Bachar Najari, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. többségi tulajdonosa és vezérigazgatója, váratlan lépésre szánta el magát: kisajátítaná a "Dubai Csoki" jelzőt.
Létéért küzd a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt., miután a tulajdonosok ismét elhalasztották az évek óta ígért 500 millió forintos tőkeemelést - írja a Napi Gazdaság a társaság egyik vezető beosztású, de neve elhallgatását kérő munkatársára hivatkozva.
Csizi Péter közlése szerinte szerint a cég nem most került kritikus helyzetbe, hanem 2009 elején, amikor egy off-shore cég próbálta a gyárat megvenni. Ma mindegyik tulajdonos tesz a cégért, így éppen napjainkra került ki a Zsolnay a kritikus helyzetből, hiszen egy tőkeerős tulajdonos vállalta a működtetéshez szükséges összeg bevonását és az áprilisban lejáró hitel kezelését, ez év végére eléri az 500 millió forintot - írja az alplgármester közleményében
A cég kritikus helyzetéhez a minden korábbinál súlyosabb forráshiány mellett a megrendelésállomány csökkenése is hozzájárult, az elmúlt hónapokban a dísztárgyak mellett az épületkerámiák iránt is csökkent az érdeklődés.
A 90-es évek eleje óta számtalan tulajdonosváltást megélt, privatizált, majd újraállamosított társaság 2005-ben került az önkormányzat tulajdonába. A város 49 százalékos részvénycsomagját eladta a Manufaktúra Befektető Kft.-nek, amelynek tavaly a Közgép Építő- és Fémszerkezet Zrt. lett a tulajdonosa.
A Közgép a múlt év végéig nem tudott eleget tenni az adásvételi szerződésben vállalt 500 millió forintos tőkeemelési kötelezettségnek. A két tulajdonos február közepén abban állapodott meg, hogy a Közgép az év végéig teljesíti kötelezettségét.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A napilap szerint ugyanakkor kiderült: a Zsolnay addig nem bírja ki, ráadásul már termelni sem tud, mivel a pirogránitgyártáshoz szükséges kemencéi tönkrementek. A lapnak nyilatkozó, de meg nem nevezett szakember szerint a Zsolnay gépparkja teljesen elavult, eszközeinek többsége használhatatlan.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







