Nem apadnak le a pénztárak, döntött az AB

Pénzcentrum
2006. november 14. 09:30

Az Alkotmánybíróság (AB) tegnapi határozatában megsemmisítette a házipénztáradóról szóló törvényt. A testület úgy ítélte meg, hogy a házipénztári készpénzállomány nem tekinthető az Alkotmányban megkívánt arányos közteherviselés alapját képező jövedelemnek, illetve vagyonnak. A megsemmisítés következtében a törvény nem lép hatályba 2007. január 1-jén. Már csak egy kérdés maradt: miből pótolja a kormány a kieső bevételt?

Mint ismert, a kabinet a házipénztáradó bevezetésével valójában azt az adózói gyakorlatot kívánta megbüntetni, amelynek keretében a vállalkozás házipénztárában tüntetnek fel olyan összeget, amelyet a vállalkozás tagjai gyakran saját célra használnak fel. Ezzel az érintettek elkerülik a 25 (korábban 20), illetve 35 százalékos osztalékadó megfizetését.

A könyvelők és adótanácsadók szinte kizártnak tartják, hogy miután az Alkotmánybíróság megsemmisítette a házipénztáradóról szóló törvényt, a kormányzat újra ezen a fronton "támadná" a vállalkozásokat. A várakozásoknak megfelelően sok cég fiktív számlákkal próbálta csökkenteni házipénztár-állományát. Egyelőre a kormányzat is csak tapogatózik.

Súlyos: az 1-3 éves gyerekek negyedének vannak félelmei különböző ételektől

Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.

Megdőlt a 120 milliós közösségi finanszírozási rekord – itt az EU-s pénzek utódja? (x)

Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.

Balogh Petya: Önmagunkkal versenyzünk, és van hova fejlődni (x)

Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.

Szemet vetett erre a szektorra Balogh Petya: 50 ezerért még te is a cégtársa lehetsz

A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.

NAPTÁR
Tovább
2023. június 4. vasárnap
Bulcsú
22. hét
Június 4.
Szentháromság
Június 4.
Pedagógusnap
Június 4.
Az építők napja
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Portfolio Balaton Business Forum 2023
Együtt a régió szereplői
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2023. június 3. 19:19
Pénzcentrum  |  2023. június 3. 16:04