2017. október 21. szombat Orsolya

Lebukott a magyar mulatóslegenda: így futja a fényűző luxusra

110 ezer forintot fizetett ki egy kamu Rolexért MC Hawer. Azt mondja, tudta, hogy a karóra hamisítvány, de nagyon tetszett neki, ezért nem sajnálta a pénzt.

Ez nekem ennyit megért!

 - mondta a mulatóssztár a Blikknek.

Amúgy­ nem arany, de tökéletes másolat. Első látásra nem lehet kiszúrni a különbséget. Tetszik, hogy megnézik, és rá is szoktak csodálkozni, hogy "Ne már! Ez tényleg egy arany Rolex?", de nem azért fizettem érte 110 ezret, hogy nagyzoljak. Egysze­rűen megtetszett

- jegyezte meg. Elmondta, hogy eredetileg egy ilyen óráért nagyjából hatmilliót kellett volna fizetnie, de azt nem engedhette volna meg magának. Ausztráliában nem számít törvénybe ütközőnek a replikák forgalmazása, Mc Hawer egyik ismerőse pedig épp "élethű másolatokkal" foglalkozik. Tőle rendelte, és állítása szerint nem bánta meg.

KATT! Tiltólista: életveszélyes termékek a magyar boltok polcain

Minden második ember megvenné a kamu Guccit

A hamis és kalózáruk nemzetközi piaca óriási. Az OECD és az EUIPO becslése szerint 2013-ban ezen áruk forgalma a teljes nemzetközi áruforgalom 2,5 százalékát tette ki, mintegy 461 milliárd dollár értékben. A 2008-as évhez képest ez 80 százalékos növekedést jelent, amely jelzi, hogy a hamisítás globális szinten is egyre nagyobb problémát jelent.

A statisztikai adatok alapján leginkább a luxus termékek, bőráruk, játékok, gyógyszerek érintettek a hamisítással.

A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület és a Tárki 2016-os felmérése szerint Magyarországon egyébként csökkent a hamisított termékek iránti kereslet, ezt mutatja a parfümök esetében például az, hogy az eredetit a másolattal helyettesítő fogyasztók aránya globális szinten mintegy 50 százalék, míg a felmérések szerint Magyarországon ez az arány csak 10 százalék. Hasonló a helyzet a hamis ruházat esetében, ahol a tanulmány szerint a hamis ruházatot a fogyasztók fele vásárolná az eredeti helyett, míg Magyarországon ez az arány mindössze 16 százalék.

Akár új órát vennél, akár a lakást újítanád fel, kapóra jöhet a személyi kölcsön, hiszen azt bármire fel lehet használni, és fedezetre sincs feltétlenül szükség. Persze ezzel együtt is kifejezetten fontos, hogy azt a konstrukciót válasszuk, amely leginkább passzol igényeinkhez. Hogy kiderítsük, hol, és mennyiért lehet most pénzhez jutni, a Pénzcentrum kalkulátorához fordultunk. A beállításoknál 500 ezer forintos hitelösszeget, és 60 hónapos futamidőt adtunk meg - ezen kívül az alapértelmezett funkciókkal kalkuláltunk. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legolcsóbb konstrukció az MKB bank MKB Mosoly Személyi kölcsöne, amelynél 12,46 százalékos THM, és 662720 visszafizetendő összeggel 10617 forintra jön ki a havi törlesztő. Csak néhány forinttal marad el ettől a K&H Bank otthonszépítő személyi kölcsöne sem, amely 12,54 százalékos THM, és 65400 visszafizetendő összeggel is mindössze 10621 forintos törlesztőrészletet tud. A fentiek mellett érdemes még megemlíteni a Sberbank Fair Express személyi kölcsönét, amely 10,97 százalékos THM mellett havi 10736 forintos törlesztőt ígér, illetve a CIB Bank Előrelépő Személyi Kölcsönét, amelynél 14,00 százalékos THM mellett havi 11420 forintos törlesztővel kalkulálhatunk.
Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

A magyar nők lenyomták a franciákat: többen vállalkoznak

Végre egy OECD-rangsor, ahol nem is szerepel Magyarország olyan gyászosan. A 15 és 64 év közötti magyar nők 8 százaléka vállalkozó, ami egy százalékponttal magasabb érték, mint francia társaiké....
 

7 meglepő trükk műanyag csövekkel

Méregdrága fali tartók és szekrények helyett, használj te is műanyag csöveket, mutatjuk, hogyan:  
NÉPSZERŰ
FRISS

Lidl

10.19-10.25
Országos

Spar

10.19-10.25
Országos

Interspar

10.19-10.25
Országos

Aldi

10.19-10.25
Országos

Auchan

10.19-10.25
Országos

Tesco

10.19-10.25
Országos

Auchan

Borkatalógus
10.05-10.25
Országos

Diego

10.01-10.31
Országos

  Ajánlatunk