Új használtbútor-piacteret indított az IKEA az Egyesült Királyságban, ahol a vásárlók közvetlenül egymásnak adhatják el a már nem használt bútoraikat.
Nem semmi, amivel a Lidl, Penny előrukkolt: egy éve volt utoljára ilyen akció ennyire korán
Máris berobbantották a bejgliakciókat a legnagyobb hazai láncok: Lidl, Penny, Tesco, Spar - mutatjuk a 49. legfrissebb bejgliajánlatait.
Három hét van karácsonyig, viszont a legnagyobb hazai láncok nem nyugszanak. A Lidl például nem várt tovább, nem elég, hogy messze még a karácsony, sőt a karácsonyi tételek is már jó korán kikerültek a polcokra, most ott tartunk, hogy máris akciózzák a bejglit. Ráadásul nem is akárhogy.
A 49. heti akciók között második, egész oldalon hirdetik a bejgli akciót, aminek keretében 20 százalékkal lesz olcsóbb a magyarok kedvenc karácsonyi csemegéje. A 300 grammos (1kg=2050 forint) mákos, diós, és gesztenyés bejgli így 769 forint helyett 615 forintba fog kerülni. Viszont az akció csupán csütörtöktől vasárnapig, azaz december 5-8. között lesz elérhető.

A nagy bejgliakción felbuzdulva kíváncsiak voltunk arra, hogy a többi láncnál is ilyen korán kezdik-e. Úgyhogy végig lapoztuk az újságokat, és ha bejgliakciót nem is, egy-egy karácsonyi édességakciót azért hoztunk.
Az Aldiban például 21 százalékkal lehet majd olcsóbban kapni a Nürnbergi süteményt, az ára 1399 forint helyett 1099 forint lesz.
A Tescóban találtunk bejgliakciót, igaz egy fagyasztott termékről van szó. A hiper a Pantastico! mákos, diós termékeit (400g) árazta le, Clubcarddal 1090 forint helyett 899 forintra.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Spar „különleges ajánlata” szerint a mákos, diós vagy gesztenyés bejgli náluk 599 forintért lesz megvásárolható.
A Penny az akciós újságjának első oldalán hirdeti 50 százalékos töltelékaránnyal a saját bejglijét, mákos és diós ízben. A termék 23 százalékkal lesz olcsóbb december 5-11. között, így 1299 forint helyett 999 forintot kell érte kiperkálni.
Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







