14 °C Budapest

Korrupt NAV-oson kattant a bilincs: egy mobiltelefonnal vesztegették meg

MTI
2021. március 18. 17:30

Korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt őrizetbe vették a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyik felsővezetőjét - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője.

Keresztes Imre közleményében azt írta: az ügyészség vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást az ügyben. Ismertette: szerdán 13 helyszínen hajtottak végre összehangolt akciót az ügy teljeskörű felderítése és további bizonyítékok beszerzése érdekében.

A gyanú szerint egy felszámolás alatt álló gazdasági társaság korábbi működésében érdekelt vállalkozó 2020 áprilisában felkereste a vele bizalmas viszonyban álló, az adóhivatal központi szervénél vezető beosztásban dolgozó embert, és közbenjárását kérte a cégnél folyamatban lévő adóeljárás mielőbbi befejezésében. A cél az volt, hogy az eljárás folytatása ne fedjen fel olyan pénzügyi visszaéléseket, amelyek a vállalkozás partner cégeit is érintik.

A hivatalos személy azt ajánlotta a vállalkozónak, hogy az érintett cég rendezze adótartozását, majd az adóeljárást folytató adóhatóságnál - vezető pozícióját felhasználva - elérte, hogy soron kívül megkezdjék az eljárás lezárását. A vállalkozó - előzetes megállapodásuk alapján - a segítségért egy 342 ezer forint értékű mobiltelefont adott át a NAV-os vezetőnek.

Keresztes Imre ismertette: a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal együttműködésben folytatott eljárásban végrehajtott akcióban a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Készenléti Rendőrség állománya is közreműködött.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az ügyészség a vezető beosztású hivatalos személyt és a vállalkozót gyanúsítottként hallgatta ki, elrendelte őrizetüket és indítványozza letartóztatásuk elrendelését. A gyanúsítottak tagadták a bűncselekmény elkövetését és panasszal éltek a gyanúsítás ellen.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
iO Charts  |  2026. október 14. 10:01
Az első részben már láthattad, a veteránautó mint befektetés, nem a világ legrentábilisabb műfaja. E...
Holdblog  |  2026. október 14. 09:31
A Manchester City ügye túlmutat egyetlen klub pénzügyi szabályszegésén.
Bankmonitor  |  2026. október 13. 09:14
Sokan úgy gondolják, hogy nyugdíjba vonulva nagyjából az utolsó fizetésüknek megfelelő összeget kapj...
Összkép  |  2026. október 9. 23:36
Összegyűjtöttük és kiválogattuk, mit érdemes egy vállalkozónak átnézni a statisztikákból, elolvasni...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 15. csütörtök
Teréz
42. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?