2021. január 20. szerda Fábián, Sebestyén

Itt az EFOTT szomorú bejelentése: ezt tehetik azok, akiknek már megvolt a jegye, bérlete


Mint arról a Pénzcentrum is beszámolt, maradnak a járványügyi intézkedések Magyarországon, azaz többek között a rendezvényekre vonatkozó korlátozások is. Az EFOTT szervezői most közleményben jelezték, hogy a szabályzás értelmében a 2020-as EFOTT fesztivált nem tudják megtartani.

Értelemszerűen szomorúan, de tudomásul vettük a tényeket. Mindemellett bízunk abban, hogy sikerül egy olyan támogatási rendszert kialakítani, amely mind a zenészeknek, mind a hozzájuk tartozó stábtagoknak segítségére lesz, és amely mentén mi is fenn tudjuk tartani szervező, résztvevő kollégáink számára a stabil munkahelyet

- írták aközleményben.

Hozzátették: "A 2020-as EFOTT-ra elővételben vásárolt jegy- és bérlettulajdonosoknak lehetőséget biztosítunk a voucherek 2021-es évre való átvitelére, illetve 3%-os kezelési költség mentén történő visszaváltására is. A fesztiválozókat arra kérjük, hogy amennyiben módjukban áll, használják fel jegyüket a következő nyáron, ezzel segítve a jövőre vonatkozó szervezési munkálatokat. A jegyek 2021-re történő átkonvertálásával kapcsolatban a vásárlóknak jelenleg nincs teendőjük, a voucherek automatikusan érvényessé válnak a 2021-es EFOTT-ra. Akik a visszaváltás mellett döntenek, a https://efott.hu/ oldalon hamarosan tájékozódhatnak az ügyintézés részletes menetéről."

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS


Private Investor Day 2021

Mibe fektessünk 2021-ben? Tippek, elemzések, befektetési ötletek profiktól, Neked