Csatatérré változott a Milánó városközpontjában található Dóm tér, ahol tüntetők és rendőrök csaptak össze.
Felhőszakadás miatt adtak ki riasztást: megjött a hidegfront, de nagyon nem enyhít a forróságon
Tegnap tetőzött a hőhullám, ám még közel sem ér véget. Napsütésből sem lesz hiány, de záporok, zivatarok is lesznek.
Tegnap tetőzött a hőhullám, ám még közel sem ér véget, ma is nagyon meleg lesz - írja a HungaroMet a Facebookon. A meteorológiai szolgálat szerint szerda délutánra 30, 37 fok közé emelkedik a hőmérséklet, de az Alföld délkeleti felében újból mérhetünk 38, 40 fokot is. Napsütésből sem lesz hiány, de záporok, zivatarok is lesznek.
Délelőtt inkább még csak helyenként, ezt követően azonban már egyre több helyen alakulnak ki záporok,
zivatarok. Legkisebb eséllyel a Dunántúl nyugati felén valószínű csapadék, legfeljebb az Alpokaljára sodródhat be egy-egy csapadékgóc. A zivatarokat felhőszakadás, erős, viharos szél, jégeső kísérheti.
Térképük mellett megjegyezték: zivataroktól függetlenül a sárgásbarnával színezett részeken számíthatunk olykor élénk, néhol erős északias szélre, ami elviselhetőbbé teszi a meleget.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Szerdára három megyére adtak ki piros figyelmeztetést magas középhőmérséklet miatt. Kilenc megyében narancs, hét megyében sárga figyelmeztetés van érvényben. Zivatar miatt tizenöt megyében van érvényben első szintű, sárga figyelmeztetés.

Felhőszakadás miatt nyolc megyében van érvényben elsőfokú figyelmeztetés.

Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







