Ritkán fordul elő, de amikor megtörténik, szinte mindig tragédiával fenyeget. Magyarországon öt év alatt 23 személyi sérüléses balesetet okoztak a forgalommal szemben haladó autók.
A Skoda Octavia volt a magyarok kedvenc autója az első félévben, de az adatok szerint az abszolút nyertes itthon a Tesla, amely majdnem megkétszerezte a forgalomba helyezéseit. Idén az első hat hónapban 10,3 százalékkal több személyautó kapott magyar rendszámot, mint 2022-ben az első hat hónapban. De még ez sem vetít sok jót előre. És mi lett a Suzukival.
10 470 személyautó kapott magyar rendszámot júniusig, ami 978, azaz 10,3 százalékkal több, mint 2022 júniusában volt - derült ki a Datahouse friss adataiból. Ugyanakkor 2021-hez képest 7,9 százalékos az elmaradás a forgalomba helyezésekben.
Mindenesetre 2018 óta vizsgálva csak az 2020 és 2022 volt jobb év ennél az első 6 hónapot vizsgálva.
Ugyanakkor, mint kiderült, a második negyedév a vizsgált három esztendő legrosszabbja volt: 28 019 autó állt forgalomba, ami 2,4 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban volt, 2021 második negyedévéhez képest pedig 14,1 százalékos a csökkenés.
A márkák között júniusban a Skoda lett a piacvezető a forgalomba helyezett autók tekintetében 1277 darabbal, de a Toyota sem sokkal maradt le (1247 db). A harmadik helyen már jócskán lemaradva, 970 darabbal a Suzuki áll, negyedik pedig 818-al a Volkswagen. Ötödik helyen a KIA végzett 702 forgalomba helyezett autóval.
Ami az éves összesítést illeti, a márkák között a Suzuki lecsúszott a dobogóról, májust a negyedik helyen zárta 4767 darabbal. Éves szinten a Toyota eléggé elhúzott (7560 db), második a Skoda (5566 db), harmadik pedig a VW 4871 forgalomba helyezéssel.
Ez most a magyarok kedvenc autója
Ami a modellek éves toplistáját illeti, féltávnál a Skoda Octavia vezet 2903 forgalomba helyezéssel, második a korábbi közönségkedvenc Suzuki S-Cross 2341 darabbal, a harmadik pedig a KIA Ceed 1926-tal. Az évekig a magyarok kedvenc autójának számító Suzuki Vitara hat hónap elteltével a negyedik helyen áll 1773 forgalomba helyezéssel.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A toplistán ötödik a Toyota Corolla 1589 darabbal, hatodik a korábban a nagycsaládos autóvásárlási kedvezményben is érintett Ford Tourneo, amiből idén 1465 darabra került magyar rendszám. Ott van még a top 20-ban a másik nagycsaládos kedvenc, a Dacia Jogger is, ami 812 darabbal a 13. helyen áll, a Duster pedig hetedik 1394 darab forgalomba helyezéssel.
Itt az autóhitel kalkulátor: találd meg a legjobb ajánlatokat!
Nagyot megy a Tesla, Skoda, Mazda
Ha megnézzük, hogy a top 20 forgalomba helyező márkának hogyan változtak a darabszámai, akkor kiderül, hogy a Tesla bődületeset ment tavaly ilyenkorhoz képest. 172,8 százalékkal növelte hazai forgalomba helyezéseit. Ebben a tekintetben a második legjobb a Skoda volt, amelynek 61,29 százalékkal nőttek a számai, harmadik a Mazda, amely 57,81 százalékot javított.
Ellenben a Suzuki és a Dacia forgalomba helyezései negyedével csökkentek, a Fiatnál 20,66 százalékos a mínusz, de a Ford, a Hyundai és a Nissan is hasonló eredménnyel zárt.
Megéri négyévszakos gumira váltani 2026-ban? Itt a nagy teszt: csak egy abroncs kapott jó minősítést
A 16 vizsgált abroncs közül mindössze egy bizonyult igazán jó választásnak, miközben a mezőny közel fele gyenge vagy kifejezetten nem ajánlott értékelést kapott.
Brutális teszt: így változik az autód kemencévé fél óra alatt a kánikulában, csak így lehet kivédeni
A nyári hőségben parkoló autók utastere percek alatt veszélyesen felmelegedhet, az ADAC mérései szerint pedig akár a 60 fokot is megközelítheti a belső hőmérséklet.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







