15 °C Budapest

Még a fesztiválozók is meglepődtek, milyen olcsón vásárolhatnak

Pénzcentrum
2017. július 6. 11:30

Több év kihagyás után tavaly újra élelmiszerboltban vásárolhattak a Szigetre látogatók, ami úgy tűnik bevált, mert idén további négy rendezvényen is megjelennek a pop-up üzletek. Az áruházak különlegesssége, hogy nem fesztiválárokon, hanem a megszokott bolti árokon lehet bennük vásárolni, sőt, olyan extrákkal is találkozhatnak a fesztiválozók, amelyek kifejezetten csak ezekben az ideiglenes üzletekben elérhetőek.

Aki már régóta visszatérő vendég a Szigeten, annak nem újdonság, hogy a fesztivál területén is kiskereskedelmi üzletláncban vásárolhat, ugyanis korábban is voltak törekvések egy szupermarket kitelepítésére. Azonban néhány év után eltűntek a boltok és maradtak a nagyságrendileg drágább büfék és hamburgerezők, egészen tavalyig, amikor az ALDI egy 300 négyzetméteres boltot épített fel a Szigeten, amely éjjel-nappal várta a betévedőket, akik számában a nyilatkozatok alapján nem volt hiány:

a bolt közvetlen közelében legalább 15 ezren sátoroztak, ami megfelel egy kisebb település népességének."

- nyilatkozták akkor az ALDI-nál, célozva rá, hogy ha a vidéki egységeiket megéri működtetni, akkor nem kérdés, hogy a Szigeten is.

Pop-up áruház

Erre enged következtetni, hogy idén három zenei fesztiválon, egy gyerekrendezvényen és a vizes világbajnokságon is nyit pop-up üzleteket a cég.

A pozitív visszajelzések után úgy döntöttünk, hogy idén még több helyszínen leszünk jelen: a Sziget mellett a Gyerek Szigeten, a VOLT Fesztiválon, a Balaton Soundon, és a 17. FINA Világbajnokságon is nyitunk egy-egy áruházat. A pop-up üzletekkel még több ember számára szeretnénk biztosítani, hogy a legnagyobb nyári rendezvényeken is egyszerűen, gyorsan jussanak hozzá az élelmiszerekhez, illetve a táborozáshoz és nyaraláshoz szükséges termékekhez."

- mondta Bernard Haider az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. ügyvezető igazgatója.

Az első nyári ideiglenes üzlet azonban nem fesztiválon, hanem az ingyenesen látogatható Gyerek Szigeten nyílt, amelynek érdekessége volt, hogy kifejezetten a gyerekek számára kidolgozott koncepcióval működött. Olyan áruházat alakítottak alakított ki, ahol a gyerekek egy valódi áruház kicsinyített másában nem csupán a vásárlást végezhették maguk, hanem az árufeltöltéstől a kasszázásig számos bolti folyamatot próbálhattak ki játékos formában. Hasonló áruház működik egyébként évek óta a gyerekek számára létrehozott Minipoliszban is.

A második üzlet a VOLT Fesztiválon, a Nagyszínpad közelében nyílt, legközelebb pedig a Balaton Soundon mehetnek ALDI-ba a fesztiválozók. A Sziget előtt pedig a 17. FINA Világbajnokság - vizes vb - két helyszínén is várják a vásárlókat a Duna Aréna mellett és a Margitszigeten. Az áruházakban mérettől függően 250-300 terméket lehet kapni a friss zöldség-gyümölcstől, a konzerveken át, felvágottakig és kozmetikumokig. Mind az öt ideiglenes üzletben működik látványpékség is, a zenei fesztiválokon pedig a tavalyihoz hasonlóan a grillzóna, ahol ingyen sütik készre a boltban vásárolt friss és pácolt húsokat, ezzel kínálva pénztárcabarát étkezési alternatívát több tízezer fesztiválozónak. Alkoholt ugyan nem árusítanak, de az üdítőket leszámítva mindent azon áron lehet megvásárolni, mint az áruházlánc bármely magyarországi egységében.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Grillzóna

A boltokban csak bankkártyával vagy Festipay kártyával lehet fizetni. A vizes vb helyszínein nem lesznek tejtermékek, itt viszont az üdítőitalokat is bolti áron lehet majd megkapni.

A rendezvény szervezőitől a Pénzcentrum megtudta, hogy azért működnk együtt az ALDI-val, "mert ilyenkor mini városok épülnek a versenyek köré és minél jobban szeretnénk kiszolgálni a vásárlók kényelmi igényeit."

Ez a fesztiválok esetében sikerült is, legalábbis a Pénzcentrum által VOLT-on megkérdezett résztvevők szerint telitalálatnak bizonyult az áruház beköltöztetése. Jellemzően a helyben sütött péksüteményeket emelték ki, a friss zöldségeket, gyümölcsöket de sokan éltek a grillzóna adta lehetőségekkel is. De amit mindenki kiemelt, az a kedvező ár volt.

A fesztiválszezonban egyébként a legtöbb kereskedelmi lánc lát potenciált, tavaly például angol és magyar nyelvű hirdetésekben és szórólapokon is csábították a szigeteseket a közeli áruházakba, ahol a karszalag felmutatása után kuponokat kaptak, amivel kedvezményesen vásárolhattak. Volt, ahol a parkolót gondolták újra, ahova bárokat, kocsmákat telepítettek és még mobilvécék is helyet kaptak. De a Rossman például - az Aldihoz hasonlóan - fesztiválterületen belülre költözött és a legtöbb nagy rendezvényen Fesztivál Drogériákban várja a tisztálkodási eszközökből kifogyott bulizókat.

A cikk megjelenését az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. támogatta.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem