2020. július 6. hétfő Csaba

Webshopból rendeltél, de nem vagy elégedett a termékkel? Így kaphatod vissza a pénzed!


A koronavírus-járvány egyik nagy nyertese az e-kereskedelem. Míg a vírus kirobbanása előtt sokan voltak, akik ódzkodtak tőle és inkább személyesen intézték a bevásárlást, a veszélyhelyzetben számos bolt hosszú hetekig kénytelen volt bezárni. Vagyis, aki nem alapvető szükségleti cikkeket akart vásárolni, az kénytelen volt a netről rendelni. A netes vásárlásra más szabályok (is) vonatkoznak, mint a klasszikus boltokra. Mit tehet a vevő, ha nem elégedett az általa vásárolt áruval? Visszakaphatja a pénzét, ha csak egyszerűen meggondolta magát? Mégis kihez fordulhat, ha a webáruház mégsem akarja visszafizetni a pénzt? Ennek jártunk utána.


A koronavírus egyértelmű nyertese a csomagküldő és internetes kiskereskedelem volt: a webáruházak forgalma ugyanis hihetetlen mértékben, 104 százalékkal emelkedett idén áprilisban az előző év azonos időszakához képest - derül ki a KSH június eleji tájékoztatásából. Jól látszik tehát, hogy a koronavírus megjelenése után sokan rendeltek különböző webshopokból. Ugyanakkor nagyon sok vásárló nincs tisztában az internetes vásárlás kapcsán a jogaival és lehetőségeivel.

14 napig bárki elállhat a vásárlástól és visszakérheti a pénzét

Fontos különbség a hagyományos boltokhoz képest, hogy az online kereskedelemben bizonyos termékek esetén van "gondolkodási idő", azaz

legkésőbb az átvételtől számított 14 napig indoklás nélkül elállhatunk a vásárlástól, és visszakérhetjük a pénzt, akkor is, ha hibátlan a termék, és azt kaptuk, amit megrendeltünk.

Erre a termék megrendelése és a kiszállítás közötti időtartamban is lehetőségünk van. Az elállási joggal akkor is élhetünk, ha például nem az a termék érkezett meg, amit megrendeltünk, vagy akkor is, ha a rendeléskor vállalt szállítási határidő nem teljesült.

Ezt érdemes tudni az elállási jogról

Ha a fogyasztó eláll az online kereskedővel kötött szerződéstől, köteles a terméket haladéktalanul, de legkésőbb az elállás közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni, kivéve, ha a vállalkozás vállalta, hogy a terméket maga szállítja vissza. A fogyasztó kizárólag a termék visszaküldésének közvetlen költségét viseli.

Ha a fogyasztó eláll a vásárlástól, a vállalkozás haladéktalanul, de legkésőbb az elállásról való tudomásszerzésétől számított 14 napon belül visszatéríti a fogyasztó által fizetett vételárat. Elállás esetén a vállalkozás a fogyasztónak visszajáró összeget a fogyasztó által igénybe vett fizetési móddal megegyező módon téríti vissza, azaz, ha utalt, akkor visszautalja a számlaszámára, ha kártyával fizetett, akkor a kártyájára.

Fontos tisztában lenni azzal is, hogy az elállási jog nem korlátlan, vagyis egyes termékkörökre nem vonatkozik, mint például az élelmiszerek, kibontott csomagolású CD/DVD/szoftverek, letöltött programok, a fogyasztó egyedi utasításai alapján legyártott termékek, kibontott csomagolású higiéniai termékek. Emellett az online aukciós portálokon (nyilvános árverésen), vagy a magánszemélytől történő rendelésnél sem illeti meg a vásárlót az elállási jog.

Mit tehetünk, ha nem fizet a webáruház?

Adódik a kérdés: mi tehetünk, ha - akár problémás volt a vásárlásunk, akár egyszerűen csak meggondoltuk magunkat - a webshop üzemeltetője elérhetetlen, egy idő után nem válaszol a leveleinkre, vagy egyszerűen csak nem akarja visszafizetni a vételárat?

Ilyenkor van egy egyszerű megoldás, amellyel gyorsan, pereskedés nélkül hozzájuthatunk a jogosan nekünk járó pénzhez. Attól függően, hogy az adott webáruháznak Magyarországon vagy egy másik uniós tagállamban van a székhelye, indíthatunk fizetési meghagyásos eljárást (FMH), vagy európai fizetési meghagyásos eljárást.

Fizetési meghagyásos eljárást bárki bármely magyarországi közjegyzőnél kezdeményezhet, nem szükséges hozzá se ügyvédi közreműködés, se bizonyítékok csatolása.

Ha a közjegyző mindent rendben talál a kérelemben, a fizetési meghagyást legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított tizenöt napon belül, elektronikus úton beadott kérelem esetén pedig három munkanapon belül bocsátja ki. Az FMH megindításához szükséges űrlapokat le lehet tölteni a Magyar Országos Közjegyzői Kamara honlapjáról.

Ha a webshop üzemeltetője a kézbesítéstől számított 15 napon belül nem fizet, de nem is vitatja a követelés jogosságát, akkor a fizetési meghagyás jogerőre emelkedik.  A fizetési meghagyás jogerőre emelkedése után a közjegyző kérelemre elrendelheti a végrehajtási eljárást, így néhány héten belül pénzhez juthat a vásárló.

Ha valaki nem magyarországi székhelyű webáruházból rendelt, akkor az európai fizetési meghagyásos eljárás jelenthet számára megoldást. Ez esetben is magyar nyelvű formanyomtatványt kell elsőként kitölteni, és ezzel bármelyik magyar közjegyzőnél kezdeményezheti az eljárást.

Sok cég inkább fizet

Ha a fizetési meghagyás kézbesítését követően az internetes áruház üzemeltetője vitatja a tartozást (ellentmondással él), akkor a vásárló döntésén múlik, hogy folytatja-e az ügyet a bíróságon. De a tapasztalatok azt mutatják, hogy a fizetési meghagyás kibocsátása - annak ismert és súlyos következményei miatt - önmagában jelentősen növeli a fizetési hajlandóságot

 - tudtuk meg a Magyar Országos Közjegyzői Kamarától, ahol a szakértők azt javasolják, hogy akkor érdemes eljárást kezdeményezni, ha a követelésünk jogosságában biztosak vagyunk, és rendelkezünk az annak bizonyításához szükséges dokumentumokkal is.

Fizetési meghagyásos eljárást egyébként nemcsak webáruházakkal szemben lehet indítani, hanem szinte minden olyan esetben, ha 30 millió forintot nem meghaladó összeggel tartoznak nekünk.

Hatékony és gyors megoldás lehet, ha a munkáltatónkkal vagy akár egy magánszeméllyel szemben van követelésünk. Az eljárási díj mértéke a követelés, illetve több követelés esetén a követelések összegének a 3 %-a, de legalább 8 000 forint és legfeljebb 300 000 forint.

Légy óvatos, ha a netről rendelsz!

Aki nem akar pórul járni és futni a pénze után, annak vásárlás előtt célszerű megnéznie a jogsértő webáruházakat listázó adatbázist. Itt azok a honlapok szerepelnek, melyek külön kormányrendeletben meghatározott ún. súlyos jogsértést követtek el.

Támogatott tartalom

A cikk megjelenését a Magyar Országos Közjegyzői Kamara támogatta.

Címlapkép: Getty Images

Hozzászólások száma: 1 - Hozzászólok a fórumhoz
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS