21 °C Budapest

Fontos változás élesedik a netes vásárlásnál: ezt a beállítást ne mulaszd el január 1-ig

2020. december 28. 14:04

Alig pár nap múlva, január 1-jétől minden hitelintézetnek be kell vezetnie az erős ügyfélhitelesítést internetes bankkártyás vásárláskor az uniós jogszabályokkal összhangban. Több pénzintézet már korábban bevezette ezt a gyakorlatot, ami azt jelenti, hogy az online fizetési felületek a kártyadatokon túl vagy egy további biztonsági kódot kell megadniuk, vagy applikáción megerősíteni a vásárlási szándékot. Ezt az ügyfeleknek saját bankjuknál kell beállítaniuk ahhoz, hogy 2021. januártól bankkártyával fizethessenek interneten. A Pénzcentrum most összegyűjtötte, melyik banknál milyen módokon tudják megadni az ügyfelek a hitelesítő adatot.

Aki szokott bankkártyával vásárolni, vagy csekket fizetni, egyenleget feltölteni, az már találkozhatott azzal, hogy a fizetési felület a korábban megszokottól eltérően már nem csak kártyaadatokat, SMS-megerősítő kódot kér, hanem egy plusz megerősítést is. A legtöbb hitelintézetnél ez vagy egy SMS-ben érkező kód, vagy előre megadott online fizetési jelszó (ezek kombinációja is lehet), illetve mobilalkalmazásban is történhet a hitelesítés. Ehhez vagy a mobilappban szükséges engedélyeznie az ügyfélnek a push üzeneteket, a telefonszámát kell egyeztetni a bankkal, hogy jóhelyre érkezzen az SMS, vagy megadnia az internetes kódot (telekódot, iPIN-t, stb.-t).

Erre azért van szükség, mert a bankkártyás fizetés az interneten 2021-től az Európai Unió erős ügyfélhitelesítést előíró (PSD2) irányelve alapján történik, így az online vásárlás még biztonságosabb lehet. Az erős ügyfélhitelesítési gyakorlat attól is véd, ha valakinek egyszerre lopnák el telefonját, és bankkártyáját, azt ne tudják könnyen vásárlásra felhasználni a megerősítő kód, push üzenet hiányában.

Internetes vásárlás bankkártyával január 1-jétől

Bár legtöbbször internetes vásárláshoz használunk bankkártyát, csekkbefizetés, előfizetések megrendelése, egyenlegfeltöltés - és még számos ritkább felhasználási mód - esetén is szükség lesz az erős ügyfélhitelesítésre. Aki úgy gondolja: ő pedig nem használja internetes vásárláshoz a bankkártyáját, az is jobb, ha túlesik a beállításokon, hogy ha a jövőben mégis szükség lesz rá, akkor ne érje kellemetlenség.

Általánosságban elmondható, hogy a bankok kétféle módot határoztak meg az internetes vásárlások jövőbeli biztonságosabb jóváhagyására. Az egyik jellemzően a mobilbank, mobilapplikáció segítségével történik. A másik mód pedig jellemző egy változó SMS-kód vagy állandó jelszó segítségével - vagy ennek a kettőnek a kombinációjával történhet. Az appban jellemzően a push üzeneteket kell engedélyezni, az SMS-kód használatához a mobilszámot egyeztetni, az állandó jelszó megadására pedig több mód is van. Nem könnyíti meg az ügyfelek dolgát, hogy ennek az állandó jelszónak az elnevezése bankonként változik:

  • Budapest Bank: internetes vásárlási jelszó
  • CIB: -
  • Erste Bank: netbank jelszó
  • GRÁNIT Bank: online vásárlási jelszó
  • K&H Bank: internetes vásárlási jelszó
  • MagNet Bank: -
  • MKB Bank: online PIN-kód
  • OTP Bank: telekód
  • Raiffeisen: -
  • Sberbank: online fizetési jelszó
  • Takarékbank: iPIN
  • UniCredit: Telefonbank PIN-kód
A CIB Banknál 2021. január 1-jétől kizárólag a mobilalkalmazásban lehet jóváhagyni a fizetést, az SMS-kóddal történő hitelesítési lehetőség megszűnik.

A Raiffeisennél pedig aki nem a mobilappot használja, azok számára - további értesítésig - továbbra is jóváhagyhatók a tranzakciók pusztán SMS-kód használatával, a MagNet ügyfeleinek pedig továbbra is MSM-ben érkezik a jóváhagyó kód. Mivel minden bank esetében más-más menüpontokból érhető el a felület, amin megadhatjuk az erős ügyfélhitelesítéshez szükséges adatokat, a Pénzcentrum összegyűjtötte, melyik hitelintézet esetében pontosan mit és hol kell beállítani, hogy továbbra is tudjuk használni ezt a fizetési módot. Mutatjuk a tennivalókat lépésről lépésre.

A beállítás menete

Budapest Bank

Internetes vásárlási jelszó és Mobil App beállítása bankkártyás fizetés jóváhagyásához

A korábbi jóváhagyási mód (3D Secure kód) novembertől egy új, választható lehetőséggel vált kiválthatóvá: az ügyfelek a Budapest Bank Mobil Appban beállítást követően a mobiltelefonjukra érkező értesítésre kattintva is jóváhagyhatják internetes bankkártyás vásárlásaikat. 2021. januárjától az alkalmazáson keresztül történő jóváhagyással lehet majd bankkártyával interneten vásárolni.

Ha valaki nem használja az alkalmazást, akkor az SMS-ben kapott 3D Secure kód mellett kötelező lesz egy szabadon választott, 4 számjegyű internetes vásárlási jelszó megadása is a vásárlások jóváhagyásához. Annak részleteiről, hogy ezt a jelszót hogyan lehet megadni, a bank még nem tett közzé tájékoztatót a honlapján, és lapunk megkeresésére sem reagáltak.

CIB Bank

Mobilalkalmazás beállítása bankkártyás vásárlás jóváhagyásához

Az interneten történő bankkártyás vásárlások jóváhagyása a CIB banknál már 2020. november 4-től megváltozott és a megerősítő kód használata helyett számos esetben egy új folyamat lépett érvénybe. Az ügyfelek ezen új jóváhagyási folyamathoz a Mobilalkalmazást, vagy az alkalmazás egy szűkített, ún. kártyaautentikációs funkcióját biztosítja a bank.

Az internetes bankkártyás fizetések jóváhagyása történhet tehát a Mobilalkalmazással, azonban a január 1-ig tartó átmeneti időszakban a szabályozás egyes esetekben lehetőséget ad arra, hogy EGT országaiban történő tranzakciók még a megszokott 3D Secure kóddal legyenek jóváhagyva. A 3D Secure kód november 4. után is minden ügyfél részére az eddig megszokott módon megérkezik (push üzenetben vagy sms-ben).

Január 1-je után okostelefon vagy egyéb okoseszköz (tablet) hiányában sajnos nem lesz lehetőség ezeket a tranzakciókat jóváhagyni.

A kártyabirtokosok nagy részének lehetősége van telefonos ügyfélszolgálaton keresztül, az Internet Bankban vagy bármelyik bankfiókban szerződést kötni a Mobilalkalmazásra. Aki erre nem jogosult, annak a CIB Bank Mobilalkalmazás kártyaautentikációs funkciója biztosított, amely minden bankkártyával rendelkező ügyfél számára elérhető. Ez tulajdonképpen egy jogosultsági korlátozást jelent a bank oldaláról, tehát az alkalmazásáruházakból minden esetben ugyanazt az alkalmazást kell letölteni - a CIB Bank Mobilalkalmazást.

Azok az ügyfelek, akik már rendelkeznek rögzített 3D Secure telefonszámmal - amelyet a kártya igénylésekor kell/ett megadni - automatikusan kaptak (és még mindig kapnak folyamatosan) regisztrációs kódot, hogy használni tudják a mobilalkalmazás kártyaautentikációs funkcióját. Ezt 48 óráig tudják felhasználni. Ilyen esetben szerződést kötni nem kell, csak az appot letölteni és a regisztrációs kódot felhasználni. Az appban több profil létrehozására is van lehetőség azoknak az ügyfeleknek, akiknek több ügyfélkapcsolatuk is van, tehát mondjuk egy ügyfélnek a házastársa és a testvére számlájához is van társkártyája.

Ahhoz, hogy életbe lépjen az új folyamat a mobilapp legfrissebb verzióját szükséges használni, illetve fontos, hogy az ügyfél egyetlen egyszer kattintson a mobilapp kezdőoldalon a #withKEY funkcióra. A folyamat egyszerű, ezeket a lépéseket kell követni:

  • Közvetlenül a webáruházból első lépésként az ügyfelet a hitelesítési képernyőre irányítják, ahol egy nyelvválasztó képernyőn szükséges kiválasztania a tranzakció hitelesítésének nyelvét.
  • A nyelvválasztás után push-üzenete érkezik készülékére a Mobilalkalmazástól.
  • A push-üzenetre kell kattintania a tranzakció jóváhagyásának elindításához, ekkor megnyílik a CIB Bank Mobilalkalmazás.
  • Be kell jelentkezni az alkalmazásba biometrikus azonosítással (ujjlenyomattal vagy arcfelismeréssel), vagy a mobilalkalmazása PIN-kódjával.
  • Ellenőrizni kell a vásárlás részleteit (összeg, dátum, a kereskedő neve, a használt bankkártya adatai.)
  • Ezután jóvá is hagyható a tranzakciót biometrikus azonosítással (ujjlenyomattal vagy arcfelismeréssel), vagy a mobilalkalmazása PIN-kódjával.

Erste Bank

NetBank jelszó és MobilBank beállítása bankkártyás vásárlás jóváhagyásához

Az Erste Bank idén januárban már bevezette a kétfaktoros azonosítást az internetes kártyás tranzakcióknál, ám a folyamat most a jogszabályi elvárások szerint változik: már nem elég az SMS-ben kapott kód, szükség lesz a netbanki belépéshez használt jelszóra is, a MobilBankot használóknak azonban továbbra is csupán egy push üzenettel kell megerősíteni a fizetést. Az online kártyás vásárlás lehetőségének biztosítása érdekében a hitelintézet netbanki hozzáférést nyújt minden, a szolgáltatással eddig nem rendelkező ügyfelének.

Tehát aki már rendelkezik MobilBankkal, a már megszokott módon, a kártyaadatok megadását követően egy, az okostelefonra érkező jóváhagyó, push üzenetre kattintva hagyja jóvá a műveletet (arcfelismerős telefon nélkül ez ujjlenyomattal, vagy a saját jelszó beírásával működik).

MobilBank nélkül a NetBank belépéshez használt jelszóval, valamint az ügyfél mobiltelefonjára SMS-ben küldött egyszer használatos kóddal kell hitelesíteni a tranzakciót.

Az Erste Bank ügyfeleinek a push üzenettel történő jóváhagyást, illetve az ehhez szükséges, ingyenes MobilBank applikáció letöltését javasolja. Így aki rendelkezik Erste MobilBank szolgáltatással, annak nincs plusz feladata az átállással, online vásárlásait továbbra is a már megszokott módon egyszerűen, gyorsan és kényelmesen jóváhagyhatja. Aki még nem rendelkezik, az le tudja tölteni ingyenesen a Google Play/Apple Store áruházból (attól függően, hogy androidos készüléket vagy iPhone-t használnak). Ezután már csak regisztrálni kell az alkalmazásba, amelyhez a NetBank azonosítóra és a Netbank jelszóra van szükség.

Aki esetleg nem emlékszik a NetBank jelszavára (például azért, mert bár rendelkezik ilyen szolgáltatással, de a gyakorlatban eddig nem használta azt), de van Telebank szolgáltatása, az TeleBankon keresztül is igényelhet új NetBank jelszót (ehhez szükség lesz a TeleBank azonosítóra és a TeleBank PIN-kódra). Akinek nincs NetBankja, vagy a NetBank jelszó pótlására szolgáló TeleBank szolgáltatása, de van az Erste Banknál megadott mobilszáma, annak az Erste hozzáférést biztosít ezekhez a szolgáltatásokhoz.

A bank a NetBank jelszót és/vagy a TeleBank PIN-kódot a mobilszámra küldi el. Akinek nincs az Ersténél megadott mobilszáma sem, az felkeresheti bármelyik bankfiókot az ügyintézéshez. A társkártyásokra is ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a főkártyás ügyfelekre azzal a különbséggel, hogy az ő hozzáférésük a NetBankhoz és a TeleBankhoz korlátozott, kizárólag az online kártyás vásárlások jóváhagyására szolgál. A társkártyások is letölthetik okostelefonjukra a MobilBankot, online kártyás vásárlásaikat ők is az alkalmazással tudják a legegyszerűbben jóváhagyni.

GRÁNIT Bank

Online vásárlási jelszó és eBank beállítása bankkártyás fizetés jóváhagyásához

2021. január 1. napjától az internetes bankkártyás fizetés kártyabirtokos által történő hitelesítése az alábbi módok valamelyikén történhet a bankkártya - kereskedő által elvárt - adatainak megadását követően:

  • aktív GRÁNIT eBank mobilbanki applikációval rendelkező kártyabirtokos esetén - alapbeállítás szerint - az adott bankkártyás fizetéshez küldött üzenet eBankban rögzített azonosítóval (mPIN/TouchID/FaceID) való megerősítésével, vagy
  • aktív GRÁNIT eBank mobilbanki applikációval nem rendelkezők esetén a vásárlás hitelesítéséhez SMS-ben küldött egyszer használatos kód és a GRÁNIT NetBank szolgáltatásban beállított online vásárláshoz szükséges jelszó megadásával.

Az online vásárláshoz szükséges jelszó beállítása a GRÁNIT NetBank szolgáltatásban az alábbi módon lehetséges: lépj be a GRÁNIT NetBank szolgáltatásba; válaszd ki a Beállítások menüpontban az Online vásárláshoz szükséges jelszó menüpontot; olvasd el az Online vásárláshoz szükséges jelszó beállításának feltételeit; add meg Új online vásárláshoz szükséges jelszavát (kétszer), majd kattints a Rendben gombra.

Az online vásárláshoz szükséges jelszó az eBank mobilbanki applikációban történő beállítása még nem elérhető

- írja a bank honlapja. Az online vásárláshoz szükséges jelszó beállítása ugyanakkor abban az esetben is javasolt, ha a kártyabirtokos rendelkezik aktív eBank mobilbanki applikációval: azért, hogy bankkártyás fizetéseit akkor is jóvá tudja hagyni, amennyiben az eBankon történő azonosításnak valamilyen akadálya merülne fel (pl. internetkapcsolat hiánya, mobiltelefon elveszhet, lemerülhet). A megadott jelszó a kártyabirtokos birtokában lévő valamennyi bankkártyára érvényes.

K&H Bank

Internetes vásárlási jelszó és Mobilbank beállítása bankkártyás fizetés jóváhagyásához

A bank tervei szerint néhány nappal a végső határidő előtt fogja bevezetni az új hitelesítési folyamatot. Ahogy a többi hitelintézet, a K&H esetében is attól függően változik a hitelesítési folyamat, hogy az ügyfél rendelkezik-e mobilbankkal.

Mobilbankkal a fizetés úgy történik, hogy a fizetési felületen a kártyaadatok megadását követően érkezik egy azonnali (push) értesítés az ügyfél mobiltelefonjára, amire rá kell kattintani, ezt követően tudja azonosítani magát azon a módon, ahogy a mobilbankba is be szokott lépni. Ez lehet az úgynevezett mPIN kód, ujjlenyomat, vagy face ID. Ha bármilyen okból (le van tiltva, eltűnik stb.) nem érkezik meg az azonnali (push) értesítés, úgy a mobilbankba belépve is elérhető a jóváhagyó képernyő.

Mobilbank nélkül a fizetési felületen a bankkártya adatainak megadását követően az ügyfélnek szükséges megadnia a korábban rögzített 4 számjegyből álló internetes vásárlási jelszót, majd az SMS-ben kapott 6 számjegyből álló kódot.

Fontos információ még, hogy ha bármilyen technikai probléma miatt a mobilbankkal rendelkező ügyfeleinknek nem tudnánk azonnali (push) értesítést küldeni, akkor elkerülő megoldásként, ebben az időszakban ők is az internetes vásárlási jelszó és SMS-ben kapott kód kombinációjával tudják hitelesíteni a tranzakcióikat. Emiatt

a bank minden ügyfelének javasolja, hogy adjanak meg internetes vásárlási jelszót az alábbi módok valamelyikén:
  • mobilbankon keresztül: a bankkártyák menüpontban a menedzselt kártya képére kattintva a kártyabiztonság/SMS megerősítés/új jelszó menüpontban
  • e-bankban: a kártyák, számlák menüpontban a kártyaképre kattintva az internetes vásárlás/új jelszó menüpontban.
  • e-kártya felületen: a belépést követően az internetes vásárlási jelszó melletti módosítás gombra kattintva adható meg új jelszó.

MagNet Bank

Internetes vásárlási kód bankkártyás fizetés jóváhagyásához

2020. december 17-án a MagNet Banknál is bevezetésre került a többlépcsős azonosítás az internetes bankkártyás vásárlások jóváhagyására. Ez a bank ügyfelei számára azt jelenti, hogy meg kell majd adniuk egy SMS-ben kapott, ún. internetes vásárlási kódot, amit a megadott mobilszámra küld ki a hitelintézet. Fontos, hogy hiányzó vagy téves mobilszám esetén internetes vásárlása során az ügyfél nem fog tudni fizetni bankkártyájával azoknál a kereskedőknél, akik szintén bevezették már a többlépcsős azonosítást.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Azt, hogy mi a nyilvántartott mobiltelefonszáma, illetve hogy a rögzített szám helyes-e, az ügyfél a NetBank fiókja Személyes/Mobilszámok megadása menüpontban az Aláíró/Megerősítő kódokhoz mobil mezőben láthatja, illetve változtathatja meg.

A mobilszám megléte a társkártyák esetén is elengedhetetlen.

Amennyiben a társkártyabirtokos még nem rendelkezik rögzített mobilszámmal és NetBank fiókkal, akkor a telefonszám megadása kizárólag bankfiókban - megfelelő azonosítást követően, személyesen történhet.

MKB Bank

Online PIN-kód, mPIN megadása és Mobilalkalmazás beállítása bankkártyás vásárlás jóváhagyásához

Az MKB Banknál az ügyfeleknek szintén két lehetőségük van kétfaktoros azonosítás elvégzésére az internetes kártyás fizetéseknél:

Mobilalkalmazással: az alkalmazással történő hitelesítés beállításra kerül automatikusan, ha az ügyfél telepíti az alkalmazást és regisztrálja magát a NetBANKár belépéshez szükséges azonosítóival. 2020. októbert megelőzően az MKB Mobilalkalmazással rendelkező ügyfeleinknél ez a hitelesítési mód automatikusan beállításra került.

A Mobilalkalmazással lehetséges biometrikus adatokkal vagy mPIN kóddal (az MKB mobilalkalmazás PIN kódja) hitelesíteni a tranzakciót. Amennyiben bármilyen okból a kártyabirtokos ügyfél nem tudja a tranzakció hitelesítést az MKB Mobilalkalmazásban elvégezni, választhatja az SMS kód és az Online PIN-nel történő hitelesítést is az adott tranzakciónál.

SMS kóddal és Online PIN kóddal történő hitelesítés: a sikeres hitelesítéshez 2020. december 29-ét követően az SMS-ben érkező internetes biztonsági kód mellett meg kell adni a kártyabirtokoshoz tartozó Online PIN kódot is.

  • SMS kód: a hat számjegyből álló egyszer használatos kód SMS-ben kerül kiküldésre a kártyabirtokos által a banknál erre a célra rögzített telefonszámára (A telefonszám módosítására lehetőség van személyesen bankfiókban, telefonon keresztül a TeleBANKár ügyfélszolgálaton, 06 (80) 333-660 telefonszám, a 1-es menü, ami a Bankkártya és Apple pay ügyintézés bankkártya letiltása menüpont; VideóBANK-ban; NetBANKáron keresztül a Bankkártyák/Bankkártyák és hitelkártyák kezelése/3D Secure beállítások menüpontban; és az MKB Mobilalkalmazás segítségével a Bankkártyák menü, Kártya részletei képernyő jobb alsó sarkában, piros körben lévő plusz jellel előhívható 3D Secure beállítások menüpontban)
  • Online PIN kód: ez négy számjegyből áll és megegyezik a kártyabirtokos összes kártyáján (Az Online PIN kód módosítására lehetőség van NetBANKáron keresztül a Bankkártyák/Bankkártyák és hitelkártyák kezelése/Online PIN menüpontban; MKB Mobilalkalmazás segítségével a Bankkártyák menü, Kártya részletei képernyő jobb alsó sarkában, piros körben lévő plusz jellel előhívható Online PIN Kód menüpontban; és a bank honlapjáról elérhető Online PIN kód karbantartó felületen. A kód tiltása elérhető telefonon a TeleBANKár (06 (80) 333-660 telefonszám, a 1-es menü, ami a Bankkártya és Apple pay ügyintézés bankkártya letiltása menüpont) ügyfélszolgálaton és VideóBANKban is.)

OTP Bank

Telekód megadása és SmartBank beállítása bankkártyás vásárlás jóváhagyásához

Az OTP Bank ügyfelei 2020. november 2-ától találkozhatnak az internetes kártyás vásárlásokkor a bankkártya-birtokosok adatainak még nagyobb biztonságát szolgáló erős ügyfél-hitelesítéssel. Az internetes bankkártyás vásárláshoz első lépésként mindenképp be kell állítaniuk az Internetes biztonsági kód szolgáltatást, érvényes mobiltelefonszámuk megadásával. Ezt megtehetik a SmartBank mobilalkalmazásban, vagy internetbankon keresztül, illetve bankfiókokban.

Azoknak az ügyfeleknek, akiknek nincs a banki azonosításhoz beállítva mobiltelefonszáma, első lépésként meg kell adniuk egy mobiltelefonszámot, és regisztrálniuk kell az internetes biztonsági kód szolgáltatásra, amit csak személyesen tehetnek meg a bankfiókban. Azoknak az ügyfeleknek, akiknek már van a banki azonosításhoz beállítva mobiltelefonszáma, előfordulhat, hogy automatikusan be lett állítva az internetes biztonsági kód szolgáltatás. Nekik ellenőrizniük kell, hogy jó telefonszámuk van-e megadva. Azoknak az ügyfeleknek, akik már megadták a banki azonosításhoz a mobiltelefonszámukat, de nem lett automatikusan beállításra az internetes biztonsági kód szolgáltatás, regisztrálniuk kell rá a SmartBank mobilalkalmazásban, vagy az internetbankban, illetve bármelyik bankfiókban személyesen.

Internetes biztonsági kód szolgáltatás beállítása:

  • Smartbank: be kell lépni a SmartBank mobilalkalmazásba, majd a Bankkártyák menüpontba. Ki kell választani azt a bankkártyát, amihez be szeretnénk állítani az Internetes biztonsági kód szolgáltatást. Le kell görgetni a Részletek menüponthoz, és meg kell nyomni az Internetes biztonsági kód gombot.

A megjelenő ablakban be kell állítani a napi Virtuális vásárlási limitet, ellenőrizni a telefonszámot (ha szükséges, akkor OTPdirekt internetes szolgáltatással ezt módosítani is lehet), majd meg kell nyomni a Tovább gombot. Ellenőrizni kell, hogy a módosítás után megfelelőek-e az adatok, meg kell nyomni a Jóváhagyás gombot.

  • OTPdirekt internetbank: a belépést követően a Bankszámla menüponton belül a Betéti kártyák, hitelkártyák opciót kell választani. Ezután a Bankkártya adatok lekérdezése és módosítása menüpontot kell választani, és a megjelenő bankkártyák közül ki kell választani azt, amihez be szeretnénk állítani az internetes biztonsági kód szolgáltatást. A jobb oldalon található Módosítás legördülő menüre kell kattintani, és kiválasztani az Internetes biztonsági kód beállítása pontot.

A felugró ablakban ki kell választani a telefonszámot, és meg kell adni a Virtuális vásárlási limitet, majd a beállítások rögzítéséhez a Módosít gombra kell kattintani. Ellenőrizni kell, hogy a módosítás után megfelelőek-e az adatok, meg kell nyomni az oldal alján található Tovább gombot, végül a módosítás megerősítéséhez az oldalon megjelenő utasításokat kell követni.

Hogyan működik ezt követően a kétlépéses azonosítás?

Az internetes biztonsági kód szolgáltatás beállítását követően az ügyfeleknek kétféle lehetőségük van az internetes bankkártyás vásárlásaik jóváhagyására. Ha a SmartBank mobiltelefonos alkalmazást használják, akkor a vásárláskor a bankkártya-adatok szokásos megadása után egy felugró értesítést kapnak a mobiltelefonjukra, amire rákattintva belépnek az alkalmazásba, majd az alkalmazáson belül egy jóváhagyással engedélyezhetik a vásárlást. Fontos, hogy az ügyfeleknek a mobilalkalmazást szükséges a legújabb verzióra frissíteniük a kétlépéses azonosításhoz, továbbá engedélyezniük kell a felugró értesítéseket (push üzeneteket) a készülékük beállításaiban.

Az ügyfelek internetes bankkártyás vásárlások jóváhagyására az SMS-ben kapott Internetes biztonsági kódot is használhatják, viszont ehhez már a 3 jegyű Telekódot is meg kell adniuk.

Telekódja minden kártyának van, ez alapesetben a bankkártyához tartozó számlaszám utolsó három számjegye. Fontos azonban, hogy az alapértelmezett Telekódot előzetesen meg kell változtatni, hogy az internetes vásárlások jóváhagyásához használható legyen.

Hogyan kell módosítani az alapértelmezett Telekódot?

  • SmartBankban: a Bankkártyák menüpont kiválasztása után ki kell választani a kártyát is, majd a "Részletek" alatt a "Telekód módosítása" gombra kattintani. A Telekód módosítása pont alatt meg kell adni egy új háromjegyű kódot. Biometrikus azonosítással (ujjlenyomat, arc-, hangfelismerés) vagy a SmartBank alkalmazás PIN-kódjával jóvá kell hagyni a módosítást, és le kell zárni a folyamatot.
  • OTPdirekt internetbankban: a "Bankszámla" menüponton belül a "Betéti kártyák, hitelkártyák" gombra kell kattintani. Ezután a "Bankkártya adatok lekérdezése és módosítása" menüpontot kell választani, és a megjelenő bankkártyái közül kiválasztani azt, aminek módosítani szeretnénk a Telekódját. A jobb oldalon található Módosítás gomb melletti nyílra kell kattintani, és a legördülő menüből kiválasztani a Telekód módosítása pontot. Meg kell adni egymás után kétszer az új kódot, és jóvá kell hagyni a módosítást.
  • Automata telefonos szolgáltatással: fel kell hívni a +36 1 366 6666-os számot, ahol a módosításhoz meg kell adni az aktuális Telekódot. Ez alapesetben kártyához tartozó számlaszám utolsó 3 számjegye. Meg kell nyomni a 2-es gombot a bankkártya ügyintézés menüponthoz. Meg kell nyomni a 4-es gombot a Telekód megváltoztatásához. A telefon nyomógombjai segítségével meg kell adni a lakossági betéti- vagy hitelkártyája számának utolsó 10 számjegyét és az aktuális Telekódot. Ezt követően meg kell adni egy egyedi, három számjegyű kódot, ami az új Telekód lesz.

Raiffeisen Bank

Mobilalkalmazás beállítása bankkártyás vásárlás jóváhagyásához

A bank ügyfelei az interneten kezdeményezett bankkártyás fizetéseiket - a kártyaadatok megadását követően - myRaiffeisen mobilalkalmazás használatával, vagy a mobiltelefonjukra küldött, egyszer használatos SMS kóddal tudják jóváhagyni a jövőben. A bank azt ígéri: minden ügyfél számára elérhetővé teszi a mobilapplikáció használatát. A jelenleg is mobilapplikációt használó ügyfelek változatlanul az alkalmazáson keresztül tudják jóváhagyni az internetes bankkártyás vásárlásaikat.

Azon kártyabirtokosok számára, akik még nem használják az alkalmazást, de rendelkeznek internetbanki hozzáféréssel (Direkt azonosítóval és Jelszóval), lehetővé teszi a bank a mobilapplikáció kártyás fizetések hitelesítésére szolgáló verziójának használatát. Az applikáció androidos készülék esetén a Google Play áruházból, iOS operációs rendszerrel rendelkező mobilkészülék esetén az App Store-ból tölthető le. Ha az alkalmazás letöltése, telepítése, vagy az azonosítás során bármilyen probléma lépne fel, vagy az ügyfél elfelejtette kódjait, akkor a telefonos ügyfélszolgálattal érdemes egyeztetnie, vagy bankfiókban kérhet tájékoztatást.

A kártyahasználók, akik nem rendelkeznek internetbanki hozzáféréssel (Direkt azonosítóval és Jelszóval), későbbi tájékoztatásig továbbra is mobiltelefonjukra küldött egyszer használatos SMS kód megadásával tudják hitelesíteni a fizetéseiket. Ebben az esetben szükséges, hogy a bank rendszerében megadott mobiltelefonszám megfelelő legyen. Ha az SMS nem érkezik a megfelelő számra, akkor az ügyfélnek azt ajánlja a bank, hogy lépjen kapcsolatba: személyes banki tanácsadójával, vagy hívja a telefonos ügyfélszolgálatot, vagy keresse fel a bankfiókok egyikét.

Sberbank

Online fizetési jelszó beállítása bankkártyás vásárlás jóváhagyásához

2020. december 28-án kerül bevezetésre teljeskörűen az erős ügyfélhitelesítés online kártyás vásárlások esetén is a Sberbanknál. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az online fizetési felület a kártyaadatokon túl további "online fizetési jelszót" és SMS kódot is kér. Az online fizetési jelszó egy állandó (az ügyfél száma vagy amennyiben megváltoztatta a Netbankban, az ott megadott jelszó). Az SMS kódot az ügyfél által megadott telefonszámra küldik, minden esetben egyedileg generálva.

Az online fizetési jelszó alapesetben megegyezik az ügyfélszámmal, amely főkártya birtokosok esetén alapesetben a számlaszám 9-14. karaktere (az első kötőjelet követő 6 számjegy. Amennyiben az ügyfél társkártya tulajdonos, akkor a kártya igénylésekor kötött szerződésen találja meg az ügyfélszámát.

Takarékbank

Internetes PIN, iPIN beállítása bankkártyás vásárlás jóváhagyásához

A Takarékbank ügyfeleinek januártól az internetes bankkártyás vásárlások többségénél meg kell adniuk egy díjmentes SMS-ben kapott, egyszer használatos kódot és egy állandó négyszámjegyű jelszót (internetes PIN - iPIN): ezek nélkül nem tudják jóváhagyni a bankkártyás fizetést. Az iPIN kezdeti jelszót a szolgáltatás indulásáig a bank bocsátja a kártyabirtokosok rendelkezésére, ezt azonban bevezetést követően

2021. március 31-ig meg kell változtatniuk az ügyfeleknek a bankkártyájuk segítségével bármely Takarékbank ATM-en keresztül.

Az internetes bankkártyás fizetéshez szükséges másik azonosítót - az egyszer használatos kódot - minden egyes vásárláskor külön küldi meg a bank az ügyfél által megadott mobiltelefonszámra. Ha valaki eddig nem adta meg mobilszámát a banknak, vagy korábban megadott elérhetőségében változás történt, akkor a telefonos ügyfélszolgálaton, VideoBankon keresztül vagy bármely bankfiókban kell megadnia vagy frissítenie kell a számát ahhoz, hogy januártól az interneten továbbra is tudjon bankkártyával fizetni. Az ügyfeleknek a Takarékbank ATM-jeinek többségén is lehetőségük van telefonszámuk aktualizálására készpénzfelvétel során.

Lehet olyan, az Európai Unión belül működő kereskedő, aki nem hitelesített online fizetési rendszert használ. Ilyenkor a Takarékbank ügyfeleinek jogszabályi elvárás miatt egy összegben 9 ezer forintig, egymást követően 30 ezer forintig van lehetőségük az internetes bankkártyás vásárlásra.

UniCredit

Telefonbank PIN-kód megadása és mBanking, mToken beállítása bankkártyás vásárlás jóváhagyásához

A bank 2020. december 9-étől módosította a betéti és hitelkártyával kezdeményezett internetes vásárlásoknál szükséges hitelesítési folyamatot: ettől a dátumtól két hitelesítési elem használata szükséges az ilyen tranzakciókhoz. A hitelesítés két módon történhet:

  • Mobilalkalmazási szolgáltatással, [mBanking] vagy mToken hitelesítési móddal: ehhez szükséges a push értesítések fogadását engedélyezni a telefonon. A push értesítések fogadását két módon állíthatja be: vagy az mBanking alkalmazásba történő bejelentkezés után kiválasztja a jobb alsó sarokban az Egyéb menüt, majd Beállítások, Push értesítések almenüket, és bekapcsolja az üzenetek és egyéb értsítések funkciót, vagy ha rendelkezik mToken hitelesítéssel, akkor sikeres bejelentkezés után kiválasztja a jobb felső sarokban található fogaskerék Beállítások ikont, majd bekapcsolja az mToken push értesítések funkciót.
  • SMS-ben küldött egyedi kóddal: az ügyfél által banknak megadott telefonszámra érkező egyszeri számsorral is megtörténhet a hitelesítés, melyet az internetes vásárlás következő lépéseként a képernyőn felugró ablakba kell beírnia az ügyfélnek, majd ezt követően a Telefonbank szolgáltatáshoz kapcsolódó PIN-kódját (állandó kód) is meg kell adnia.

Mi történik, ha nem sikerül az erős ügyfélhitelesítés?

Az Európai Union belüli tranzakciók esetében 2021. január elsejétől kötelező alkalmazni az erős ügyfélhitelesítést az online kártyás fizetések során. Ezért, ha az azonosítás nem jár sikerrel vagy nem történik meg, a bank elutasíthatja a tranzakció végrehajtását.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm