13 °C Budapest
a pile of trash on a curb

Lassan indul a bírságszezon: 150 ezres büntetést kockáztatnak a figyelmetlen ingatlantulajok

2023. január 8. 07:02

Majdnem 32 ezer tonna lomot szállított el Budapesten az FKF 2022-ben. A cég szerint az idei lomtalanítási naptár még készülőben van, érdemes figyelni a tájékoztatásokat. Arra is figyelmeztettek, hogy aki a megjelölt időpontokon kívül helyez ki hulladékot, az 150 ezer forintos bírságot is kaphat. Sokan pedig azt sem tudják, hogy a kihelyezett lom automatikusan az állami kukaholding tulajdona lesz, így aki abból elvesz, az vagyon elleni bűncselekményt követ el!

Tavaly összesen 31 688 tonna lomot gyűjtött be és szállított el a lakóingatlanoktól az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió - tudta meg a cégtől a Pénzcentrum. Mint kérdésünkre elárulták, bár korában rendeztek gyűjtőpontos lomtalanításokat is a fővárosban, de ezt a járványhelyzet tette szükségessé, 2022-ben már nem tartottak ilyet, és idén sem terveznek egy kerületben sem.

A 2023-as lomtalanítási program jelenleg egyeztetés alatt van, így erről jelenleg még nem tudunk tájékoztatást adni

- közölték az idei időpontokat firtató kérdésünkre.

Mint közölték, Budapesten a BKM Nonprofit Zrt. keretein belül működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízió munkatársai a lomtalanítás alkalmával csak a háztartásban feleslegessé vált nagydarabos hulladékokat (amelyek méretük miatt nem rakhatók a hulladékgyűjtő-tartályokba) gyűjtik össze és szállítják el.

Így lomtalanítás alkalmával nem helyezhető ki:

  • a háztartásokban naponta képződő hulladék
  • ipari, mezőgazdasági, szolgáltatási tevékenység következtében keletkezett hulladék
  • veszélyes hulladék
  • elektromos és elektronikai hulladék
  • építési törmelék
  • gumiabroncs
  • zöldhulladék (ág, nyesedék, lomb, fű)
  • szénpor, hamu
  • föld
  • elkülönítetten gyűjtött üveg-, papír-, műanyag- és fémhulladék.

Az FKF arra is külön felhívta a figyelmet, hogy ha olyan eszközeink, bútoraink, használati tárgyaink vannak, amelyeket mások esetleg még használni tudnának, azokat a cég Szemléletformáló és Újrahasználati Központjaiban (1151 Budapest, Károlyi Sándor u. 166. és 1181 Budapest, Besence u. 1/a.) le lehet adni. Emellett a cég azt javasolja, hogy érdeklődhetünk segélyszervezeteknél is, ha valamit sajnálunk kidobni, mert még használható.

A veszélyes hulladékokat pedig az FKF hulladékudvaraiban veszik át a fővárosi lakosoktól egész évben, azokat is szigorúan tilos a lomtalanításkor kitenni.

Csúnya büntetést kaphat, akit elkapnak

Az FKF is külön felhívta a figyelmet arra, hogy

aki települési hulladékot a közterületen engedély nélkül lerak, elhelyez, vagy nem a kijelölt lerakóhelyen rak le vagy helyez el, szabálysértést követ el, melynek büntetése hatósági eljárás megindulása esetén 150 000 forintig terjedhet.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A szabálysértést elkövetőkkel szemben az illetékes hatóság jogosult intézkedni, az ezzel kapcsolatos bejelentést náluk tehetik meg. Éppen ezért nem árt nagyon figyelni az FKF által kiküldött lomtalanítási tájékoztatókra is! Ugyanis abban megjelölnek egy idősávot, amikor ki lehet helyezni a hulladékot.

Aki a megjelölt időpont előtt, vagy után viszi ki a lomokat a közterületre, az szintén elköveti a fenti szabálysértést!

Emellett az FKF kiemelte azt is, hogy a lom az utcára történő kihelyezéssel a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordinációs és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV Zrt.) tulajdonába kerül, így vagyon elleni szabálysértést, illetve bűncselekményt követ el az, aki elvisz belőle. 

Itt a megoldás, ha sürgős lenne

Aki lemaradna a szokásos lomtalanításról, vagy annyi a hulladék, hogy nem bírja kivárni, ameddig lakhelye sorra kerül, annak is kínálnak megoldást! A fővárosi háztartások a lomot egész évben beszállíthatják az alábbi hulladékudvarokba:

  • 1151 Budapest, Károlyi Sándor u. 166.
  • 1186 Budapest, Besence u. 1/a.
  • 1225 Budapest, Nagytétényi út 335.

Fontos, hogy nem lehet korlátlan mennyiségben bármit leadni, az FKF tájékoztatása szerint az alábbi limitek vannak érvényben a hulladékudvarokban:

Forrás: FKF
Forrás: FKF

A lomokat előzetes időpontfoglalás után lehet leadni a fenti helyeken, alkalmanként 150 kg, egy évben maximum 1200 kg mennyiségig. A hulladékudvarok szolgáltatásait a budapesti lakosok lakcímkártya bemutatását követően, hulladékfajtánként meghatározott napi és éves limitig díjmentesen vehetik igénybe - emellett igazolni kell, hogy fizetjük a szemétdíjat.

Emellett a háztartások, társasházak külön díjazás ellenében, soron kívül is rendelhetnek háztól történő lomelszállítást. A díjazás ebben a táblázatban érhető el.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem