Az amerikai törvényhozók egy új törvényjavaslatot nyújtottak be, amely az FDA szigorúbb szabályozásával korlátozná a bébiételekben található mérgező nehézfémeket.
Holnap lesz bronzvasárnap, és meggyújtjuk az első gyertyát az adventi koszorún. A boltok polcain nagyon szép koszorúkat találni, de nagyon sok kiegészítőt is kínálnak azoknak, akik úgy gondolják, inkább otthon készítik el saját koszorújukat. De vajon olcsóbb otthon gyártani, még készen venni?
Sokan már hetekkel ezelőtt felkészültek az adventi hétvégére, de természetesen vannak olyanok is, akik inkább az utolsó pillanatokra hagyják. Ez nem is gond, mivel az advent előtti utolsó napokban már a nagy áruházak zöme leakciózza a koszorúkat, így már 1000-2000 forintért is lehet vásárolni. Persze egy mutatósabb darabért ennél többet is elkérhetnek. A virágboltokban 4-6 ezer forintért árulják átlagosan a koszorúkat, de vannak olyan üzletek, ahol tízezreket is elkérnek egy gyönyörű darabért.
Az üzletek azonban már évek óta kiszolgálják azoknak a vásárlóknak is az igényét, akik inkább maguk készítik el otthon az adventi koszorút. Az alap ára - függően a méretétől, és attól, hogy moha, szalma, vagy toboz - 400 és 2000 forint között mozog. Négydarabos adventi gyertyacsomagot is nagyon eltérő árakon lehet találni: az olcsó százforintos boltokban picivel több, mint 500 forintért már lehet találni, de a nagyobb üzletekben akár 1500 forintot is elkérnek egy csomagért. Akik különleges gyertyákat szeretnének a koszorúra, azoknak pedig darabja elérheti az ezer forintot is. Aki a hozzávalókat is vásárolják, például a bogyós ágakat, a masnikat, a szárított narancskarikákat, a tobozokat, gyöngyöket, figurákat, több 3-5 ezer forintot is kifizethet értük a boltokban. Aki így készít koszorút, az összesen akár 10 ezer forintot is rákölthet.
Sokan viszont időben készülnek az adventi időszakra, és már az ősz folyamán gyűjtik a tobozokat, a kertből vágnak bogyós ágakat és örökzöldeket, maguk készítik a narancskarikákat. Ezek szinte egyáltalán nem kerülnek plusz pénzbe. Ráadásul a sok koszorúalapot többször is fel lehet használni, így akik már évek óta maguk csinálják, gyűjtögetik a díszeket, azok megúszhatják az adventi koszorú készítését úgy, hogy csak 500-600 forintért gyertyákat vesznek rá.
Elképesztő mennyiségű hamis árut foglaltak le Magyarországon: rosszul járt volna, aki pénzt ad ezért
Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
Ezzel etetnek minket a boltok: féltve őrzött igazság derült ki több méregdrága, márkás élelmiszerről
Egyre népszerűbbek Magyarországon az áruházláncok sajátmárkás termékei. De mekkora kompromisszumot kell kötnie annak, aki ezekre cserélné le márkás kedvenceit, hogy spóroljon?
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Áprilisban 3,7 százalékos volt az infláció a márciusi 3,6 százalék után, így 14 hónap után megállt a pénzromlás mértékének csökkenése - közölte a KSH - a nap hírei
- Mihail Misusztyin: az orosz kormány fő feladata a "különleges hadművelet" részvevőinek támogatása
- Orsós Sztalvira kiharcolta az olimpiai részvételt
- Áramütés küldte a mélybe a kőművest - egy év felfüggesztett
- Férfi vízilabda ob I - Egyenlített az elődöntőben a BVSC
- Elhagyta Budapestet a kínai elnök