26 °C Budapest
Wall mural of ancient greek runners.

Balaton vagy Görögország? Ki nem találod, hol olcsóbb nyaralni 2022-ben

2022. május 21. 07:01

A kevesebb Adria, több Balaton szlogen felett elszáll lassan az idő: olyan árak várják az utazókat a magyar tengernél, amit minden adriai vendéglátós megirigyelhet. De úgy tűnik, most már nem csak Horvátország, Görögország is olcsóbb, mint Siófok. Összehasonlítottuk komplett utazások, és az éttermi étkezések árait, és egészen meglepő eredmény született.

Május végén már mindenki, aki csak teheti a nyári nyaralását tervezi, miközben szörnyülködik a balatoni szállás, lángos, sör, hekk és a strandbelépők árain. Persze nem ok nélkül: a pandémia környékén elképesztően megdrágultak a magyar tenger szolgáltatásainak árai. Hogy ennek pontosan mik az okai, azzal korábban már számos esetben foglalkoztunk: köze van a Szép kártyákhoz, a pandémia miatti bevételkiesések kompenzálásához, de a növekvő munkaerőhiány sem új keletű probléma.

Nagy kérdés idén is, hogy megéri-e még mindig a Balaton mellett eltölteni nyári pihenésünket, vagy ennyi pénzért akár már a tengerhez is mehetnénk? Hogy az Adria lassan már olcsóbb, az nem kérdés, de úgy tűnik még a Jón vagy az Égei-tenger partjainál is kevesebbet kell kiadnunk szállásra, mint Almádiban vagy Zamárdiban.

Az általunk kiválasztott szálláshely és ellátás kategóriában szinte mindenhol lehet kedvezőbb árú csomagot foglalni Görögországban, mint a Balatonon, ugyanazon időszakra és paraméterekre vonatkozóan. A korfui és krétai ajánlataink ráadásul a repülőjegy és transzfer költségeket is tartalmazzák és ennek ellenére gyakran olcsóbb, mint a Balatonon hasonló színvonalú szolgáltatást igénybe venni. Ugyanez igaz a népszerű görög szárazföldi üdülőhelyre, Sartira is, ha figyelembe vesszük a Balatonhoz képest közel 4-szeres üzemanyag összköltséget is, ami az oda-visszajutáshoz szükséges

 - tájékoztatta a Pénzcentrumot Termes Nóra, az IBUSZ hálózati és marketingigazgatója.

ibusz
Szállások árai a Balaton környékén és Görögországban

Az alábbi táblázatból, melyet az Ibusz állított össze a Pénzcentrum számára, jól látszanak a különbségek: főszezonban 2 felnőtt és 1 gyermek a Balatonnál egy 3 csillagos szálláson félpanzióval 747 086 forintot fizet ki egy hétre, ha azonban Kréta mellett döntenek, ahová repülővel jutnak el és összesen 3 csomagot vihetnek magukkal 672 894 forintot kell fizetniük. 

De az Aldi Travel oldalán foglalhatunk főszezonban krétai szállást 3 főnek medencés hotelben 183 130  forintért is, és ha még hozzáadjuk a közel 300 ezer forintos repülőjegyet, és a transzferköltségeket, még akkor sem tartunk 750 ezer forintnál. Az Invia ajánlatában pedig egy háromfős család július közepén repülővel eljuthat a krétai Palm Bay Hotelbe, és ott félpanziós ellátást vehet igénybe 549 200 forintért.

Étel-ital

A balatoni vendéglátás árairól is beszámoltunk már korábban, így tudjuk, hogy a rezsiárak, az alapanyagköltségek emelkedése és a munkaerőhiány okozta gondok miatt akár 30-40 százalékos áremelésre is számíthatunk idén.

Ha megnézzük a görögországi árakat, például a Numbeo oldalán, azt találjuk, hogy egy három fogásos vacsora 2 fő részére egy közepes árkategóriájú étteremben 40 euró, azaz 15 200 forint, a helyi sör 4 euró, 1520 forint, egy kapucsínó 1100 forint, egy kisüveges kóla 660 forint, a 0,33-as ásványvíz 500 forint. Az utcai gyros 2,5-4 euró, 950- 1500 forint, egy tavernában 4-5 kis adag étel, mezze kb 16 euró, 6 ezer forint.

Ehhez nagyon hasonló árakat találhatunk egy véletlenszerűen kiválasztott siófoki étteremben is: a kóla 650 forint, az ásványvíz 500 forint, a csapolt sör 1100 forint. A húsos fogások 3-assal kezdődnek, a tésztaételek 2-essel, a halak pedig már 4-essel. Savanyúság hozzá 900 forint.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Egy görög salátáért Görögországban nagyjából 2 ezer forintot fizetünk, Siófokon 2190-et.

Persze átlagárakról beszélünk, mindenki tudja, hogy ahány étterem, annyi árképzés, de ezek alapján azért egészen egyértelmű, hogy sem az étel, sem az ital nem kerül a Balatonon a tengerparthoz képest a töredékébe. 

Görögország készül

A piaci megrázkódtatások, köztük a Covid-19, az orosz-ukrán háború és az energiaválság ellenére a görög turizmus ellenállóképes, és az erős fellendülés jeleit mutatja – mondta Sofia Zacharaki idegenforgalmi miniszterhelyettes az 5. turisztikai konferencián Thesszalonikiben. A miniszter hangsúlyozta, hogy minden eddigi adat egy kiváló szezonra utal, és egyes esetekben az előfoglalási adatok meghaladják a 2019-es világjárvány előtti szintet, a nagy utazásszervezők becslései szerint akár meg is duplázódhatnak a számok.

Görögországnak nagy szüksége van a turistákra, hiszen  összesen 10,65 milliárd euróval járultak hozzá a nemzetgazdasághoz.

Termes Nóra szerint a magyarok körében is elképesztően népszerű immáron hosszú évek óta Görögország, idén nyáron már összesen 7 szigetre és 2 szárazföldi üdülőterületre szerveznek üdüléseket. 

Pénz van, kedv van

De nem csak a Szép kártya pörgeti a szektort, a lezárások után a korlátok nélküli nyárban nyilván mindenkinek mehetnékje van, arról nem is beszélve, hogy februárban a gyerekes családok szja-visszatérítést is kaptak, mely extrán megpörgetheti a nyaralópiacot a várakozások szerint. A magyaroknak amúgy a 86%-a tervez utazást idén: harmaduk országhatáron belül marad, 57%-uk Európát fedezi fel, és akadnak olyanok is (13%), akik másik kontinensre látogatnak egy felmérés szerint. Még tavasz elején kérdeztük meg a Pénzcentrum olvasóit, ők terveznek-e idén nyaralni menni:

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Tücsökfehérjéből készít proteinszeletet a magyar orvostanhallgató, a Cápák között befektetője is beszállt az üzletbe (x)

Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.

A legnagyobb hazai filmfesztiválon mutatkozik be a közösségi finanszírozásból megvalósult kisjátékfilm

A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.

Üzleti ötletek tesztelése: ezt kell tenned, hogy befutó legyen a kampányod a közösségi piactéren

Magyarországon az üzleti ötletek mintegy 6 százaléka jut el abba a fázisba, hogy jutalomalapú közösségi finanszírozási kampány indulhat rájuk.

Meglepő dolgokat rejt egy kamasz naplója 2024-ben: less bele, a te gyereked is érintett!

Megvalósul Jocó bácsi nagy álma, színpadra állítják regényét. A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap, mint nap megtapasztalt élethelyzeteket dolgozza fel.

NAPTÁR
Tovább
2024. június 22. szombat
Paulina
25. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Árfolyamok!
A legfontosabb magyar és nemzetközi részvény és devizaárfolyamok ÉLŐBEN!
Most nem