A fekete katona légy lárvája forradalmasíthatja a mezőgazdaságot és a hulladékgazdálkodást.

Újabb fordulat Rákosrendező ügyében: bejelentette a MÁV, ezt a feladatot már biztosan nem végzik el
A rákosrendezői fejlesztési terület kármentesítési munkálataira kiírt közbeszerzési eljárást forráshiány miatt érvénytelenítették, így a terület a jelenlegi állapotában kerülhet értékesítésre - közölte honlapján a MÁV.
Lázár János építési és közlekedési miniszter 2025. január 8-án 10 olyan vállalást fogalmazott meg, amelyek célja, hogy a MÁV-csoport által nyújtott szolgáltatások gyorsan és érezhető mértékben javuljanak.
Ezeknek a lépéseknek jelentős a forrásigénye, ez pedig indokolttá tette a közlekedési vállalatcsoport rendelkezésére álló erőforrások elosztásának és felhasználásának újragondolását.
Ennek következményeként a Rákosrendező fejlesztési terület kármentesítési és hulladékelszállítási feladatainak ellátására – eleve feltételesen – kiírt közbeszerzési eljárást forráshiány miatt érvénytelenítette az ajánlatkérő.
A MÁV Zrt. ennek megfelelően nem végez majd kármentesítési, bontási és hulladékelszállítási tevékenységet, a terület – vasútüzemtől elválasztott része – várhatóan a jelenlegi állapotában kerül értékesítésre.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Tudod, hogy milyen káresetekre fizet a lakásbiztosításod?
A kutatásunkban arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább.
-
Egyetemre menjek vagy vállalkozzak? Sok fiatal teszi fel a kérdést
Bethlendi András tanszékvezető szerint egy komoly vállalkozás vezetéséhez nélkülözhetetlen a legfrissebb nemzetközi gazdasági módszertanok alkalmazása.
-
Akár 100.000 forint is megtakarítható bankváltással (x)
2024-ben a Gránit Bank lakossági ügyfeleinek közel 60%-a költségmentesen tudott bankolni a tartósan kedvező díjaknak és a folyószámlán lévő összegre fizetett kamatoknak köszönhetően
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


