16 °C Budapest
Young female traveler passenger walking with a yellow suitcase at the modern Airport Terminal, Back view of woman on her way to flight boarding gate, Ready for travel or vacation journey

Végleg lelépnél az országból? Ilyen egyszerűen lehetsz svájci állampolgár

2024. március 1. 10:01

A svájcit sokan a világ egyik legvirágzóbb és legstabilabb országának tartják, ahol kis túlzással kolbászból van a kerítés. Nem véletlenül, hiszen a 8,9 millió lakossal bíró nemzet egy főre eső GDP-je meghaladja az összes nagy nyugat-európai gazdaságét, és az elérhető munkabérek is toronymagasan vezetnek.

Svájc, egy tengerparttal nem rendelkező, tartományokból álló szövetségi köztársaság Közép-Európában. A 41 285 négyzetkilométeren fekvő ország szomszédai Németország, Franciaország, Olaszország, Ausztria és Liechtenstein. A svájciak erős hagyományokkal bírnak a politikai és katonai semlegesség terén, ugyanakkor szerves részét képezik a nemzetközi együttműködéseknek, ugyanis számos nemzetközi szervezet székhelyeként ismertek. Az ország kiváló gazdasági kapcsolatot ápol Liechtensteinnel, közös valutát is használ vele, a svájci frankot. Némi érdekességet jelent Svájccal kapcsolatban, hogy a fővárosa ugyan Bern (de facto), ám sokak szerint Zürich vagy éppen Genf jobban megérdemelné ezt a címet.

A svájcit sokan a világ egyik legvirágzóbb és legstabilabb piacgazdaságának tartják, hiszen az egy főre eső GDP meghaladja az összes nagy nyugat-európai gazdaságét. Az ország GDP-jének több mint fele egyébként a külkereskedelemből származik, az ország legfontosabb külföldre termelt termékei közé tartoznak a különböző gyógyászati segédeszközök, az órák, kések, illetve számos Magyarországon is előszeretettel használt élelmiszer is innen származik.

S ha már Magyarország, akkor érdemes pár szót ejtenünk a Svájcban élő honfitársainkról, akik bár nincsenek brutálisan sokan, ám a számuk még így is egy magyar kisváros lélekszámával vetekszik. A hivatalos statisztika szerint ugyanis

Svájcban összesen mintegy 2 millió külföldi állampolgár él, azaz minden negyedik Svájcban élő ember külföldi, amiből 15-20 ezren magyarok.

A legtöbben Zürichben és Genfben illetve Bernben, illetve ezek környékén élnek.

De mi kell tenned akkor, ha épp most gondolkodsz azon, hogy Svájcba költözöl, és ott letelepedve kezdenél új életet, és akár még svájci állampolgárrá is válnál? A Pénzcentrum az ehhez szükséges folyamatnak járt utána.

Így lehetsz svájci állampolgár

Amit a svájci állampolgárság megszerzése kapcsán első körben tudni érdemes, hogy arra alapvetően két lehetőség van. Az egyik eshetőség a honosítás, amikor valaki huzamosabb ideig él Svájcban, és teljesíti az állampolgárságra vonatkozó feltételeket is, melyek a következők:

  • Legalább tíz évet élt Svájcban, amiből háromnak a kérelem benyújtását megelőző öt évben kell lennie;
  • Ha valaki 8-18 éves kora között élt Svájcban, akkor eltöltött idő duplán számít, azonban legalább 6 évet az országban kell élnie;
  • Ha valaki honosíttatná magát, akkor tartománytól függően 2–5 évet kell a lakóhelye szerinti településen vagy tartományban élnie;
  • Sikeresen beilleszkedett a svájci társadalomba, tisztában van az ottani életmóddal;
  • Nem jelent veszélyt a svájci közbiztonságára;
  • Írásban A2-es, szóban pedig B1-es szintű nyelvtudással rendelkezik.

Az állampolgárság megszerzésének másik módja, ha valaki családi alapon jogosult rá. Ilyenkor a folyamat sokkal egyszerűbbé válik, a feltételek is kedvezőbbek. A honosítási eljárás ugyanakkor különbséget tesz a Svájcban vagy külföldön élők között, mely a következőket jelenti:

  • Ha a szülők nem született svájciak, hanem honosítás útján szerezték a svájci állampolgárságot, akkor még a gyermek 22. születésnapja előtt be kell nyújtani az állampolgársági kérelmet, és összesen 5 évet, de legalább 3-at az országban kell élni a benyújtást megelőzően. A svájci anyától vagy apától származó személyek élhetnek az egyszerűsített honosítás jogával.
  • Abban az esetben, ha az igénylő házastársa svájci, akkor jelentkezhet állampolgárságért, de csak akkor, ha már 5 évet eltöltött Svájcban, a házasságuk pedig legalább 3 éve tart.

Ezekkel a feltételekkel vállalhatsz munkát

Noha Svájc nem része az Európai Uniónak, az ország Európai Szabadkereskedelmi Társulásban való részvétele miatt a beutazás és letelepedés szempontjából hasonlóak a szabályok. Amit a letelepedni tervezőknek feltétlenül tudnia kell, hogy Svájc folyamatosan próbálja visszafogni a nem az EU-ból származó bevándorlók számát.

Ennek érdekében szigorú éves korlátozásokat írtak elő, azaz megszabják, hogy évente hány tartózkodási és munkavállalási engedélyt adnak ki a harmadik országbéli állampolgároknak.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ebből következően könnyebb a dolga annak, aki az EU-ból származik, hiszen neki nincs szüksége vízumra a Svájcba való beutazáshoz. További jó hír, hogy az uniós állampolgároknak nincs szüksége munkavállalási engedélyre sem. Ráadásul amennyiben a munkaviszonyuk lejár, akkor is Svájcban maradhatnak.

Álláskeresésnél pedig ugyanazokat a jogokat és egyenlő bánásmódot kell megkapniuk, mint a svájciaknak.
Persze azért a svájciakat sem ejtették a fejükre, így vannak olyan esetek, amikor egy meghatározott határidőn belül még az EU-s állampolgároknak is le kell jelenteniük magukat az ország közigazgatási rendszerében. Azaz ha valaki

  • három hónapnál hosszabb ideig dolgozna Svájcban, akkor a munka megkezdése előtt,
  • önálló vállalkozóként pedig az országba érkezést követő 14 napon belül

regisztrálnia kell magát. Munkanélküliként egyébként a letelepedők hat hónapig kereshetnek munkát, az első 3 hónapig nem kell, de utána regisztrálniuk kell magukat, amit a lakhelyük szerinti tartomány bevándorlási és munkaügyi hivatalánál tud megtenni.

Fontos a biztos nyelvtudás

Noha elsőre talán úgy tűnhet, hogy az angol nyelvtudás birtokában ma már szerte a világban könnyedén elboldogulhat bárki, ez nem minden esetben van így. Egy számunkra idegen nemzetbe való beilleszkedés során például biztosan sokkal kedvezőbb, ha az ott beszélt nyelven intézzük a különböző ügyeinket, pláne ha állampolgárrá is szeretnénk válni.

Éppen ezért mielőtt bárki eldöntené, hogy svájci állampolgár lesz, érdemes utána járnia, hogy azon a területen, ahova költözni szeretne, milyen nyelven beszélnek pontosan. Svájcban ugyanis rögtön 4 olyan nyelv is van – német, olasz, francia, rétoromán –, ami az utcán sétálva bármikor hallható. Ráadásul ezek valamelyikén azért sem árt kiválóan beszélni, mert azt a svájci közigazgatás már a tartózkodási és letelepedési engedélyek igénylése során is megköveteli a letelepedési céllal érkezőktől. Ráadásul minél hosszabb távú engedélyt kérvényez valaki, annál magasabb szintű nyelvtudást várnak el.

Nem divat a lakásvásárlás

Svájcban – szemben mondjuk hazánkkal – nem annyira divat a saját ingatlanban élés, a helyiek zömmel bérelt lakásban élnek. A bérlés egy állampolgárságra vágyó külföldi számára sokkal egyszerűbb is, hiszen bár a helyi ingatlanpiac rendkívül zárt, a lakáskiadás terén egészen biztosan nem ütközik senki korlátokba. Amit azonban mindenképpen tudni érdemes még ígyis, hogy érdemes tartózkodási engedéllyel rendelkezni a bérlési folyamat megkezdése előtt, mert bár nem ez nem feltétele az ingatlankeresésnek, a helyiek nem szívesen adnak ki lakást olyan személyeknek, akik nem rendelkeznek állandó tartózkodási joggal az országban. A bérleti díjat amúgy általában 6 hónapra, de akár 1 évre is előre is elkérik, mely követelmény a stabil jövedelemforrással nem rendelkező személyekre is egyaránt vonatkozik.

S hogy miből telik a svájciaknak ilyen drága ingatlanokra? Nos, a válasz a helyi életszínvonalban keresendő, pontosabban az országban elérhető bérekben, melyek messze meghaladják az Európai Unió bérszínvonalát. Svájcban ugyanis a havi nettó bérek nagyjából 5500 euró körül mozognak, ami átszámítva nagyjából 2,1 millió forintnak felel meg.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 15. kedd
Teréz
42. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?