10 °C Budapest

A magyar fatalok harmada küszködik: nehezen vészelik át a hónapokat

2018. augusztus 28. 09:05 2 perc

A nemrég nyilvánosságra hozott Magyar Ifjúsági Kutatás 2016 másik kötete, a Margón kívül szomorú képet fest a magyar fiatalokról. Kiderült, hogy kifejezetten pesszimisták, és sokan közülük anyagi gondokkal küzdenek - a kiadványt a 24.hu elemezte.


Ez év augusztusában hozták nyilvánosságra, a Magyar Ifjúság Kutatás 2016-ot, ám mellett készült egy másik kötet is: a Margón kívül, mely tovább árnyalja a magyar fiatalok helyzetét. E szerint a 15-29 évesek száma 2016-ban 1,7 millió volt, ami a népesség 17,5 százaléka. Ez 105 728 fővel kevesebb, mint a 2011-es népszámlálás idején.

Megállapítható, hogy az alapfokú tanulmányok elvégzése már általánossá vált, ugyanakkor vannak még, akik lemorzsolódnak. Minden huszadik fiatal az általános iskola befejezése után meg sem próbált továbbtanulni, - ebben az előző évekhez képest növekedés tapasztalható.

Kiderül az is, hogy az oktatási esélyek nem változtak, sőt, a felsőoktatás kapui egyre jobban bezáródnak a kevesebb társadalmi-kulturális tőkével rendelkező családok előtt. Minél magasabb az apa iskolai végzettsége, annál valószínűbb, hogy a gyermeke is eljut a felsőoktatásig.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Beszédes mutató az is, hogy a fiatalok 45 százaléka úgy véli, az elmúlt tíz évben romlott az emberek életszínvonala, az ország gazdasági helyzetét a megkérdezettek harmada látja pesszimistán, 37 százalék stagnálást, 30 százalék pedig javulást érzett.

Saját szubjektív anyagi helyzetüket tekintve sem nevezhetőek optimistának: a 15 és 29 év közöttiek mindössze a 7 százaléka sorolta magát a teljesen gondtalanul élők körébe, a rendszeres nélkülözések és anyagi gondok között élők aránya 11 százalék. A legnagyobb csoportot azok alkotják, akik úgy vélik, ha beosztják, jól ki tudnak jönni a jövedelmükből, családjuk pedig ezen a téren könnyebben boldogul.

De a fiatalok harmadát teszi ki az a tábor, amelynek tagjai számára a szigorúan beosztott anyagiak mellett is nehézkesen megy egy-egy hónap átvészelése.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 4. 09:03