A hazai jogszabályok értelmében a közúti forgalomban kizárólag érvényes felelősségbiztosítással lehet részt venni.
Ítéletet hirdetett a dubai csokiról Nagy István: ki nem találod, mit ajánl helyette az agrárminiszter
A miniszter a videójában azt mondta: rendkívül jó, hogy a trendi nyugati édességek is bejöttek Magyarországra, de azért neki van ennél jobb ötlete.
Ismét gasztronómai kalandozásba vágott bele Nagy István agrárminiszter - és ezt követőivel is megosztotta, oly módon, hogy saját TikTok-csatornájára töltött fel egy videót, melyben megmutatja az utóbbi hetek egyik legtöbbet emlegetett édességét, a dubai csokoládét.
A miniszter emellett egy főleg az Egyesült Királyságban népszerű, narancs ízű csokoládét is megmutat a videóban, mint a másik olyan nassolnivalót, mely most komoly népszerűségnek örvend Magyarországon. Nagy István elmondja, hogy mind a dubai-, mind a narancsos csokoládé "trendi dolog", de "ha hozzáteszünk egy magyar konyakmeggyet", akkor az is kiváló édesség. Persze nem csak a konyakmeggy, de a magyar édességipar más termékei is megfelelnek a miniszter szerint.
@nagy.istvn67 ♬ original sound - Nagy István67
Nagy Istvánnak nem ez az első olyan esete, amikor a nyugati snackipar termékeivel kísérletezik. Korábban még a Pénzcentrum is megírta, hogy a miniszter egy igen népszerű chipset, valamint a kamaszok körében taroló üdítő kóstolta meg. Erről szóló cikkünket itt olvashatod el:
Úgy tűnik, hogy a miniszter sem kerülték ki tehát ezek a Magyarországon egyre komolyabb népszerűségű édességek. A dubai csokiról a Pénzcentrum is megírta, hogy gyakorlatilag letarolta karácsony közeledtével a Tiktokot és az Instagramot: lassan alig van olyan influenszer, aki ne próbálta volna ki akár az elkészítését, akár a kóstolásban ne vett volna részt.
Az őrület pedig termszetesen nem áll meg, túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy a dubai csoki, valamint az ezzel az ízzel hirdetett termékek az idei ünnepi szezon nagy sztárjai lesznek. Létezik például dubai csokis bejgli is, de a Lidl-ben már hetekkel ezelőtt is beindult érte a roham, amikor elkezdték árulni.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A magyarokat (és amúgy az egész világot) már hónapok óta lázban tartja a dubai csokoládé - a TikTokon felkapott termék népszerűségét jól jelzi, hogy már sok magyar cukrászda is megpróbálkozott a termék koppintásával, méregdrágán kínálva azt a hazai vásárlóknak. A híressé vált csokoládét eredetileg amúgy egy emirátusi startup, a FIX Dessert Chocolatier találta ki még 2021-ben.
Mióta a TikTok felkapta az eredeti dubai csokoládét, természetesen a hazai vásárlókat is igyekeznek kiszolgálni a kereskedők. A speciális boltokban 2-3 ezer forintért kapható az eredeti dubai csoki, 10 grammos kiszerelésben; de a nagy édességgyártók mellett már a magyar cukrászdák és csokoládé-manufaktúrák is felvették a kínálatba az édességét, így lehet utángyártott verzióra is pályázni.
címlapkép: Máthé Zoltán, MTI/MTVA
Robban a bírságbomba Magyarországon: kíméletlenül büntet a GVH, milliókat fizethet, aki ezt elrontja
Az utóbbi időszak bírságolási gyakorlata azt mutatja, hogy a hatóság nem csupán a nagyvállalatok esetében lép fel.
Újabb csapás érkezik a kínai webshopokból rendelőkre: novembertől emiatt is fizetni kell, nincs mese
Az európai logisztikai háttér, a gyors kiszállítás, a széles választék és az előre látható végösszeg egyre nagyobb súlyt kap a vásárlói döntésekben.
-
Egy merész ötlettől a Vigadóig – 30 éves a KÖBE (x)
A Pesti Vigadóban ünnepelték a magyar biztosító három évtizedét.






