2021. március 1. hétfő Albin

Egyedül a szerencsében bíznak már ezek a magyarok: rengeteg pénzt kockáztatnak


Csak az ötös lottó révén az elmúlt öt évben 6461 játékos lett milliomos, 11 pedig milliárdos. Tavaly 1140-en örülhettek egymillió forintnál nagyobb összegnek, hárman pedig milliárdos nyereménnyel gazdagodtak.

A végleges 2020-as bevételi adatok még nem ismertek, de az látható, hogy a számsorsjátékok összforgalmi aránya - a sportfogadási és a sorsjegyüzletág megerősödésével összefüggésben - 2014 és 2019 között mérséklődött. Az ötös lottó részaránya a számsorsjátékok értékesítéséből 39 százalékot, a társaság teljes árbevételéből pedig 9,5 százalékot tett ki 2019-ben, ez a vizsgált időszakban 7,3, illetve 7,2 százalékpontos csökkenés. Eközben az üzletág súlya az összforgalomban 36,1-ről 24,3 százalékra apadt - közölte a Világgazdasággal a Szerencsejáték Zrt.

Az ötös lottó esetében átlagosan 3 millió alapjátékot adnak fel egy héten. Ahogy azonban nő a várható főnyeremény, úgy emelkedik a szelvényszám, amely tavaly tavasszal, a 38 hétig tartó halmozódás időszakában hetekig 5 millió felett volt, március 9. és 15. között a 7 milliót meghaladva tetőzött.

A többség továbbra is a hagyományos lottózókat választja, de az interaktív csatornák forgalmi részaránya emelkedik, a 2015-ös 3,7 százalék után 2020-ban már 11 százalékos szinten mozgott. A játékszervező által végzett, ötös lottóval kapcsolatos kutatásban a nem minden héten játszó játékosoktól kérdezték meg, hogy mekkora összegű főnyereménynél kapcsolódnának be a játékba: a válaszadók 54 százalékának figyelmét már az 500 millió forintos jackpot is felkelti, míg 1 milliárd forintnál további 28 százalék csatlakozására lehet számítani, 2 és 3 milliárdnál plusz 8, illetve 10 százalék ez az arány.A két-három havonta legalább egyszer ötös lottóval játszók nagyjából fele hatos lottót vagy sorsjegyet is vásárol. A sportfogadáshoz történő ilyesfajta kapcsolódás kevésbé jellemző, ez az arány 15-20 százalék.

KATTINTS! Friss hírek, nyerőszám kereső HATOSLOTTÓ aloldalunkon

KATTINTS! Friss hírek, nyerőszám kereső ÖTÖSLOTTÓ aloldalunkon

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk

Fontos átalakulás jön az eMAG-nál: a kiszállítást és a csomagpontokat is érinti
Papp Máté, a Marketplace vezetője beszélt a részletekről.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Interspar

02.25-03.03
Országos

Spar

02.25-03.03
Országos

Aldi

02.25-03.03
Országos

Lidl

02.25-03.03
Országos

Interspar

02.24-03.31
Országos


Private Investor Day 2021

Mibe fektessünk 2021-ben? Tippek, elemzések, befektetési ötletek profiktól, Neked