24 °C Budapest

Kubai szüzekre fáj a nyugatiak foga: a diktátor így lendíti fel a turizmust?

2010. május 9. 11:02

Havanna a héten jelentette be, hogy a kubai kormány tervei szerint haszonbérleti konstrukcióban lehetővé tennék a külföldiek által végrehajtott ingatlanfejlesztéseket, a tulajdonszerzési tilalom azonban továbbra is érvényben maradna.

A pénz szűkében tengődő karibi országnak turisztikai szempontból nincs oka a panaszra, ugyanis az elmúlt évben körülbelül 2,4 millió turista látogatott az országba, de ezek többsége csak rövid időt töltött és kevés pénzt költött ott.

Kuba azt várja az intézkedéstől, hogy tovább élénkül a turizmus és a fejlesztések jellegéből adódóan egyre nagyobb számban érkezhetnek tehetős turisták az országba, akik lényegesen több pénzt hagynak ott a nyaralásuk alatt.

A turisztikai miniszter szerint előrehaladott tárgyalásokat folytatnak több európai és kanadai befektetővel, akik szűz területeket, érintetlen partszakaszokat kapnának haszonbérleti konstrukcióban, ahol golfpályákat, apartmanokat, villákat és egyéb turisztikai célú fejlesztéseket hajtanának végre.

Az országban az 1959-es forradalmat követően kiment a divatból az úri sportnak tekintett golfozás, jelenleg egyetlen 18 lyukú golfpálya található a szigetországban. A tervek szerint további 10 pályát építenének a teljes hozzá tartozó infrastruktúrával.

Csendes gyilkostól rettegnek a magyarok: van ok a félelemre, a génjeinkben lapulhat a kór

A szorongás nem alaptalan, hiszen Magyarország évek óta rosszul szerepel a rákkal kapcsolatos halálozási listákon.

Elképesztő, mire szórják a magyarok a pénzt: úgy vesszük ezeket, mint a cukrot

Akár esküvő, akár születésnap, a magyarok imádnak ajándékozni. Ajándékot pedig egyre többen online vásárolnának.

Hatalmas pénzek röpködnek a magyar Kickstarteren: mutatjuk a legnagyobb dobásokat

Az alig egy hónapja indult első hazai közösségi piactéren már meg is vannak az első sikeres projektek.

Csúnyán elintézheti a magyarok megtakarításait a válság: így még kijátszhatod az inflációt

A pénzügyi szakértők most elmondták, milyen tippekkel spórolhatunk.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. július 2. szombat
Ottó
26. hét
Július 2.
UFO Világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?