Mikrobiológiai nem megfelelőség miatt kétféle Primavera ásványvizet hívott vissza a Magyarvíz Kft.
A fogyasztók 46 százaléka aggódik a számítógépes bűnözés rohamos terjedése miatt, ugyanakkor a lakosság mindössze egyharmada védekezik megfelelően a veszélyek ellen. Magyarországon a fogyasztók nemzetközi összehasonlításban is le vannak maradva a kiberbiztonság terén.
A magyar, cseh, román, olasz, francia, spanyol, svájci, osztrák, illetve amerikai állapotokat feltérképező kutatásból kiderül, hogy bár átlagosan a válaszadók 31 százaléka érzi úgy, hogy ki van téve számítógépes támadásoknak, nem sokat tesz saját digitális védelme érdekében - derül ki az Europ Assistance kilenc ország, többek között a magyarországi helyzetet is vizsgáló felméréséből. A számítógépes vírusok okozta cyber-kockázatok viszonylag közismertek, a számítógép-használók 88 százaléka rendelkezik vírusirtó programmal, ugyanakkor a tabletet használók körében ez az arány csak 52, az okostelefont használók körében pedig csupán 50 százalékos. A kutatás rávilágít arra, hogy az adatlopásokkal és az adathalászattal kapcsolatos veszélyek jóval kevésbé közismertek a felhasználók körében.
A kutatás súlyos biztonsági problémákra is ráirányítja a figyelmet. Azoknak az aránya, akik megfelelő gyakorisággal módosítják a belépési jelszavakat, illetve digitális hitelesítő adataikat, az USA-ban és Dél-Európában 30 százalék fölött van, ugyanakkor a többi vizsgált országban, pl. Magyarországon, Csehországban vagy Romániában a biztonsági okokból, megfelelő időközönként új belépési jelszót váltók száma nem éri el a 20 százalékot sem.
A védelemmel kapcsolatos tudatosság ennek ellenére lassan növekszik, és ez Magyarországra is igaz. Ehhez hozzájárulnak azok a nyilvánosságra került visszaélések, amelyekre az elmúlt hetekben több példa is akadt Magyarországon. Egy számlatulajdonos az egyik hazai nagybanknál vezetett számlájáról emeltek le -hatszor egymás után - 50-50 dollárnyi összeget, illetve ugyancsak a közelmúltban került nyilvánosságra, hogy a bíróság pénzbüntetésre ítélt egy budapesti férfit, aki a károsult számlatulajdonos adatait megszerezve, webáruházakban költött el jogosulatlanul több mint 200 ezer forintot.
- jelentette ki Kalmár László, az Europ Assistance Magyarországért is felelős régiós vezetője.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Amit érdemes megszívlelni:
- Célszerű különböző oldalakon különböző jelszavakat használni
- A jelszó legyen legalább 8-10 karakterből álló, s egyaránt tartalmazzon kis- és nagybetűket
- A jelszavakat érdemes kéthavonta újra cserélni
- A Facebook-oldalon javasolt a biztonságos bejelentkezést alkalmazni, amellyel nyomon követhető, hogy milyen eszközökről lépnek be a Facebook-fiókba
- Új telefonról vagy számítógépről történő belépéskor kérhető kétfaktoros bejelentkezés a Facebook-fiókba, amikor a rendszer kiegészítő védelemként felajánlja, hogy hitelesítő kódot küld a profil-tulajdonos által megadott telefonszámra
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







