10 °C Budapest
Közelkép egy fiatal párról, akik az ingatlanügynökök ablakán keresztül néznek be az ablakba

Könnyű lyukra futni: erről jobb, ha mindenki tud az elektonikus ingatlan-nyilvántartással kapcsolatban

2025. február 5. 20:01

Bár az e-Ing rendszer jelenleg még nem működik, és nincs lehetőség az eljárások elektronikus kezdeményezésére, 2025-ben ez meg fog változni. A rendszer fokozatosan elérhetővé válik felhasználók, ügyvédek, közjegyzők és hatóságok számára. A földhivatali rendszerek vármegyénként állnak majd át az új elektronikus rendszerre. De milyen változások várhatóak, és vajon megkönnyíti-e az elektronikus ingatlan-nyilvántartás az állampolgárok életét? 

Az egyik legjelentősebb újítás az automatikus döntéshozatal szélesebb körű bevezetése lesz. Ez azt jelenti, hogy bizonyos eljárások ügyintéző közreműködése nélkül fognak lezajlani, a kérelmező által benyújtott kérelem alapján történnek és az eljárások 24 órán belül, de akár néhány percen belül lezárulhatnak.

A jogszabály ezt a döntési formát már 2017 óta ismeri és alkalmazza például gyorshajtási bírságok kiszabására vagy tulajdoni lapok kiadására, de az ingatlan-nyilvántartási eljárásokban most válik elérhetővé szélesebb körben.

Milyen eljárásokra terjed ki az automatikus döntéshozatal?

Az automatikus döntéshozatal lehetősége többek között az alábbi esetekben áll fenn:

  • § Ingatlan teljes tulajdonjogának átruházása (1/1 tulajdoni hányad) amennyiben az ingatlan tehermentes
  • § Hitelintézeti jelzálogjog bejegyzése és törlése
  • § Végrehajtási jog törlése

Nem alkalmazható automatikus döntéshozatal, ha:

  • § Az ingatlan több tulajdonossal rendelkezik.
  • § Az érintett felek között külföldi vagy kiskorú személy is van.
  • § Az ingatlan tulajdoni lapján bármilyen teher szerepel.

Az ügyvéd és közjegyző felelőssége

Automatikus döntéshozatal esetén az ügyletet ügyintéző nem vizsgálja meg, így a felelősség a kérelmet benyújtó ügyvédre, közjegyzőre, végrehajtóra stb. hárul, növelve ezzel a felelősségüket. A jogszabály azonban biztosít egy garanciális szabályt, amely szerint az ügyfél kérheti, hogy az eljárást teljes eljárásban bírálják el. Ebben az esetben egy ügyintéző fog döntést hozni a benyújtott kérelem vonatkozásában.

Haszonélvezeti jogok és egyéb bejegyzések törlése

Fontos változás, hogy hivatalból, automatikusan törlésre kerülnek azok a jogok, amelyek megszűntek, így például:

JÓL JÖNNE 3,1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 107 405 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 66 220 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 67 312 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
  • Haszonélvezeti, özvegyi, tartás- és életjáradéki jogok
  • Használati jogok
  • Határozott időre alapított jogok, ha a határozott időtartam lejárt

A törlés automatikusan történik a személyiadat- és lakcímnyilvántartás adatai alapján, amennyiben a jogosult elhunyt. A rendszer továbbá észlelni fogja azt is, hogy a határozott időtartam lejárt.

Tulajdoni lapon szereplő adatok – mindig naprakészen

A rendszer biztosítja, hogy a tulajdoni lap automatikusan frissüljön a központi nyilvántartásokból. Ez azt jelenti, hogy a fenti jogok automatikus törlésén túl, nem kell külön kérni a lakcímadatok, céges adatok módosítását. Eddig ezek a problémák gyakran csak az ingatlan eladása során derültek ki, most azonban azonnali módosításokkal az ingatlan-nyilvántartás mindig naprakész lesz.

Milyen előnyei lesznek az e-Ing rendszernek?

  • Gyorsabb ingatlanügyintézés – az eljárások néhány perc alatt lezárulhatnak.
  • Kevesebb adminisztráció – automatikus adatfrissítések, kevesebb manuális beavatkozás.
  • Kevesebb jogi akadály – az elhunytak jogainak automatikus törlése.
  • Egyszerűbb, átláthatóbb rendszer – naprakész és pontos tulajdoni lap adatok.

A változások nemcsak a jogbiztonságot növelik, hanem gyorsabbá és egyszerűbbé teszik az ingatlan-nyilvántartási eljárásokat is” – véli dr. Szűcs Bence Zsolt.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. március 19. szerda
József, Bánk
12. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33