A trükk az, hogy a fehérre mázolt üvegfelület a napsugárzás jelentős részét visszaveri, mielőtt az áthatolna az üvegen és felmelegítené a belső tereket.
A korlátozások feloldása sok változást hozhat magával. Tűkön ülve várták a helyzet alakulását azok az ingatlantulajdonosok is, akik az elmúlt években befektetési céllal vásároltak fel ingatlanokat, s alakították ki azokat rövidtávú kiadásra. A koronavírus megjelenésével Budapestről egy szempillantás alatt eltűntek a turisták és a helyzet az elmúlt több mint egy évben nem változott. Most viszont minden bizonnyal komoly fordulat fog ezen a téren is történni.
„Jelenleg a belvárosi kiadó lakáspiacon azt tapasztaljuk, hogy a kereslet egyelőre még alacsony” – összegez Ben-Ezra Orran, a Central Home szakértője. –„Viszont azok a lehetőségek, amelyek a járvány kezdetén, a gazdaság és szolgáltatási szektor leállásakor kialakultak, például, hogy a tulajdonosok több hónapig elengedték a bérleti díj felét, csökkentették a bérleti díjakat 30 százalékkal, csak hogy megtartsák a bérlőiket, vagy ki tudják adni az ingatlanjaikat a válság idején is, mostanra egyértelműen megszűntek.”
Ami tény, és egyértelműen a koronavírus megjelenése az oka: a bérleti díjak a belvárosban hozzávetőlegesen 20 százalékkal alacsonyabbak, mint 2 évvel ezelőtt. A kiadó lakások területén jelenleg is nagyon csekély a forgalom, hiszen az egyetemek, főiskolák üresek, a külföldi beutazások pedig nagyon szigorúan korlátozottak. Szakértői vélemények szerint már csak néhány hónapot kell várni a piac felélénkülésére.
Előreláthatólag nyáron, júliusban és augusztusban, amikor beindul a diákszezon, kiderülnek a felsőoktatási ponthatárok és visszatér a jelenléti oktatás, várható, hogy újra nagyszámú kereslet fog megmutatkozni a kiadó lakások iránt a belvárosban is.
„Van még egy fontos tényező, amely befolyásolhatja a belvárosi albérleti piacot” – folytatja Ben-Ezra Orran:
Az AirBnB lakások kapcsán azon tulajdonosoknál, akik megtartották a lakásukat és nem értékesítették, hanem inkább csekélyebb hozam reményében kiadták hosszútávra, azt prognosztizáljuk, hogy a következő egy évben nem fognak még visszatérni az AirBnB piacra.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A szakértő szerint teljesen érthető, hogy sokan attól teszik ezt függővé, hogy az EU-s országok között milyen mozgási szabadság lesz, illetve a vakcinaigazolások, vakcinaútlevelek mennyire működnek majd. Az AirBnB piac jelenleg még nagyon bizonytalan, a Central Home ezért úgy gondolja, hogy sok tulajdonos inkább idén is megmarad a biztos, hosszútávú lakáskiadásnál.
Idén nyáron erős kereslet várható a hosszútávú kiadó lakások piacán, de bőven lesz kínálat a bérlőknek. Bérleti díj emelkedés viszont szerintük nem várható jelentősebben, prognózisuk kb. 20 százalékos emelkedést vetít előre.
Ilyen van? A nyár közepén állt meg az ingatlandrágulás ebben a hazai régióban, örülhetnek a vásárlók
A vevők ma már hallani sem akarnak korszerűtlen balatoni házakról, és sok milliót bukik az az eladó, aki ilyet dob piacra.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







