0 °C Budapest
Landscape of Lake Balaton from Tihany peninsula, Hungary

Nyaralót fillérekért a Balatonnál? Nincs jó hírünk, itt a legolcsóbb tóparti települések listája

2022. április 12. 05:38

A gazdasági előrejelzésekből már most kitűnik, hogy idén messze nem lesz zökkenőmentes évünk, és ez az élet minden területére, így a nyaralópiacra is kihathat. A Pénzcentrum által megkérdezett szakemberek szerint ugyanakkor az árak várhatóan nem fognak csökkenni sem a Balatonnál, sem a többi kedvelt üdülőhelyen, inkább az árnövekedés lassulása várható. Mint kiderült, a magyar tengernél egekben vannak a négyzetméterárak, és immár a tótól távolabbi, olcsóbb településeken is szinte lehetetlen 30 millió forint alatt épkézláb ingatlanhoz jutni. Az eddig "titkos tippként" emlegetett Tisza-tónál ugyan még mindig lehet emberi áron nyaralót venni, de már itt is egyre vastagabban fog az eladók ceruzája. A velencei-tavi négyzetméterárakat pedig felhúzzák a pestről kiköltözők.

Az idei év első negyedéve - a szomszédban zajló háború ellenére - meglehetősen élénknek mondható a hazai ingatlanpiacon. Elsősorban a lakáspiacon, de a nyaralók piacán is van már némi mozgás - közölte a Pénzcentrum kérdésére az Otthon Centrum. Hozzátették, ez utóbbi esetében jellemzően a jó idő beköszöntével április-májusban, illetve a nyaralási szezonban és közvetlen utána érzékelhető nagyobb érdeklődés.

A pandémia nagy lökést adott a piacnak, az elmúlt években különösen a vízpartok közelében nőtt számottevően az adás-vételek száma. Megfigyelhető volt, hogy sokan nem csupán a nyári szabadság időszakára gondolva keresnek nyaralót, hanem valóban második otthonnak.  Az idei év sok bizonytalanságot rejt magában, az emelkedő hitelkamatok, a háború és a szankciók kedvezőtlen hatása a gazdaságra, elbizonytalaníthatják a keresőket. Egy-két hónapnak azonban még el kell telnie ahhoz, hogy érdemben lássuk a nyaralópiacot érintőn esetleges változásokat

- közölték a szakemberek.

Az OTP Ingatlanpont tapasztalatai területenként eltérőek: mint megkeresésünkre válaszolták, míg a Balaton déli partján folyamatosan magas az érdeklődők és tranzakciók száma, addig a Velencei-tó környéki településeken márciusban visszafogottabb volt a kereslet, azonban az árak továbbra is változatlanok és még további növekedés is prognosztizálható. A Tisza-tó partján a korábbi időszakhoz képest nem változott az érdeklődés, bár még csak az év elején járunk.

Csak egy kicsi hiányzik az álomnyaralóhoz? Nézz körül a Pénzcentrum hitelkalkulátorában!

Az elmúlt években a nyaralópiacon is csökkent a szezonalitás kérdése és szinte egész évben erős volt a kereslet, aminek esetlegesen az összetételében volt változás - ismertette Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője.

Míg év elején és tavasszal inkább a nagyobb drágább ingatlanokat keresik a vevők, amelyek általában gyorsan új tulajdonosra is találnak, a szezon utáni időszakban a lakások és kisebb értékű ingatlanok iránt fokozódik az érdeklődés. 2022-ben még aktív nyaralópiacra számítunk

- vázolta.

Az Ingatlan.com szerint azonban az idei első negyedévben csökkent az érdeklődések száma a nyaralók iránt tavalyhoz képest. Balogh László, a cég vezető gazdasági szakértője szerint ebben szerepe van az eddig végbement drágulásnak és a hitelkamatok emelkedésének is.

Elpártolnak a kispénzűek a Balatontól?

Azt is megkérdeztük a szakemberektől, hogy mik a várakozások az idei évre a nyaralópiacon: a konszenzusos válasz az volt, hogy a Balatont idén sem taszíthatják le a trónról, hiszen Közép-Európa legnagyobb tavánál mindigis volt és lesz kereslet az ingtlanokra. És azt sem szabad elfelejtetni, hogy Magyarország infrastrukturálisan legjobban kiépített, legszélesebb körű szolgáltatásokkal rendelkező üdülőövezetéről van szó - fűzte hozzá az OC, akik szerint azonban

a romló gazdasági helyzet visszafoghatja a nyaralópiacot is, ugyanakkor a jó minőségű, prémium elhelyezkedésű ingatlanok eladóinak várhatóan nem kell aggódnia.

Sőt, Katona Tamás, az OTP Ingatlanpont siófoki irodájának vezető értékesítési tanácsadója szerint a Balaton partján további áremelkedés valószínűsíthető az év folyamán, amit az újépítésű ingatlanok folyamatos áremelkedése és az építési költségek növekedése is alátámaszt és ezt a folyamatot erősítheti az is, ha a külföldi befektetők ismét nagy számban jelennek meg a Balatonnál.

Az emelkedő árak mellett viszont csökkenő forgalom prognosztizálható az idei évre

- hívta fel a figyelmet. Kiss György Csaba, a vállalat tiszafüredi irodájának vezető értékesítési tanácsadója szerint nagy a kereslet a Tisza-tó iránt is.

Benedikt Károly a balatoni helyzet kapcsán elmondta, hogy míg az országos ingatlanpiacon Budapest, a szűkebb nyaralópiacon pedig a Balaton az abszolút trenddiktáló terület. Még ha arányaiban néha változik is a népszerűségük, elsősorban mindig ezeken a területeken mutatkoznak meg az ingatlanpiaci változások első jelei, így érdemes figyelni a két régióra.

Balogh László pedig megjegyezte, hogy adataik szerint a balatoni régióban egy-egy eladott ingatlan értéke már magasabb mint a budapestieké.

Visszaesést hozhat a háborús válság?

Az orosz-ukrán konfliktus gazdasági hatásai már be is rúgták az ajtót, és bizony a nyaralópiacon is elég keményen éreztethetik a hatásukat. Főleg, ha hozzávesszük azt is, hogy a hitelek kamatai is folyamatosan emelkednek, ahogy a jegybank az alapkamat emelésével próbálja kordában tartani az inflációt. A két tényező együttesen pedig igen komoly felfordulást okozhat.

Benedikt Károly ennek kapcsán elmondta, hogy ebből a szempontból nincs, vagy kevesebb a különbség a teljes ingatlanpiac és a nyaralók között:

amennyiben jelentősen változik a társadalom gazdasági helyezte, úgy több elhalasztott ingatlanvásárlással kell majd számolni, de egyelőre még az első hónapokban mindig erős érdeklődést tapasztalunk az értékesítési számok alapján.

Az OC által mért ügyfélaktivitási mutatók is stabil érdeklődést jeleztek, de ők is úgy gondolják, hogy érezhető lesz a fentiek hatása - bár még "téli álmát alussza" a nyaralópiac.

Bár az OTP Ingatlanpont szerint az orosz-ukrán fegyveres konfliktus ingatlanpiaci hatásai most nehezen megjósolhatók, a gazdasági bizonytalanság és a változó kamatkörnyezet várhatóan kettős hatást fog gyakorolni a nyaralóingatlanok piacára is.

Egyrészt az ingatlan, mint hosszú távon is biztonságos és jövedelmező befektetés felértékelődhet azok körében, akik teljesen, vagy nagyrészt önerőből vásárolnak, azokat viszont, akik a vételt elsősorban hitelből finanszíroznák, elbizonytalaníthatják és a vásárlás elhalasztására sarkallhatják

- emelték ki a szakértők.

Balogh László is azzal számol, hogy visszaesés jöhet, főleg a Balatonnál, hiszen az elmúlt 1-2 év drágulása miatt a tóparti nyaraló luxuscikké vált, és az ilyen típusú kiadásokat szokták a vevők legelőször visszavágni a lakáspiacon, ha beütnek a gazdasági nehézségek.

Aki mindenképpen üdülővásárlásban gondolkodik, az valószínűleg inkább a Tisza-tó vagy a Velencei-tó környékén fog keresgélni. A Tisza-tó mellett például harmadannyiba kerülnek a nyaralók mint a Balatonnál, és oda is autópályán juthatnak el a tulajdonosok

- vázolta.

Nem csak a magyar tengernél ütött be a horror drágulás

Az már megszokott, hogy a magyar tengernél évről évre egyre csak az egekig kúsznak az árak, ám az ingatlan.com adatai szerint ha a használt és az új lakások, házak és nyaralók árait együtt nézzük, akkor a legtöbb Balaton-parti és Tisza-tavi településen 30-40 százalékos volt az áremelkedés az elmúlt 12 hónapban.

De ez paradox módon nem csak a drágulásnak köszönhető. Az is fontos szerepet játszik, hogy az új építésű ingatlanok aránya jóval nagyobb a kínálatban mint korábban, ezeknek az ára pedig eleve magasabb. Ez pedig az átlagos árakat is felfelé húzza

- tette hozzá a cég szakértője.

Benedikt Károly is megerősítette, hogy a nyaralóövezetek abszolút az ingatlanpiac slágertermékei voltak az elmúlt két évben, ami az árakban is megmutatkozott. A legtöbb lokációban így kétszámjegyű áremelkedéssel találkozhattak a vásárlók éves szinten, átlagosan 20-30 százalékos növekedés volt tapasztalható az elmúlt években.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Várhatóan ennek dinamikája csökkeni fog 2022-ben, de az iránya nem fordul meg, így még mindig inkább emelkedő árakra kell számolni idén is

- húzta alá.

Az OC-nél is úgy számolnak, hogy az elmúlt évhez képest mintegy 30 százalékot emelkedtek az árak, míg a járvány előtti időszakhoz képest megduplázódtak.

Az áremelkedés mindenütt érzékelhető volt, azonban a kiinduló érték nagyon más a Balaton keleti medencéje és mondjuk a Tisza-tó között. Sőt, akár településen belül is jelentős különbség tapasztalható. A drágulás a vízpart közeli és a települések központi részén volt számottevő

- ismertették hozzátéve, hogy ez a Balatonnál a vasútállomások közeli, illetve a vasút és a tó közötti részt jelenti elsősorban. A vasúttól és vízparttól távolabbi területeken mindig mérsékeltebb árak és áremelkedés tapasztalható. A legjelentősebb drágulás, így a legmagasabb árak is a fővároshoz közeli Balatoni részeken és Velencei-tónál volt tapasztalható.

Változó mértékben, de minden területen növekedtek az árak a járvány előtti időszakhoz képest az OTP-s szakértők szerint is, ők a legmagasabb emelkedést a jellemzően alacsonyabb árszínvonalú területeken regisztrálták.

Ezek a legdrágább balatoni települések

Abban sincs sok változás, hogy a balatoni térség még mindig a legdrágább terület az országban, itt már a fővárosi árakhoz közelítő, némely esetben meghaladó árakkal lehet kalkulálni - főleg a közvetlen vízpari ingatlanok tekintetében. Benedikt Károly szerint a legdrágább települések a Balatonfüred-Csopak-Tihany háromszögben találhatóak, várhatóan ez 2022-ben is megmarad.

A Balaton-parti települések köziül változatlanul Tihany, Balatonfüred, Siófok, Szántód és Csopak a legdrágábbak az OTP Ingatlanpont adatai alapján. Itt az átlagos települési négyzetméterárak 640 ezer és 850 ezer forint környékén mozognak. Hozzátették, a Tisza-tó legdrágább településén, Tiszafüreden ennél jóval alacsonyabb az átlagos ár, de itt is találni 500-700 ezer forintos négyzetméteráron hirdetett lakóingatlanokat.

Sőt, több balatoni településen már millió fölöttiek a négyzetméterárak, az Ingatlan.com adatai szerint például áprilisban

Ugyanebben az időszakban Gárdonyban és Velencén 700 ezer és 800 ezer forint között volt az átlagár, mialatt a Tisza-tónál a legdrágább Tiszafüreden 360 ezer forintot kértek egy négyzetméterért - Sarudon és Tiszaderzsen pedig 200 ezer forint alattiak voltak az átlagárak.

Már a legolcsóbb sem olyan olcsó

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy alakultak az árak a "Balaton agglomerációjában", azaz a tótól kicsit távolabb fekvő, de ezért valamivel olcsóbb településeken. Ennek kapcsán Katona Tamás arról beszélt, az árak emelkedésével bővül az ingatlankeresők által preferált települések listája és már a tó partjától távolabb, akár 10-15 kilométerre fekvő településeken is megjelentek a nyaralóvásárlás céljával érkező érdeklődők, ilyen település például Lepsény.

Az OTP Ingatlapont adatai szerint az átlagos négyzetméterárak alapján a legolcsóbb vízparti települések a Balatonnál:

  • Kővágóörs,
  • Felsőpáhok,
  • Balatonszabadi,
  • Balatonfőkajár,
  • Kőröshegy.

Az OC szerint az utóbbi időben a Balaton-felvidéken nőtt meg a tótól pár kilométerre fekvő nyaralók iránti kereslet. Cserszegtomajon, Nemesvitán, Dörgicsén még mindig a siófoki, füredi ár feléért, harmadáért lehet nyaralóhoz jutni.

Benedikt Károly is megerősítette, hogy a kereslet a második településövezetben is erős, azonban az elmúlt években pont emiatt ezeken a településeken volt a dinamikusabb áremelkedés.

Így az árolló csökkent a közvetlen vízparti települések és ingatlanok tekintetében. Természetesen még így is olcsóbbak ezek a települések, de már nagyon nehezen lehet kifogni igazán kedvező árú ingatlanokat itt is. 30 millió forint alatt nagyjából már ezeken a településeken is szinte lehetetlen normális ingatlant találni

- vázolta a szakember.

Balogh László is arról beszélt, hogy míg a Balaton-parti településeken 500 ezer - 600 ezer forintos négyzetméterárnál olcsóbban nem jutunk ingatlanhoz, addig a 10-20 kilométerrel odébb található településeken már 270 ezer - 300 ezer forintos átlagárakkal is találkozhatunk négyzetméterenként.

Még mindig titkos tipp a Tisza-tó?

Az elmúlt években a nyaralópiac "titkos tippjeként" emlegették a Tisza-tavat, ahol még emberi áron lehetett nyaralóhoz jutni. Azonban, ahogyan az Otthon Centrum is rámutat, a térség az utóbbi időben jelenős fejlesztéseken ment keresztül: megépült tó körüli bicikliút, az üdülőidőszakban közvetlen vasúti összeköttetést kapott Budapestről, stb.

Így az áremelkedés itt is érzékelteti hatását. A nagyobb településeken elsősorban Abádszalókon és Tiszafüreden az utóbbi években közel duplájára nőttek a négyzetméterárak és az árszint a Balatonfelvidékivel hasonló 200-250 ezer forint négyzetméterenként

- vázolták.

Benedikt Károly is arról beszélt, hogy bár még mindig kedvezőbbek az árak a területen, de a tavalyi áremelkedés itt is éreztette hatását. Ugyanis 2021-ben felkapott lett a Tiszta-tó is, és ez várhatóan idén sem fog változni, bár tény hogy a fővárostól jóval többet kell utazni a pihenni vágyóknak - jegyezte meg.

Az OTP Ingatlanpont is arról számolt be, hogy bár a balatoni árakkal összehasonlítva a Tisza-tó továbbra is megfizethető területnek számít, de a frekventáltabb településeken, például Tiszafüreden egyértelmű az áremelkedés és már a kis környékbeli településeken is sokkal bátrabban árazzák be ingatlanjaikat az eladók.

A Tisza-tónál dinamikus az áremelkedés az ingatlan.com adatai szerint is:

  • Abádszalókon 27 százalékkal 231 ezer forintra,
  • Kiskörén és Poroszlón 37-39 százalékkal 208-256 ezer forintra,
  • Tiszafüreden pedig 70 százalékkal 360 ezer forintra nőttek az átlagos négyzetméterárak. 

A Velencei-tóra nem csak nyaralni mennek a magyarok

Ahogyan korábbi cikkünkből kiderült, a Velencei-tó mára egy egészen különleges térséggé vált, hiszen a területet nem csak a nyaralóvadászok egyik kedvence, de egyre többen költöznek ide a fővárosból, hiszen vonattal kevesebb mint egy óra alatt Budapesten lehet lenni, és kocsival is hasonló ingázási idővel kell számolni. Ez az időintervallum pedig a szakemberek szerint az a lélektani határ, amennyit bevállalnak a magyarok az "agglomeráció 2.0-ból" való ingázásra. Sőt, a tó környéke Székesfehérvárhoz is igencsak közel van, úgyhogy két gazdasági övezetbe is lehet járni dolgozni.

Ennek megfelelően az árak is az egekig emelkedtek, az Otthon Centrum akkor azt közölte, hogy adataik szerint a tó körül átlag 50 millió forintot kértek egy használt házért, míg a négyzetméterár 433 ezer forint volt 2021-ben. Az OTP Ingatlanpont szerint bár településenként eltérő az árszínvonal, a használt ingatlanok elérhetik a 600 ezer forintos, az újépítésű projektekben épülő társasházi lakások pedig a 800-900 ezer forintos átlagos négyzetméterárat is.

Balogh László pedig egyenesen úgy fogalmazott, hogy a Velencei-tó környéki árak rakétasebességgel zárkóznak fel a budapestiekhez, öt év alatt több mint duplájára emelkedtek, és adataik szerint ma már átlagosan 788 ezer forintot kell fizetni egy négyzetméterért.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Óriási dobásra készül 2023-ban a magyar Kickstarter: ez lehet a válság ellenszere?

Hivatalosan is elindította befektetési kampányát a Brancs közösségi piactér, amely rekordérdeklődéssel zárta az előregisztrációs kampányát.

Újabb két közösségi kampány lett sikeres: mutatjuk, hogy melyik (x)

Év végén két újabb izgalmas kampány ért el kiemelkedő sikereket a Brancs piacterén.

Jövőre ezeket az ötleteket lesz érdemes figyelni!

Most viszont bemutatunk 3 olyan projektet, amikről valószínűleg sokat fogunk még hallani 2023-ban!

Zubreczki Dávid: teljesen abszurd, hogy erről végleg lemondtak a budapestiek

A könyv szerzőjét, Zubreczki Dávidot kérdeztük a balatoni fejlesztésekről, a városnézésről, építészetről és hogy mitől lenne élhetőbb Budapest. Interjú.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. január 30. hétfő
Martina, Gerda
5. hét
KONFERENCIA
Tovább
Digital Transformation 2023
Innovatív technologiák a hatékonyságnövelésért!
Sustainable Tech 2023
Innováció ma, zöld gazdaság holnap!
Biztosítás 2023
A tavasz meghatározó pénzügyi konferenciája március 8-án!
EZT OLVASTAD MÁR?