A Google hangalapú szolgáltatásai a működésükhöz folyamatosan figyelik a környezeti hangokat - ez akaratlanul is a magánbeszélgetések rögzítéséhez vezethet.
Mi kell ahhoz, hogy ne legyünk kitéve az adathalász támadásoknak? Erről beszélt egy interjúban a Microsoft régiós vezetője.
A rosszul karbantartott eszközöket veszélyeztetik leginkább a különböző adathalász-próbálkozások és zsarolóvírusok - ezt mondta Renate Strazdina, a Microsoft régiós technológiai vezetője az Economxnak adott interjújában. Kitért arra is, hogy a bűnözők is minden technológiai változást lekövetnek, így nehéz felvenni velük a harcot.
Strazdina elmondta még, hogy nem csak a rosszul karbantartott eszközök, de még a kriptovaluták terjedése is segít az adathalászoknak - persze emellett megmaradtak a régi módszerek is.
A social engineering-re épülő – vagyis az emberek bizalmát, jóindulatát, alapvető ösztöneit, reakcióit kihasználó – manipuláció és az adathalász technikák pedig arra veszik rá a felhasználókat, hogy megnyissanak rosszindulatú vírusokat tartalmazó mellékleteket vagy hivatkozásokat – a csalók emellett könnyen kihasználhatják a gyenge jelszavakat és hitelesítő adatokat is. A szoftver-, hardver- vagy hálózati konfigurációk biztonsági réseinek, például a javításra szoruló rendszereknek, a helytelenül konfigurált kiszolgálóknak vagy a nem biztonságos távelérési protokolloknak a kihasználása
- fogalmazott Strazdina. Emellett persze nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a felhasználóknak is nagyon oda kell figyelni, hiszen így sokkal jobban védve lesznek a támadások ellen.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A megfelelő biztonsági mentési és helyreállítási stratégiák hiánya is segíti a bűnözőket, amelyek miatt az áldozatok nagyobb valószínűséggel fizetik meg a váltságdíjat, hogy elkerüljék adataik elvesztését vagy a működési zavarokat. És ide vehetők még a kriptovaluták elterjedése, amelyek révén kényelmesen és a személyazonosság felfedése nélkül lehet fogadni és továbbutalni az áldozatoktól származó kifizetéseket
- mondta a Microsoft régiós vezetője.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







