2025-ben valamivel több mint 81 ezer kárbejelentés érkezett, ami csökkenésről árulkodik az előző évekhez képest.
Az elavult ultrahangkészülékek nehezítik a magzati diagnosztikát. Az államilag támogatott, kötelező genetikai ultrahangból ugyanis nem feltétlenül derül ki mindig a kromoszóma-rendellenesség. Azok a szülők, akik biztosabbra szeretnének menni rengeteget fizethetnek a további vizsgálatokért - írja a Magyar Nemzet.
Feleslegesen lobbizik a szakma évek óta, egyelőre nincs szó a korszerű genetikai vizsgálatok ingyenességéről. Tavaly például átlagosan 93 ezer baba született, de csupán a szülők töredéke tehette meg, hogy fizet a biztosabb genetikai eredményért - tudta meg a lap Soós Miklóstól, az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrum ügyvezetőjétől.
A legtöbb ilyen szűrést elvégző intézményben tavaly 7700 kombinált - ultrahangot és vérvételt tartalmazó -, 35 ezer forintba kerülő vizsgálatot végeztek, vagyis a kismamák alig több mint 8 százaléka engedhette meg magának a tesztet. Ennél is kevesebben, 1800-an - mindössze a várandósok két százaléka - igényelték az intézményben a drágább, 181 ezer forintba kerülő csomagot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







