Kihúzták a Hatoslottó 36. játékhetének csütörtöki nyerőszámait, a tét pedig 200 millió forint volt. Lássuk, sikerült-e valakinek a telitalálat!
Volt egy pillanat, mikor azon is el kellett gondolkodnia, miből vesz parizert magának és a lányának.
Alapos oka volt annak, hogy a kilencvenes évek egyik legnépszerűbb magyar rappere, Ganxsta Zolee sorozatszínésznek állt néhány éve. A zenész a Blikknek mesélte el, hogy a koronavírus-járvány közepette át kellett értékelnie eddigi pénzügyi hozzáállását.
Ganxsta Zolee saját bevallása szerint gyakorlatilag napról napra élt, de a járvány mindent megváltoztatott. Mint mondta, volt egy pillanat, mikor el kellett gondolkodnia azon, miből vesz ételt.
Mindig úgy éltem, hogy hú, nincs pénzem, de tudom, mindjárt lesz egy buli, ami majd kihúz a slamasztikából. Most nincs, de mindjárt lesz. Aztán jött a pandémia és nem volt több buli. Mondtam Zoénak, 'édes lányom, miből veszünk parizert?'
- mesélte a rapper. Elmondta azt is, hogy mikor felkérés érkezett a Keresztanyu című sorozattól, nem gondolkodott sokáig.
Ez a sorozat konkrétan megmentett, ha nincs, egzisztenciálisan hatalmas bajba kerültem volna
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- tette még hozzá Döglégy.
borítókép: Kovács Tamás, MTI/MTVA
Kész, ennyi volt: elhagyta Magyarországot a népszerű műsorvezető - ebbe az ázsiai országba költözött
A kiköltözés gondolata februárban még szinte elérhetetlennek tűnt számára.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







