Az ország eddig szinte kizárólag a nyugati régiót – Parót, Thimphut, valamint a Punakha- és a Phobjikha-völgyet – kínálta a turistáknak.
Noha a szállodaipart ütötte ki elsőként a koronavírus-járvány, az üzleti kapcsolatok feléledésével a felépülése is az elsők között kezdődhet meg - írja a Világgazdaság.
A lapnak Hegedűs Attila, a BDO Magyarország Hotel és Ingatlan Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a járvány lassulását követően a hivatalos utazások és a gazdasági kapcsolatok újraindulásával a szállodaipar az elsők között kaphat esélyt a feltámadásra.
Úgy vélte, az összeurópai bezárkózás, a hosszabb külföldi utazásokkal kapcsolatos bizalmatlanság még hónapokig eltarthat, azonban arra van esély, hogy a belföldi turizmus nyár végén már éledezni kezd. Ennek motorja az ország népességének körülbelül negyedét adó főváros és az agglomeráció lakossága lehet, amely eddig is a vidéki turizmus legnagyobb küldőpiacát alkotta.
A legnehezebb helyzetben ugyanakkor Budapest van, mert az évi közel tízmillió vendégéjszaka 60-65 százalékát adó külföldi szabadidős turisták fognak leglassabban visszatérni, az üzleti utazásokkal csak a kiesés egy része pótolható. Átalakulhat a szálláshelyek piaca is, egyes utazók szemében felértékelődhetnek a kis vendégházak, panziók - jelezte a szakértő.
A befektetési területről még nem lehet pontos prognózist adni, ugyanakkor mielőbb el kell kezdeni a felkészülést az újraindításra, mert a felépülés elhúzódó lesz - vélekedett. Emlékeztetett: a tranzakciók leálltak, az elmúlt két hétben már csak azon megállapodásokat írták alá, amelyeknek a résztvevői lépéskényszerben voltak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Hegedűs Attila rámutatott, hogy a szállodaépítési lázat hirtelen hűtötte le a járvány, és az új helyzet a nemrég még széles skálán mozgó és bizonyos esetekben az irodapiaccal konkuráló 5,5-7,5 százalékos hozamelvárások és a megtérülési idők átgondolására késztetheti a szereplőket. A szállodaláncok óriási veszteségeket halmoznak most fel, ezért részükről is kreativitás kell a pozícióik és a tőkeértékük megóvására - esetleg teret nyitva új befektetőknek és részvényeseknek.
Az akut munkaerőhiány viszont az újraindításnál megszűnik, bár a stabilizációig feltehetően kevesebb emberrel fogják ugyanazokat a feladatokat ellátni - mondta a BDO ügyvezetője.
Hatalmas razzia indult a legnépszerűbb hazai nyaralóhelyeken: erre vadásznak most a titkos ellenőrök
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai célpontokon.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








