A javaslat törvényerőre emelkedéséhez a teljes képviselőház, majd a szenátus jóváhagyása is szükséges.
Az Egyesült Államok ismét hátat fordíthat egy jelentős ENSZ-szervezetnek: ezúttal az UNESCO-tagság megszüntetéséről szól a vita, miután a Reuters és a New York Post is arról számolt be, hogy Donald Trump elnök már meghozta a döntést a kilépésről.
A Reuters információi szerint európai diplomaták szivárogtatták ki, hogy az USA kilépése már eldőlt, míg a New York Post úgy tudja, a Fehér Ház egyik szóvivője tett ezzel kapcsolatos bejelentést. Hivatalos reakció ugyanakkor egyelőre nem érkezett az amerikai kormánytól.
Az ügy előzménye, hogy Trump februárban rendelte el az Egyesült Államok UNESCO-tagságának felülvizsgálatát. Ez már a sokadik lépés lenne a nemzetközi szervezetekkel szembeni sorozatban: az USA már korábban kilépett az Egészségügyi Világszervezetből (WHO), valamint az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából is.
A döntéseket a Fehér Ház korábban azzal indokolta, hogy a szervezetek rendszeresen tanúsítanak Izrael-ellenes és antiszemita magatartást, továbbá szerintük olyan országokat védenek, amelyek maguk is súlyos emberi jogi visszaélésekben érintettek, például Irán, Kuba vagy Kína.
A mostani UNESCO-kilépés tovább élezheti az Egyesült Államok és a nemzetközi közösség közötti feszültségeket, különösen kulturális és oktatási ügyekben. A szervezet célja többek között a világörökségi helyszínek védelme, az oktatás és a tudományos együttműködés előmozdítása – kérdés, mit jelenthet a kilépés ezekre nézve.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








