A Magyar Posta Zrt. alkalmi bélyeg kibocsátásával ünnepli az Európai Unió Tanácsának 2024. évi magyar elnökségét.
![Mutatjuk az újabb Azahriah albumot: ezt fogja mindenki hallgatni](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/04/1713440846-QyICqpl8I_lg.jpg)
Skatulya I. címmel csütörtökön megjelent Azahriah új albuma, amelyet az egyik legnépszerűbb hazai dalszerző-előadó májusi tripla Puskás Aréna-koncertjéhez időzítve tett közzé.
A skatulya I.-en is szereplő mariana.árok című felvétel már túlszárnyalta a 2,5 milliós megtekintést YouTube-on, a cipoe pedig 1,6 milliónál jár. Ezekhez érkezett most hat további dal. "Korábban mindig próbáltam előre összeírni, megtervezni minden dalt, aszerint haladni az alkotómunkával, ahogyan a fejemben egy album összeállt. Viszont a zenekészítési folyamat ennek a szöges ellentéte: a legjobb hangulatok, illetve a legértékesebb gondolatok és dallamok mindig akkor érkeznek, amikor nincs előre felvázolva, milyen lesz a teljes egész" - idézte Azahriah-t a Supermanagement.
A zenész hangsúlyozta, hogy a skatulya albumsorozattal a legkísérletezőbb, legszélsőségesebb hangzásokat próbálgatja, a legjobbakat kiválogatja, végül egy összefüggő sztorivá igyekszik formálni. A lemezen szereplő tartarosz című dal például meglepő módon egy metálszám.
Első magyar előadóként Azahriah május 24-től 26-ig három egymást követő önálló koncertet ad a Puskás Arénában. A 22 éves dalszerző-énekes YouTube-megtekintései átlépték a 466 milliót; a Spotify-on havonta mintegy 25 milliószor játsszák le a számait.
Azahriah először a Budapest Parkot töltötte meg, 2022-ben a Sziget nagyszínpadán lépett fel, tavaly pedig teltházas koncertet adott a Papp László Budapest Sportarénában. 2023 novemberében tízállomásos, teltházas európai turnén vett részt.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Pályafutását youtuberként kezdte, énekesként és dalszerzőként 2021-ben lépett először színpadra. Az év novemberében nyert az MTV EMA helyi előadó kategóriájában, és a OneRepublic előzenekaraként színpadra állhatott a Hősök terén. Mára az egyik legfelkapottabb magyar előadóvá vált; tavaly júniusban a Stadiumx producerduóval, a Grammy-díjas Sam Martin énekessel jelentetett meg közös dalt és klipet Heaven címmel.
Címlapkép forrása: MTI/Vasvári Tamás
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2020/01/1579873308-2mJ5kC6my_md.jpg)