Flying, Summer, Sunset, city, drone view

Tömegével költöznek ezekre a vidéki településekre a pestiek: itt a 2022-es toplista

2022. március 5. 13:15

Amíg nagyon sokáig inkább a falvak, kistelepülések elnéptelenedése volt a jellemző, és a lakosság inkább a városokba igyekezett költözni, az utóbbi években változás állt be ebben a folyamatban. Az agglomeráció egyre népszerűbbé vált, immár nem csak a főváros körül, hanem az ország más vidékein is újra kapósak lettek a kisebb településeken a családi házak. A családtámogatási intézkedések, illetve a járvány csak fokozta a kitelepülési hullámot. A Pénzcentrum most a megvizsgálta, melyek a legnépszerűbb eldugott kisfalvak, fővárosi agglomerációs települések, illetve azok a városok, ahová a legtöbben költöztek 2022-ben.

Megjelentette legfrissebb lakossági statisztikáit a Belügyminisztérium, ez alapján Magyarország állandó lakossága 2022. január 1-jén 9 841 587 fő volt, fél százalékkal kevesebb, mint 2021-ben. A fővárosban 1 644 146-an, városokban 5 169 097-en, községekben, falvakban 3 027 793-an élnek. Az elmúlt egy, illetve 5 évben rengeteg kistelepülésen figyelhető meg az állandó lakosság ugrásszerű növekedése. Ebben bizonyára szerepe van a különböző családtámogatásoknak - mint a falusi csok -, a fővárosi négyzetméterárak emelkedésének, és a járvány hatásainak is. Nézzük, melyik települések népszerűsége nőtt meg az elmúlt években!

Először megnéztük az abszolút toplistát: mely településeken nőtt a legnagyobb arányban a népesség az elmúlt egy, illetve 5 év során. Fontos, hogy arányokat vettünk figyelembe, tehát a százalékos növekedést, és nem azt, hogy hány fő költözött az adott helyre - hiszen egy 100 fős településre beköltöző plusz 50 fő jóval nagyobb változás, mintha egy 25 ezer fő lakta városba költözik 1000 fő.

Az egy év alatti változás tekintetében szinte csak törpefalvakat találunk, ahogy már 10 fő beköltözése, vagy születése is is kimagasló növekedést jelent. A toplistát a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nagyhuta, a somogyi Hosszúvíz és a zalai Ligetfalva vezeti. Ezen a listán feltűnően sok a Veszprém és Zala megyei törpefalu - tehát könnyen meglehet hogy a járvány okozta karanténhatásra Balatonhoz költöző városiak vették célba ezeket a törpefalvakat.

Ha viszont megnézzük, hogy 2017. január 1-je óta hol nőtt a legnagyobbat a lakosságszám, akkor már több 1000 fő feletti kistelepüléssel találkozhatunk a listán. Rögtön az első két helyen Rajka és Vámosszabadi, két határmenti település lakossága több mint a duplájára nőtt. Erre azonban egyszerű a magyarázat: Rajka gyakorlatilag Pozsony agglomerációjává vált az évek során, hiszen a megélhetés olcsóbb a határnak ezen a felén. Vámosszabadi szintén a Szlovák határ mellett fekszik, Győrtől alig 10 kilométerre. A törpefalvakon kívül még a két budapesti agglomerációban található Nagytarcsa és Délegyháza fért bele a top20-ba, illetve a Veszprém mellett fekvő Márkó és a Soprontól nem messze található Harka.

Egyre népszerűbbek a vidéki kisvárosok is

Hogy kiszúrjük a törpefalvakat, megvizsgáltuk, hogy külön a városok esetében hol nőtt a leginkább a lakosságszám a Belügyminisztérium statisztikája szerint. 2021. és 2022. január 1-je között Zalakarosra, Piliscsabára és Őrbottyánra költöztek arányaiban a legtöbben. Nem meglepő, hogy ebben a listában is rengeteg a Pest megyei kisebb település, mint Diósd, Biatorbágy, Budakalász, Zsámbék. Megyei jogú városok közül egyedül Érd vette fel a versenyt lakosságszám növekedésben a kisebb városokkal.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Az sem meglepő, hogyha 5 év távlatában nézzük a lakosságszám változást, szintén zömmel Pest megyei városokkal találkozunk a toplistán. A Fejér megyeiek közül felkerült még Velence, Gárdony és Adony is - bár ahogy átalakult a főváros-vidék viszonya az elmúlt évek során szinte már ezek a települések is agglomerációsnak számítanak, (ahogy bizonyos szempontból a Balaton és a Velencei-tó környéke).

Az agglomeráció népszerűsége töretlen

Mivel ennyire tükröződik a fenti statisztikákban Budapest vonzáskörzetének hatása, ezért külön kigyűjtöttük a Pest megyei falvakat és városokat is. Itt azt érdemes látni, hogy amíg egy év alatt több kisebb faluban is megnőtt számottevően a lakosok száma, addig 5 év távlatában inkább a 4000 fő feletti települések dominálnak. Az elmúlt 5 év nagy nyertesei a népszerűségüket tekintve Nagytarcsa, Délegyháza és Pócsmegyer, míg az egy éves növekedés tekintetében az aprócska Perőcsény állhatott a dobogó tetejére.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Csendes gyilkostól rettegnek a magyarok: van ok a félelemre, a génjeinkben lapulhat a kór

A szorongás nem alaptalan, hiszen Magyarország évek óta rosszul szerepel a rákkal kapcsolatos halálozási listákon.

Elképesztő, mire szórják a magyarok a pénzt: úgy vesszük ezeket, mint a cukrot

Akár esküvő, akár születésnap, a magyarok imádnak ajándékozni. Ajándékot pedig egyre többen online vásárolnának.

Hatalmas pénzek röpködnek a magyar Kickstarteren: mutatjuk a legnagyobb dobásokat

Az alig egy hónapja indult első hazai közösségi piactéren már meg is vannak az első sikeres projektek.

Csúnyán elintézheti a magyarok megtakarításait a válság: így még kijátszhatod az inflációt

A pénzügyi szakértők most elmondták, milyen tippekkel spórolhatunk.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. július 3. vasárnap
Kornél, Soma
26. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2022. július 3. 16:06