7 °C Budapest

Koronavírus: ha készülsz a karanténra, jobb ha beszerzed ezeket az alapvető élelmiszereket, háztartási eszközöket - túlélőkészlet

2020. március 9. 16:15

Igazoltan immár 9 koronavírussal fertőzött ember van hazánkban, ám feltehetően tovább emelkedik ez a szám. Összeszedtük, hogy karantén elrendelése esetén melyek azok a tartós élelmiszerek, háztartási eszközök, melyek segíthetnek gond nélkül átvészelni ezt az időszakot.

Habár sok jóval nem biztattak minket, a járvány kitörése után egy darabig azért még reménykedhettünk, hogy minket nem ér el a koronavírus: nem így történt. március 4-én két iráni állampolgárnál diagnosztizálták a kórt, és azóta összesen 9 Magyarországon tartózkodó ember igazoltan fertőzött, de feltételezhető, hogy ennél több esetre is fény derül a közeljövőben.

Az olaszországi eseményeket látvaegyáltalán nem kizárt, hogy a március 15-i központi ünnepség elhalasztásán, és a kórházakban, szociális intézményekben elrendelt látogatási tilalmon túl, további intézkedéseket is foganatosít a kormányzat annak érdekében, hogy megakadályozzák a járvány további terjedését.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy vajon hazánkban is sor kerülhet-e iskolák és más intézmények lezárására, valamint a karantén, határzár és hasonló intézkedések bevezetésére. Olaszországhoz hasonlóan egy hazai járványhelyzet esetén szükségszerű lépés lehet a bölcsődék, óvodák, iskolák, középfokú és felsőfokú oktatási intézmények működésének felfüggesztése. A döntéshozóknak számos jogi eszköz áll rendelkezésre egy járványhelyzet kezelésére. Bizonyos területeken korlátozhatják vagy akár meg is tilthatják a személyforgalmat, a lakosok egymással való érintkezését.

És habár a szakemberek óva intenek a felesleges termékfelhalmozástól, hiszen biztosítottnak látják az üzletek ellátását, azért nem árt körbenézni, milyen tartós élelmiszerek, háztartási cikkek vannak otthon, és ha valamiből fogyóban van a készlet, pótoljuk!

Gyógyszerek

Első és legfontosabb, ha van a családban krónikus beteg, és rendszeresen szed gyógyszert, akkor gondoskodjunk róla, hogy legyen otthon több hétre elegendő adag számára. Emellett nézzük át, van-e otthon:

  • láz- és fájdalomcsillapító
  • hashajtó/széntabletta, hányáscsillapító
  • lázmérő
  • kötszer és fertőtlenítőszer
  • fertőzések esetén életmentő lehet az olyan oldat, mely pótolja az elveszített ásványi anyagokat
  • feltétlenül legyen otthon legalább két hétre elegendő C-vitamin, multivitamin az egész családnak

Víz és tartós élelem

Élelem nélkül több napig is ki lehet bírni, de folyadék nélkül sokkal rövidebb ideig. Aki biztosra megy, így mindenképpen felhalmoz személyenként legalább napi 2 liternyi folyadékot. Ám aki igazán körültekintő, az napi 4 liter vízzel számol, így futja majd esetlen tisztálkodásra is belőle ara az esetre, ha a vezetékes vízszolgáltatás felmondaná a szolgálatot. Erre célra tökéletesen megfelelnek az üres ásványvizes palackok, alapos mosás után. Fénytől és hőtől védett helyen tartsuk őket, az így tárolt víz akár fél évig minden gond nélkül eláll. De ivóvíz tárolására alkalmas, 10-20 literes kannákat is befoghatunk erre a célra. Vízen kívül legyenek otthon jó tápértékkel bíró ételek: tartós tej, kétszersült, keksz, és olyan kenyér, mely sokáig eláll. Tartós élelmiszerek: bab, lencse, csicseriborsó, valamint az ezek elkészítéséhez elegendő hozzávaló, azaz , liszt, cukor és olaj.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem árt beszerezni konzerveket sem: halat, készételeket, különféle húskészítményeket. Viszonylag sokáig eláll a burgonya, a répa és az alma, ezekből is érdemes tehát bespájzolni, lletve mirelit-termékekből (gyorsfagyasztott zöldségkeverékek, előkészített húsok) is, így nem kell majd nélkülöznünk kb. semmit, ha időszakosan lennének fennakadások.

Tiszta otthon, rendes ház: tisztítószerek

Gondoljunk arra, hogy karantén idején is kell tisztálkodni, mosni a ruhákat, valamint takarítani az otthonunkat. Szükségünk lesz tehát:

  • szappanra (mindenmennyiségben)
  • fogkrémre
  • mosószerre (a mosószóda takarításhoz is jó)
  • ecetre, ami nem csak fertőtleníti a felületeket, de öblítőként is funkcionálhat
  • wc papírra, valamint
  • fertőtlenítőszerekre, gumikesztyűre, szemeteszsákokra.

Legyen minden rendben: anyakönyvek, kötvények, szerződések

Az otthon töltött napok alatt érdemes rendbe szedni és egy helyre pakolni a személyes iratokat, igazolványokat, összeszámolni mennyi készpénz van otthon, helyezzük biztonságba az anyakönyvi kivonatokat, a betétszámlakönyveket, részvényeket, kötvényeket, és a szerződéseket.

Túrjuk fel a padlást vagy a pincét egy zsebrádióért, hiszen végszükség esetén jó szolgálatot tehet. Gondoskodjunk zseblámpáról és tartalék elemekről. Ha gyerek is van a családban, az ő szórakoztatásukról is érdemes előre gondoskodni filmekkel könyvekkel társasjátékokkal.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm