Párizs idén is Európa egyik legnépszerűbb úti célja, de a friss adatok alapján a város még drágább lett, mint tavaly.
Több mint 13 milliárd forint áll rendelkezésre falusi szálláshelyek létrehozására, a meglévők bővítésére, turisztikai szolgáltatások fejlesztésére, a támogatásra még az idén beadhatók a pályázatok - jelentette be V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára pénteken a Vas megyei Szakonyfaluban, sajtótájékoztatón.
A támogatási igényeket november 18-tól december 13-ig lehet benyújtani postai úton a területileg illetékes LEADER irodákhoz, a fejlesztésekhez maximálisan 35 millió forint igényelhető - közölte.
A fejlesztéseket 2014 végéig kell megvalósítani, a támogatás mértéke a hátrányos helyzetű térségekben akár 65 százalékos is lehet, a non-profit szervezetek számára adott támogatások mértéke elérheti a 100 százalékot is.

A még rendelkezésre álló forrásból falusi szálláshelyek fejlesztésre, új szálláshelyek építésére és meglévőek bővítésére, minőségi gyermek- és ifjúsági szálláshelyek létesítésére, illetve szálláshely fejlesztéshez nem kapcsolódó agroturisztikai, lovas- és vadászturizmus, erdei- és horgászturizmus, vízi turizmushoz kapcsolódó fejlesztésekre lehet forrásokat elnyerni.
A pályázók lehetnek természetes személyek, mikro-, kis és középvállalkozások, települési önkormányzatok, de akár non-profit szervezetek is. A pályázaton maximálisan 35 millió forint támogatást lehet elnyerni, de a LEADER-akciócsoportok ezt szabályozhatják 5 millió forinttól 35 millió forintig.
Elképesztő fogás a határon: méregdrága, lopott luxusautót csempésztek volna Magyarországon keresztül
A nagy értékű járművet a hatóságok azonnal lefoglalták, az ügyben pedig a Szegedi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya folytatja az eljárást.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







