjáról. Ebből már ért...
MEDIA1  |  2025. december 23. 07:04
Felmondott Tibay Gábor, a nemrég tulajdonost váltott, kormányközelbe került bulvárlap egyik főszerke...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 27. szombat
János
52. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. december 27. 18:32