20 °C Budapest
10 festői település, ahová a pestiek tömegével költöznek ki + KÉPEK

10 festői település, ahová a pestiek tömegével költöznek ki + KÉPEK

2022. június 22. 13:07

Rohamosan nő a fővároshoz közeli kisebb települések lélekszáma az utóbbi években: egyre többen döntenek a kiköltözés mellett. Ebben bizonyára szerepe van a különböző családtámogatásoknak - mint a falusi csok -, a fővárosi négyzetméterárak emelkedésének, és a járvány hatásainak is. Sokan szívesen költöznek kissé távolabb a fővárostól, a város zaját, illetve ingatlanárait, festői helyekre, kisközöséggi légkörre cserélve.

Gazdasági konjunktúra idején rendszerint megfigyelhető, hogy megugrik a vándorlási kedv is, méghozzá a vidéki zöld környezet irányába. Nem volt ez másképp az utóbbi évtizedben sem: soha nem látott iramban költöztek az agglomerációba, illetve már távolabbi településekre is a magyarok.  Az elmúlt években rengeteg kistelepülésen figyelhető meg az állandó lakosság ugrásszerű növekedése. Ebben bizonyára szerepe van a különböző családtámogatásoknak - mint a falusi csok -, a fővárosi négyzetméterárak emelkedésének, és a járvány hatásainak is. 

Egyre többen döntenek úgy, hogy elhagyják a nagyvárost, és a zöldebb, egészségesebb vidéki életet választják helyette. Továbbra is a fővárosi agglomeráció a legkedveltebb ingatlanpiaci célpont, de már sokan döntenek távolabbi desztinációk mellett is. A toplistát a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nagyhuta, a somogyi Hosszúvíz és a zalai Ligetfalva vezeti. A listán feltűnően sok a Veszprém és Zala megyei törpefalu - tehát könnyen meglehet, hogy a járvány okozta karanténhatásra Balatonhoz költöző városiak vették célba ezeket a törpefalvakat. De nézzük meg melyek a legnépszerűbb fővároshoz közeli települések:

Piliscsaba

Piliscsaba Pest megye északnyugati részén, Budapesttől 25 km-re, a Pilis, a Gerecse és a Budai-hegység által közrezárt Dorogi-medence délkeleti részén fekszik. Már 1990-től dinamikusan növekedett Piliscsaba lakossága, lakóparkok létesültek, amelyek lassan benépesülnek. Közlekedési szempontból Piliscsaba viszonylag kedvező adottságokkal bír, mert amellett, hogy keresztülhalad a központján a 10-es főút, és végighalad rajta a Budapest–Esztergom-vasútvonal, itt ágazik ki a 10-esből az 1133-as számú mellékút, amelyen könnyen elérhető a Zsámbékon át Biatorbágy és az M1-es autópálya felé vezető 102-es főút is. A település a szuburbanizációnak köszönheti 2013-ban elnyert városi rangját és a területén felépült öt, egymástól típusban és történetileg is igen különböző lakópark.

Őrbottyán

A több, mint 7000 lélekszámú város Pest megyében a budapesti agglomeráció külső övezetében, a fővárostól mintegy 30 km-re, észak-keletre, a Nyugati Cserháthoz tartozó Gödöllői-dombság vonulatában helyezkedik el.  Az egykori Őrszentmiklós határában ered a Tece-patak, itt folyik keresztül a Sződ-rákos-patak, melyek a Duna vízgyűjtő területéhez tartoznak. A volt vácbottyányi részben ered a Bara-patak. Ezen kívül - 1968-ban kialakított - horgásztó és három kisebb tó található a településen. Veresegyházról átnyúlik az országosan védett Egervári-láp.

Diósd

Diósd kedves, nyugodt kisváros, Budapest közvetlen szomszédságában annak minden előnyével és - - hátulütőjével. Egyike a legrégebben lakott magyar településeknek, melyről már Anonymus is írt egy krónikájában. A legutolsó felmérés szerint 10 603 lelket számlál a város: Diósd lakóinak száma az elmúlt 20 évben megsokszorozódott. A népesség hirtelen növekedésével az infrastruktúra a település adottságai miatt néha nehezen tart lépést.

Biatorbágy

Biatorbágy Pest megye nyugati részén, Fejér megyével határos területén helyezkedik el. Északról Páty és Budakeszi, keletről Budaörs és Törökbálint, délkeletről Sóskút, délről a Fejér megyei Etyek, nyugatról Herceghalom települései határolják. Állandó lakossága 2022. január 1-jén 14 745 fő, bejelentett lakónépessége összesen 15 058 fő. A munkavállalók zöme már helyben dolgozik, bár még mindig számottevő a Budapestre járók aránya. A lakóterületen működik a kis- és közepes vállalkozások nagy része, köztük több csomagolóanyagot gyártó üzem, szállítmányozó, kiskereskedelmi és vendéglátó-ipari, számítástechnikai és egyéb szolgáltatásokat nyújtó cégek.

Budakalász

Budakalász a Dunakanyar déli kapujában, a Budai- és a Pilis-hegység, valamint a Visegrádi-hegység találkozásánál, egy félkör alakú hegykoszorú öblözetének középpontján található. 15 négyzetkilométeres területe nagyon változatos tájképet nyújt: néhány kilométeres kiterjedésben egymást váltják a síksági és dombsági felszínformák, így az idők folyamán a mezőgazdaságnak szinte minden ágazata kifejlődhetett, és jelentős szerepet tölthetett be a falu életében. A főváros közelségnek köszönhetően Budakalász az 1990-es évektől a multinacionális cégek érdeklődésének középpontjába került. Egymás után épültek a nagy üzletközpontok. Az infrastruktúra jobbítására komoly erőfeszítéseket tett és tesz az önkormányzat.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Zsámbék

Zsámbék túlnyomó része a Zsámbéki-medence nyugati vízválasztó hegyvonulatán belülre, attól keletre esik, de a város közigazgatási területének egy kis hányada a Nyakas-hegy vonulatán túl helyezkedik el. Az M1-es autópályáról a 26-os kilométerénél van lehajtó Zsámbék felé, de elérhető az 1-es főút felől is. Mivel a településen áthalad az 1-es főutat a 10-es főúttal összekötő 102-es út is, ezért a Pilis felől is jól megközelíthető.

Ruined church in Zsámbék, Hungary
Ruined church in Zsámbék, Hungary

Velence

Gyorsan fejlődő, országos jelentőségű fürdőváros, mely főként a Velencei-tónak, valamint két nagyváros, Budapest és Székesfehérvár közelségének köszönheti gazdaságának és népességének jó ütemű növekedését. Közúton az M7-es autópályán, a 7-es főúton és több kevésbé jelentős úton, vasúton a Budapest–Székesfehérvár-vasútvonalon két megállóhellyel érhető el. A természeti és kulturális értékek mellett az oktatás és az egészségügyi ellátás magas színvonala, a szolgáltatások elérhetősége, a természetközeli kikapcsolódás lehetősége, a kiváló közlekedési kapcsolatok Budapesttel és Székesfehérvárral sokak számára teszik vonzóvá városunkat– így nemcsak a lakosságszám, de a gyermekek száma is folyamatosan emelkedik.

Lake Velence and neighboring villages, Velence, Hungary
Lake Velence and neighboring villages, Velence, Hungary

Gyömrő

Gyömrő város Pest megyében, a Monori járásban, a budapesti agglomerációban. A település kertvárosi jellegű, minden közművel el van látva, útjai, utcái teljes mértékben aszfaltozva vannak. A település Budapest központjától 30 km-re, városhatárától 7 km-re, a fővárostól keletre, a Budapest–Nagykáta–Szolnok vasútvonal mentén fekszik. Itt találkozik a Cserhát-hegység déli nyúlványának Gödöllői-dombsága az Alföld északi peremével. Gyömrőn városháza, egy bölcsőde, három óvoda, négy általános iskola, egy gimnázium és szakközépiskola, két szakiskola, öt háziorvos, két orvosi rendelőintézet, három gyógyszertár, rendőrőrs, mentőállomás, önkéntes tűzoltóság, polgárőrség, városvédelmi egyesület, könyvtár, művelődési ház, egy postahivatal is található.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem