Összegyűjtöttünk több olyan ajánlatot, ahol 10 ezer forint alatt megszállhatsz februárban.
Ezeket a tanácsokat fogadd meg, ha kimerült vagy: kevesebb alvást, több képernyőidőt hozott a járvány
Az alvás kritikus fontosságú a fizikai egészségünk és az immunrendszerünk hatékony működése szempontjából. Ha eleget és megfelelő minőségben pihenünk, az egyúttal nagyban hozzájárul érzelmi egészségünkhöz is, így nagyobb eséllyel kerülhetjük el a stresszt, a depressziót és a szorongást. A pandémia alatt végzett egyes kutatások közben arra hívják fel a figyelmet, hogy megnövekedett a képernyő előtt töltött óráink száma, míg az alvásé csökkent.
Pedig a túl sok képernyőidő - különösen, ha késő este történik - káros hatással lehet az alvásunkra. Nemcsak az agyat készteti az ébrenlétre, de a kijelzőkből érkező kék fény elnyomja a melatonin hormon termelését a szervezetünkben, ami épp az elalvás segítését szolgálja. Ez az elektronikai eszközeink és a LED-fényforrások által kibocsátott fénytípus
Éppen ezért érdemes a képernyővel rendelkező eszközeink esetében csökkenteni a használati időt, illetve megelőző lépéseket tenni.
Televízió
A televíziók esetében nagyon fontos a kijelzőtípus. Az sem mindegy, hogy mennyire éles és milyen minőségű kép megjelenítésére képes, valamint mennyi kék fényt bocsájt ki. Az LG OLED paneljei például a világ egyik vezető műszaki minősítő intézetének számító német TÜV Rheinland szigorú tesztjén érdemelték ki a "szemkímélő kijelző" minősítést, mivel nagyjából feleannyi kék fényt bocsátanak ki, mint egyes hasonló, csúcskategóriás LCD tévék, ráadásul ezeken az OLED-paneleken vibrálás is alig tapasztalható.
Okostelefon
A legtöbb ember még alvás előtt is az okostelefonjába bújik, híreket olvas, játszik, vagy üzeneteket ír. A pihentető alvás szempontjából ez a legrosszabb rutin, 1-2 órával lefekvés előtt ezért már érdemes elrakni az eszközt annak érdekében, hogy emelkedhessen az elalvásért felelős melatonin hormon szintje. Emellett számos mobilon elérhető a kékfényszűrés-funkció, ezt általában night shift, azaz éjszakai mód vagy komfort nézet néven találjuk meg a kijelzőbeállítások között. Ha nincs a telefonunkon ilyen funkció, egy kifejezetten erre a célra fejlesztett alkalmazás, például a Twilight lehet segítségünkre.
Tablet
Az okostelefonunkhoz hasonlóan a legtöbb tableten is megtaláljuk a night shift módot és erre az eszközre is letölthetünk ingyenes applikációkat, azonban ha biztosra akarunk menni, simítsunk kékfényszűrő fóliát a képernyőre. Ha az olvasólámpa fényénél nyomkodjuk a táblagépet és nem teljes sötétségben, azzal is sokat tehetünk azért, hogy kíméljük a szemünket. Az eszközökben általában van automatikus fényerőszint szabályozó funkció, de ha úgy érezzük, hogy szemünk erőlködik, állítsuk be magunk manuálisan.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Monitor
Míg a mobilt, a tabletet és a tévét jellemzően hosszabb-rövidebb megszakításokkal használjuk, a monitort hosszú órákon keresztül, folyamatosan és közelről nézzük, különösen a karantén alatt. Éppen ezért itt is fontos, hogy a fényerőt és a kontrasztot megfelelően állítsuk be: a túl sötét képernyő ugyanis pont olyan fárasztó lehet a szemnek, mint a túl erős fény.
Az ingyenes kékfényszűrő alkalmazások, mint például a f.lux már asztali számítógépre és laptopra is elérhetők. A fólia ebben az esetben nem jó választás, mert a munka során néha fontos lehet, hogy az eredeti színeket lássuk. Monitor előtt ülve a legjobb választás egy dioptria nélküli kékfényszűrő szemüveg lehet, amit már bármelyik optika kínálatában megtalálhatunk.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







