Az OPEC+ nyolc tagországa bejelentette, hogy márciusban sem növeli a kőolajkitermelés volumenét.
Némi meglepetést okozott, hogy szerdától átlagosan húsz forinttal csökken a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára, és ez a kutakon is észrevehető lesz. A lapunk által megkérdezett szakértők szerint azonban óva intenek attól, hogy ehhez hozzászokjunk: a szombaton kitört izraeli háború komoly hatással lesz az árra, akár már napokon belül - sőt, maga a folyamat már el is indult.
Annak ellenére, hogy szombaton kitört a háború Izrael és a Gázai övezetet ellenőrző Hamász között, a térség egyik legnagyobb ásványkincsének, az olajnak az ára holnap jelentős csökkenésen megy át. A Pénzcentrum által megkérdezett szakértők szerint azonban ez már rövid távon se marad így: már a jövő héten lehet arra számítani, hogy a benzin és a gázolaj ára a háborús helyzethez "korrigál". De mi okozta ezt a komoly áresést, ami várhatóan azt is eredményezi, hogy aki csak tud, teletankoljon a magyarországi kutakon? És hányan tették le az autót azért, mert már elviselhetetlenül magas számukra egy liter üzemanyag ára?
Egyre többen szállnak ki
A komoly árcsökkenés várhatóan megjelenik majd a kutak áraiban is - erről adott hírt tegnap a Holtankoljak.hu, és lapunk is beszámolt róla. A benzin és a gázolaj esetében is bruttó 20 forinttal csökken a beszerzési ár, vagyis a 95-ös benzin 610, a gázolaj pedig 660 forintba kerül majd literenként. Az árcsökkenés így illeszkedik abba a trendbe, ami az elmúlt hetekben jellemezte a benzin és a gázolaj árát.
Az érdekes kérdés most az, hogy vajon a magyarok mennyire térnek vissza az autózáshoz, meglátva, hogy ismét jelentősen csökken az üzemanyag ára. Mint lapunk is beszámolt róla, a Pulzus Kutató Totalcarnak készített felméréséből kiderült, hogy a hatósági benzinár megszűnése óta
az autóval közlekedők csaknem ötöde kiszállt járművéből, csak azért, mert hónapok óta szignifikánsan drágul a benzin és a gázolaj.
A felmérésből az is kiderült, hogy bár a vállalkozások rezsijében is igen komoly tételt jelent a benzin és a gázolaj árának növekedése, sokan nem tehetik meg, hogy ne használjanak autót. Az élelmiszert például minden körülmények között szállítani kell, ám akinek nem elengedhetetlen az autó, az lehet, hogy hamarosan csatlakozik az autót elhagyók közé.
A megkérdezettek 12 százaléka 800 és 900 forintos árnál mindenképp abbahagyná az autózást, újabb 15 százalék pedig a 900 forint feletti árat tartaná annyira vállalhatatlannak, hogy inkább lerakná az autóját. 27 százalék azonban azt közölte, hogy semmiképpen nem tenné le a kocsit, bármennyibe is kerüljön bele az üzemanyag.
Vissza fog ugrani az olaj ára
Pletser Tamás, az Erste olaj-és gázipari szakértője szerint nem érdemes arra számítani, hogy akár már rövid távon így marad a benzin és a gázolaj ára.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Nem csak a dollár árfolyama, hanem más piaci folyamatok is biztosították azt, hogy szerdától ekkora olcsósodás legyen itthon is. Egyrészt most túlkínálat van az olajból, annak ellenére is, hogy megállapodtak a kitermelés csökkentéséről, másrészt pedig az ősz mindig egy kicsit gyengébb ebből a szempontból. Ez a helyzet viszont megijesztette a spekulánsokat, akik inkább bezárták a pozíciókat a nagyobb bukás elkerülése érdekében. Az is igaz, hogy a szombaton kitört háború viszont hipergyorsan vissza fogja húzni az árfolyamot: már a jövő héten számítanunk kell arra, hogy visszarendeződik
- mondta lapunk kérdésére Pletser Tamás.
Hasonlóan látja a helyzetet Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára is. Szerinte a kitermelés után most jutott el oda a benzin árváltozása, hogy a hazai vásárlók is megérezzék a csökkenést, ám beleélnünk nem szabad magunkat.
Ez egy közepesen hosszú folyamat, mire a kitermeléstől a feldolgozáson át az eladásig, a benzinkutakon vásárlókig eljut a kőolaj a finomítókon át. Az izraeli helyzet miatt már most felszökött a Brent-olaj hordónkénti ára, vagyis a megszokott sebesség mellett már a jövő héten ismét "visszamegy" az olaj ára, és ez már azonnal érezhető is lesz a kutakon
- mondta a főtitkár.
Óriási árcsökkentést jelentett be a Volkswagen: rengeteg slágermodell kerül kevesebbe Magyarországon
A Volkswagen jelentősen csökkenti teljesen elektromos ID. modelljeinek árait Magyarországon: egyes típusoknál a mérséklés meghaladja a 20 százalékot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







