Volt egy pillanat, mikor azon is el kellett gondolkodnia, miből vesz parizert magának és a lányának.
Itt az ingyenes online programozó képzés: vágj bele, most már tényleg nem érdemes halogatni
Ingyenes kurzust indít Magyarország első szuperintenzív programozó bootcampje azoknak, akik tanulással töltenék a koronavírus miatt felszabadult idejüket, és szívesen elkészítenék első saját webalkalmazásukat. A háromhetes képzésre azokat is várják, akik már régóta bele akarnak kóstolni a tech világába, vagy akár egy ideje karrierváltáson is gondolkodnak, de előbb kipróbálnák magukat, mennyire való nekik egy bootcampképzés.
Március 11. óta hivatalosan is veszélyhelyzet van az országban, a koronavírus-járvány miatt kialakult körülmények sokakban keltenek szorongást. A járvány lassítása érdekében hozott intézkedések miatt egyre többen nem tudják folytatni a munkájukat, ami még jobban megnehezíti ezt az időszakot. A szakemberek szerint a szorongás oldásában segíthet, ha kellemes dolgokra koncentrálunk, és legalább időszakosan lefoglaljuk magunkat. Erre kínálnak jó alternatívát a különböző önfejlesztő programok. A junior programozó képzéseket nyújtó Green Fox Academy folyamatosan keresi a lehetőséget, hogy hogyan tudja a szakértelmét az emberek segítségére fordítani a járvány ideje alatt, többek között ezért döntött úgy, hogy ingyenes online képzést ajánl fel azoknak, akik nem tudják folytatni a munkájukat, vagy az otthoni munkavégzés mellett belefér a hétköznapjukba pár óra tanulás.
Már második hete online zajlik a képzés
A különböző szakmai hátterű emberek átképzésével foglalkozó iskola, - habár nem hivatalos oktatási intézmény, így a szabályozás nem vonatkozik rá - hisz a social distancing erejében, ezért két hete a tanteremből átköltözött a virtuális térbe. Az átállást alapos tervezés előzte meg, egy-két apróbb nehézségtől eltekintve a nyolc budapesti és prágai csoport képzése zavartalanul állt át online platformra.
- mondta el Kökény Tamás, a bootcamp vezető mentora. A Green Fox Academy-nél ez adott volt: blended classroom módszertan szerint tanítanak, amiben keverednek a hagyományos tantermi oktatási módszerek a digitalizáció nyújtotta lehetőségekkel. A képzés során videós tananyagokat használnak, amiket a hallgatóknak önállóan, otthon kell feldolgozniuk.
- jegyezte meg Kökény Tamás.
Hetente indul új kurzus
Az átállás sikerein felbuzdulva a programozóiskola március 30-án indítja el ingyenes online képzését, amit hetente újabb csoport követ április végéig. A kurzus 3 hetes lesz, az órák minden hétköznap délután 3 és 7 között zajlanak majd.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- hangsúlyozta Gyulavári Ádám, a Green Fox online képzést vezető mentora.
Az iskola minél szélesebb kör számára szeretné elérhetővé tenni a lehetőséget, ezért a jelentkezőknek mindössze egy egyszerű űrlapot kell kitölteniük a weblapon. A csatlakozáshoz pedig csupán egy laptopra, stabil internetkapcsolatra, a tananyag feldolgozásához pedig középfokú angol nyelvtudásra van szükség.
- mondta el Gyulavári Ádám.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Megint fordul az időjárás, újra jégeső fenyeget
- A Momentum az EU külügyi és biztonsági főképviselőjéhez fordul az orosz hekkertámadás miatt - a nap hírei
- Iszonyatos utcai bunyó volt Pécsen
- Eldőlt a berlini Tesla-gyár sorsa – most jön az igazi háború
- Kutatás: már idehaza is gazdasági katalizátorrá vált a túrázás
- Kiszedték a palesztinokból, hol találják meg a túszok holttestét