2025-ben graffitikkel, illegális falfirkákkal 2500 négyzetméternyi felületen csúfították el a MÁV-csoport kezelésében lévő épületeket, járműveket.
Nagyot fordult velünk a világ 2020-ban, és a járvány lecsengése után még évekig tarthat, mire a gazdaság is helyre áll. Mindez komoly kihívás elé állítja a cégeket, és a munkavállalókat is. Pánikra azonban egyetlen vállalatnak sincs oka, hiszen ma már váratlan események bekövetkezte esetén is lehet pénzügyi tartalékot képezni a stabil működéshez. Mutatjuk a tudnivalókat!
"Megváltozott a világ" - hallottuk, és mi magunk is mondtuk sokszor 2020-ban. A koronavírus-járvány miatt ugyanis jócskán átalakultak hétköznapjainak; és a pandémia - na meg a nyomában terjedő gazdasági válság - a vállalatok működésére is komoly hatást gyakorol. És a legtöbb változás tartósnak is bizonyulhat: noha a járvány az idei évben - a vakcinázással párhuzamosan - szépen lassan visszaszorulhat, a recesszióból a várakozások szerint hosszabb lehet a kilábalás.
A teljesség igénye nélkül, íme néhány vállalatokra - és az ott dolgozó munkavállalókra - váró kihívás, amelyet a járványhelyzet szült, és várhatóan még évekig velünk maradnak: átalakuló kapcsolattartási, tárgyalási folyamatok mind a bankokkal, mind az ellátási láncokkal; az ellátási láncok változása; új finanszírozási megoldások; merőben más munkaszervezési gyakorlat; a lokalizáció-globalizáció kérdésköre. Joggal merül fel tehát a kérdés sokakban,
A Pénzcentrum éppen ezért jövő héten tematikus cikkekkel igyekszik segíteni a vállalkozásoknak, hogy boldogulni tudjanak megváltozott piaci környezetben. Megnézzük majd többek között, hogy konkrétan mi is történik most a gazdaságban; milyen piaci mozgásokat tapasztalnak a szakértők; és mit lépnek, mit kellene lépniük a vállalatvezetőknek. Ennek keretében például részletesen foglalkozunk majd azzal is, hogy miért kiemelten fontos most az ellátási lánc menedzsment, illetve a forgóeszköz optimalizálás.
Itt a nagy év végi pezsgőkörkép: ezek a legjobbak 2025-ben, nagy csatában a Törley és a Moet&Chandon
A Szupermenta terméktesztjén ezúttal száraz rozé pezsgőket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








