A megtakarítás fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, legyen szó egy vészhelyzeti alap létrehozásáról, vagy akár a nyugdíjas évekre való felkészülésről.
A környezetvédelmi elhivatottság egyre nagyobb súllyal jelenik meg ma már a vásárlói szokások között - ez derül ki a Gfk 24 európai országra (több mint 75 ezer háztartásra), Ázsiára, az USA-ra és a Latin-Amerikai térségre is kiterjedő nemzetközi kutatásából. Magyarországon is jelentős azok aránya, akik a fenntarthatóság miatt akár változtattak korábbi vásárlási szokásaikon, épp ezért érdemes lépnie a kiskereskedelmi áruházaknak is, ha nem akarnak vásárlókat veszíteni. Kíváncsiak voltunk, mennyire fontos a fenntarthatóság az egyik legnagyobb diszkontlánc számára, mit tesznek azért, hogy felelős vállalatként működjenek.
A környezetvédelem egyre meghatározóbb szempont a mindennapok során, jelentősen befolyásolja a vásárlási szokásokat is. Ez derül ki a Gfk nemzetközi kutatásából, amely szerint a válaszadók 67%-a preferálja azon termékeket, amelyek környezetbarát csomagolásban kerülnek a boltokba, míg 60%-uk egyértelműen előnyben részesíti azon gyártókat, akiknek fontos a fenntarthatóság, és tevékenységük során ezt bizonyítják is.
A 24 európai országra, Ázsiára, az USA-ra és a Latin-Amerikai térségre is kiterjedő nemzetközi felmérés rávilágít, a környezettudatosság fontos szemponttá kezd válni a vásárlási választások során, Magyarország sem kivétel: a háztartásvezetők 33%-a kerüli például tudatosan a műanyagpalackos italok vásárlását. Kíváncsiak voltunk, vajon mindez hogyan érinti a kiskereskedelmi láncokat, hogyan alakítja működésüket.
A Lidl Magyarország megkeresésünkre közölte, novemberben megjelent a vállalat első fenntarthatósági jelentése, amelyben összefoglalták az elmúlt két gazdasági év kitűzött fenntarthatósági céljait, intézkedéseit és azok eredményeit. Mint írták, a diszkontlánc kiemelt figyelmet fordít a vásárlói igények kielégítésére, követi a fogyasztói trendek megváltozását és az újításoknak megfelelően folyamatosan fejleszti termékkínálatát.
- írták, hozzátéve, a fenntarthatósági szabvánnyal rendelkező, saját márkás termékek értékesítési árbevétele pozitív trendet mutat: 2018 és 2019 között 0,65%-kal növekedett, 2019-ben pedig az érintett saját márkás termékek árbevételének 9%-a a fenntartható termékekből származott.
Elárulták, a biotermékek ökológiai gazdálkodásokból származnak, előállításukat objektív ellenőrzési és tanúsítási szervezet végzi, vagyis ezek a termékek nem tartalmaznak semmilyen káros vegyszert vagy adalékanyagot. Az áruházlánc elmondta, a növényi alapú, húsmentes élelmiszerek egyre népszerűbbek a fogyasztók körében, ezért egyre szélesebb vegán-választékkal várják a vásárlókat.
A vállalat hangsúlyozta, kiemelten fontos számukra a helyi beszállítók támogatása is, a teljes élelmiszer-beszerzés közel 60%-át jelentik a magyar beszállítóktól érkezett termékek. Ennek azért is jelentős szerepe fenntarthatósági szempontból, mert minél messzebbről érkezik a termék az üzletbe, annál nagyobb szén-dioxid kibocsátással járul hozzá a globális klímaváltozáshoz.
Kitértek arra is, hogy már most sem kaphatók az üzletekben egyszer használatos műanyag termékek, de céljuk az, hogy 2025-re 20%-kal csökkentsék a műanyagfelhasználásukat, és hogy a saját márkás termékek csomagolóanyagát teljes egészében maximálisan újrahasznosíthatóvá tegyék.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2020/01/1579873308-2mJ5kC6my_md.jpg)