16 °C Budapest

UNION: nemzetközi porondon bizonyíthatnak a fiatal magyarok

2011. február 23. 21:02

Az UNION Biztosító jóvoltából először mutatkozhatnak be nemzetközi színtéren az Amadeus Alkotóház fiatal művészei a Bécs melletti Klosterneuburgi Apátság "Sala terrena" Galériájában tegnap megnyitott Die Ernte (A Szüret) című kiállítás keretében.

Utalva a kiállítás címére, a tizenkét fiatal magyar művész az Alkotóházban eltöltött három év legjobb munkáival szerepel a tárlaton. Az impozáns kiállítás egészen június 23-ig fogadja az érdeklődőket.

"Az Esélyt adunk! programunk keretében támogatott AMA-Ház a Képzőművészeti Egyetemen végzett legtehetségesebb fiatalok számára nyújt alkotó helyet és közösséget. A pályakezdő művészek számára az egyik legnagyobb probléma a nemzetközi környezetben való bemutatkozás" - mondta Zsoldos Miklós, az UNION Biztosító elnök-vezérigazgatója.

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviseletének közreműködésben - a magyar EU-elnökség jegyében - a Duna hídjait bemutató fotókiállítást is megnyitották. A látogatóközpontban tartott ünnepélyes megnyitón, a soros magyar EU-elnökség alatt elfogadni tervezett Duna-stratégia turisztikai és kulturális szempontból egyaránt releváns pontjaira hívták fel az előadók a figyelmet, amelyhez méltó "vizuális bevezetőt" nyújt a Gyukics Péter fotográfus képeiből megnyílt nagyszabású tárlat. A megnyitót megtisztelte jelenlétével Bernhard Backovsky klosterneuburgi főapát, aki előadásban Budapest páratlan turisztikai, s pezsgő kulturális kisugárzásáról értekezett.

 

Bernhard Backovsky főapát


A Duna és környéke turisztikai vonzereje évről évre növekszik: mind vízi, mind kerékpáros turisztikai desztinációként jelentős részarányt képvisel a térség turisztikai forgalmában. A forgalom dinamikus bővülését jól tükrözi, hogy míg 2002-ben alig 119 ezer, addig 2010-ben már közel 225 ezer utast szállítottak a dunai kabinos luxushajók Passau és Budapest között. A Duna menti kerékpárút, mely Európa egyik legnépszerűbb kerékpáros túraútvonala a Duna forrásától, a németországi Donaueschingentől - Ausztrián és Szlovákián át - Budapestig vezet, mintegy 1200 kilométer hosszan. A Duna 2780 km-es teljes szakaszán 295 folyami híd található, amelyek közül számos egymagában is komoly turisztikai attrakció.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

Az előadókat hallgató magyar küldöttség


A klosterneuburgi apátságban most megnyílt fotókiállításon a kilenc Duna menti országból öt tucat hídnak a fotója és leírása tekinthető meg. A június 15-ig látogatható Duna hidak fotókiállítás része annak a magyar EU-elnökséghez kapcsolódó, mintegy 20 rendezvényből álló ausztriai programsorozatnak, amely az ausztriai magyar külképviseletek (Nagykövetség, Collegium Hungaricum, Magyar Turizmus Zrt.) összefogásában valósul meg.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm