15 °C Budapest

Alaposan kitombolta magát az októberi vihar: zsebbe nyúlnak a biztosítók

2017. november 6. 12:30

A biztosítók hétvégi összesítése nyomán több mint a négyszerese, 1,2 milliárd forint feletti az október 29-i vihar által okozott kár annak az összegnek, mint amit az addigi bejelentések alapján az első napi gyorsbecslés állapított meg. Az első napi 3200 kárbejelentés közel megötszöröződött a hét folyamán.

Az elsősorban Dánia déli részén, Németországban, Lengyelországban, Csehországban és Magyarországon átrohanó, szokatlanul erős szélvihar október utolsó vasárnapján az eddigi becslések szerint több mint 300 millió eurónyi (kb 93 milliárd forint) pusztítást hagyott maga után az érintett térségben. Csupán Németországban 250 millió euróra becsülik a biztosítók a kifizetendő károkat.

Magyarországon is jóval nagyobb lesz ez az összeg annál, mint amennyit a múlt kedden közzétett első gyorsbecslés állapított meg.

Az első 24 órában a biztosítókhoz érkezett több mint 3200 lakossági kárbejelentés a hétvégére 15300-ra duzzadt fel, a kezdeti 300 millió forintnyi becsült kárérték jelenleg már meghaladja az 1,2 milliárd forintot. A társaságoknál az átlagos kárérték 90-100 ezer forint között mozog

- tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). A biztosítók kárszakértői mindent megtesznek azért, hogy minél előbb elvégezzék a helyszíni szemléket és az ügyfelek megkaphassák a kártérítést. Ahogy az már a nyári viharok idején is gyakorta előfordult, erőforrásaikat átcsoportosítják azokra a helyszínekre, ahonnan a legtöbb bejelentés érkezett: jelen esetben Budapest és Pest megyébe, valamint Bács-Kiskun és Fejér megyébe, illetve Ceglédre és Kecskemétre.

Mint az első bejelentésekből már kirajzolódott, a legtöbb bejelentésben a vihar által megbontott tetők, beázások, panelhézag beázások szerepeltek.

Az októberi vihar következményei így már a május-augusztusi időszak nagy viharaihoz mérhetők. A május végi felhőszakadás nyomán például közel nyolcezer bejelentés érkezett a biztosítókhoz, csaknem 1,3 milliárd forint értékben. Ebben a négy hónapban a társaságok a szélsőséges időjárás okozta károkért több mint 103 ezer ügyfélnek csaknem 6 milliárd forint összegű kártérítést fizettek ki. 2017 azonban még így is messze elmarad 2010 katasztrófák sújtotta nyara mögött, amikor 312 ezer esetben fordultak a biztosítókhoz, amelyek 30 milliárd forintot fizettek ki.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A statisztikák alapján több mint háromezer család csak saját magára számíthat az októberi vihar következményeinek a felszámolásában. Nagyjából minden negyedik hazai ingatlan ugyanis nem rendelkezik biztosítással. Pedig a már havi két-háromezer forintért is köthető, úgynevezett alapbiztosítások fedezik az elemi károk kockázatát.

NEKED AJÁNLJUK
Márciusban biztosítsa otthonát MFO-val!

Hazánkban megközelítőleg 4 millió lakott ingatlanon van biztosítás, ami azt jelenti, hogy minden negyedik háztartás védtelen az elemi károk, a tűzesetek vagy épp a betörés...

PC BLOGGER & PODCASTER
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
MEDIA1  |  2024. március 28. 08:53
Üdv, Kötter hangzik a nem is oly rejtélyes elköszönés a Magyar Péterrel kapcsolatos, véletlenül kike...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 08:06
A lakáshitel kamatok csökkenése után a személyi hitelek is olcsóbbak lettek. A Bankmonitor Erste sze...
KonyhaKontrolling  |  2024. március 28. 07:45
A mai bejegyzésben megnézzük, hogy brókerek költségének hatását, ha a TBSZ brókereket hasonlítjuk ös...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm