Már a NAV is vizsgálódik az NKA támogatásai miatt, miközben sorra függesztik fel a kulturális kifizetéseket.
Összehangolt ellenőrzési akciót hajtottak végre a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság és társzervei a Tisza-tónál - közölte a police.hu hétfőn. A Tisza-tavi Régiós Közbiztonsági Koordinációs Bizottság (TKKB) 2024. évi munkaprogramjának megfelelően közlekedésrendészeti és közbiztonsági-bűnügyi ellenőrzést hajtottak végre a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai és társzervei augusztus 9-én.
Az akcióban a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal halászati felügyelői, az Észak-Magyarországi Vízügyi Igazgatóság, illetve a Bükki Nemzeti Park munkatársai is részt vettek. Az összehangolt ellenőrzés ideje alatt kiemelt figyelmet fordítottak - közúton és vízen is - az ittasan közlekedők kiszűrésére. Az akcióban prevenciós céllal vettek részt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűn- és balesetmegelőzési munkatársai.
A rendőrök a turisták figyelmét az alábbiakra hívták fel:
- fürdőzni csak az erre kijelölt helyen lehet, a vízi balesetek elkerülésének érdekében a fürdőzés alapvető szabályainak betartására nélkülözhetetlen,
- a strandokon való tartózkodás időtartama alatt is az értéktárgyak megőrzésének fontosságára, továbbá, hogy a bűncselekmények áldozatává válásának elkerülése milyen egyszerű praktikák alkalmazásával lehetséges.
A bűn-és balesetmegelőzési szakemberek felkeresték a Tiszavalk térségében található csónakkikötőt is, ahol az „Aktív Magyarország” program keretében lebonyolított ifjúsági vízi tábor lakóinak prevenciós foglalkozást tartottak. A középiskolások bűn-és balesetmegelőzési kvízt oldottak meg, majd a rendőrök felhívták a táborozók figyelmét a nyári időszakban a gyerekeket fenyegető veszélyekre. Kötetlen jelleggel a fiataloknak és kísérő pedagógusoknak több bűnmegelőzési témakört is átölelő tájékoztatást tartottak, így a drogprevenció, cyberbullying, szexuális visszaélések, és vagyonvédelem témakörökben.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








