Hamarosan kapható lesz a Tisza cipő limitált kollekciója, amit Azahrih-val közösen dobnak piacra.
Újabb olcsó csúcsborral támadnak a hipermarketek: egy kifejezetten jó Frittman keltette most fel a szakértő figyelmét. Egy másik bor viszont nagyon le lett pontozva.
Újabb filléres csúcsbort talált a hiperek polcain a Művelt Alkoholista nevű blog. A 2017-es Frittmann Cabernet Francról a többi között azt írta a szerző, hogy ez egy "példaszerűen jól elkészített, hétköznapi vörös. Egyszerű, mégis vonzó".
értékelt Németi Zoltán, aki 4 pontot adott a borra az ötből, és hozzátette, ez egy szerethető, karakteres alapbor. Egy palackot 1400 forintért adnak az Auchanban. A terméket a Tesco webshopjában is megtaláltuk 1300 forintért.
Egy másik bor is terítékre került, a 2017-es Feind Kék, amit a blogger szintén az Auchanban vett, 1500 forintért.
- írta a kóstolás után. Nem meglepő módon gyengére értékelte a bort, és 3 pontot kapott, és nem kifejezetten ajánlja megvételre.
Elképesztő mennyiségű hamis árut foglaltak le Magyarországon: rosszul járt volna, aki pénzt ad ezért
Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
Ezzel etetnek minket a boltok: féltve őrzött igazság derült ki több méregdrága, márkás élelmiszerről
Egyre népszerűbbek Magyarországon az áruházláncok sajátmárkás termékei. De mekkora kompromisszumot kell kötnie annak, aki ezekre cserélné le márkás kedvenceit, hogy spóroljon?
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Előretörtek az oroszok, ezreket evakuálnak az ukránok Harkiv megyéből
- Megsorozta az orosz olajfinomítókat Ukrajna, lángolt a Lukoil létesítménye - videó
- Négy hét múlva lesznek a választások Magyarországon - itt vannak a tudnivalók
- Gond van a világ egyik legismertebb szószával
- Házrobbanás - emberölés kísérlete miatt nyomoznak
- Forró témák a napirenden - Ukrajna egyik legelszántabb támogatója elnököt választ